Hirdetés
Művház 2020. július 31. 22:09

Ezerkétszáznál több gyerek táborozik az Agórában a nyáron

Képriport
Idén június 29-én kezdődtek a Szent-Györgyi Albert Agóra nyári táborai, amin 1200-1500 gyerek vesz részt a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Művészeti Iskolában.

Hirdetés

Az augusztus 7-éig tartó önkormányzati táborokban hetente 190-240 gyerek vehet részt – tájékoztatott Orbán Hédi, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója. Változatos programokat kínálnak: hétfőn például színházi előadáson, és az Agóra programjait látogatták a gyerekek.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját az aszfaltrajzokról!

Szerdán Sziksósfürdőre és a Füvészkertbe kirándultak, de voltak kirándulni Sándorfalván és a Sun City Szabadidőközpontban is.

Július 31-én, pénteken a napközis tábor résztvevői egész napos városismereti program részesei voltak: ellátogattak a városházára, rajzoltak a Széchenyi tér aszfaltján. Sőt, a város különböző pontjain, például a Dóm téren, a Dugonics téren és a Széchenyi téren Szegedhez kapcsolódó érdekes feladatokat oldottak meg.

A feladatok között volt olyan is, mely során a gyerekeknek ismert szobrokat kellett megtalálniuk, és ezek előtt kellett fotót készíteniük a csoportról. A játékos városismereti vetélkedő jutalommal, többnyire csokievéssel zárult.
 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: nyári tábor Szent-Györgyi Albert Agóra