Hirdetés
Kék hírek 2020. augusztus 1. 17:43 Forrás: police.hu

Az emberek felelőtlenségét kihasználva több mint félmillió forintot zsákmányolt a tolvaj

A szegedi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki az elmúlt időszakban több személyautóból tulajdonított el értékeket a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelnie.

Hirdetés

A megalapozott gyanú szerint a 36 éves férfi 2020 áprilisa és júliusa között öt személyautóból lopott. A gyanúsított olyan járműveket figyelt ki - általában nagyáruházak parkolójában -, amelyeket tulajdonosa elfelejtett lezárni. Miután meggyőződött arról, hogy senki sem látja, kinyitotta a gépkocsik ajtaját és átkutatta azokat. Egy sértett bevásárlókocsijából pedig pakolás közben vette ki a pénztárcáját. Cselekményei során személyes iratok és mobiltelefonok mellett, csaknem félmillió forintot tulajdonított el.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak, majd a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak. A helybeli férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: rendőrség tolvaj