Túl a városon 2020. augusztus 4. 18:14 Forrás: Szegedi Tükör

Lesz gyógyszer az önkény ellen? – Kutnyik Pál olvasói levele

Az Alkotmánybíróság döntése alapján jogszerűen nemzetstratégiai jelentőségű a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) bővítése. Ugyanis a közzétett határozatban megállapította a magyar képviselők mintegy ötven tagjának utólagos normakontroll-indítványára, hogy a KESMA és az öt gazdasági társaság megállapodása nem meríti ki a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt. Azaz minden rendben volt a fenti médiacégek összefonódása és fúziója terén. A megjelent írásos tájékoztatás szokás szerint tálalta az ügy ok-okozati összefüggéseit, némi (az alább idézett) szöveges indoklással:

„Annak megítélése, hogy egy konkrét »beruházás« nemzetgazdasági szempontból kiemelten közérdekűnek minősül-e (...), elsődlegesen kormánypolitikai felelősségi körbe tartozik.”

Ugyanakkor Magyarországon a sajtó szabadsága és sokszínűsége, illetve a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételei általában biztosítva vannak. Általában, de nem minden esetben.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, az olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Könyörgöm, ezek az urak ott, fent olvasnak újságot, néznek köztévét? Alig hihető, mert a KESMA önmagában is arról szól, hogy lépten-nyomon törvényt sért az ország kommunikációs területén. Például a köztévé éves költségvetése közpénzből mintegy 100 milliárd forint. Ugyanakkor az ellenzék be nem teheti oda a lábát, nehogy még véletlenül is igazat szóljon, lejáratva a kormánypártiakat a magyar kormánnyal együtt. Mert ezt a kormányt nem a más vélemény, hanem a más vélemény nyilvánossága zavarja!

A kormánypártiakat égre-földre dicsérik, ugyanakkor az ellenzék véleményéről hallgatnak, mint a sír. Ez a korrekt tájékoztatás? Kinek jó ez? Úgy hiszem, senkinek!

A szabad tájékoztatáshoz korábban már fűztem megjegyzést, ami viszont a sokszínűséget illeti, szépek és színesek a lapok. Ha a tartalmuk is olyan színes és objektív lenne, mint ahogy nem, akkor egy szót se szólnék. És ha nem volna két-három ellenzéki lehetőség, akkor talán soha sem derülne ki az igazság. Ami engem igazán rosszul érintett, az a hazai politikai változások természete: a parlamentáris demokrácia operetté silányítása, az információk meghamisítása, az egészségügy katasztrofális állapota, a társadalmi szolidaritás hatalmi mellőzése, a munka nélkül maradt szegények semmibevétele. Ahogy felelős szakemberek helyett laikus politikusok (leginkább egy) vezetik az országot. És ami ennél is elszomorítóbb: egy nemzetközi felmérés szerint „Magyarországon a legkevésbé fontosak az emberi jogok” – hangzott el egy interjúban.

Ugyanakkor meglep az az öblös hazugság, amelynek el kellett fednie, hogy gazdasági segítség csak a gazdagoknak, és nem a munka és megélhetés nélkül maradt szegényeknek jár. A koronavírus ellen előbb vagy utóbb lesz gyógyszer, de vajon lesz-e az önkény ellen?

Kutnyik Pál

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: olvasói levél sajtószabadság Szegedi Tükör