Hirdetés
Túl a városon 2020. július 30. 10:41

Lakner Zoltán: Így nyel el az Orbán-rendszer

Ezen a héten újabb, már-már népmesei elemmel gazdagodott az Index-végjáték sztorija a kormánypárti propagandamédiában.

Hirdetés

Úgy értesült az Origo („információja szerint”), hogy az Index elbocsátott főszerkesztőjének híváslistája tanúsítja: Dull Szabolcs a közelmúltban fél órát beszélgetett Dobrev Klárával. Képet is mellékeltek, amelyen Dobrev látható telefonálás közben, mosolyogva, napsárga nadrágkosztümben, azzal a képaláírással, hogy akár (!) Dull is lehet a vonal túlsó végén.

Valami olyasmit akart tehát mondani az Origo esetében megszokott módon névtelen költő, hogy Dullt Dobrev utasította, jó, oké, utasíthatta, hogy belülről robbantsa fel az Indexet.

Kis probléma, hogy a híváslistát az Origo nem közli. Az olvasónak el kell hinnie, hogy a portál birtokában van. Arról sincs szó, hogy bárki hitelt érdemlően tudná bizonyítani, mit beszélt egymással Dull és Dobrev, ha beszéltek. Ha egy ilyen helyzetben nem is az időjárásról lehetett szó, amennyiben kommunikáltak, azt azért alá kellene támasztani valamivel, hogy olyan utasítások hangzottak el az egyik fél részéről, amelyeket aztán a másik fél végrehajtott.

Igazán nem a feltűnősködés mondatja velem, de például én már egy csomó politikussal beszéltem életemben, úgy hívják ezt, hogy háttérbeszélgetés. Ezeknek a célja kétségtelenül az információátadás, egy helyzet jobb megvilágítása, de ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor bizalmas infókat cserélgetünk. A személyes érintkezés része ennek a munkának, a politikusé is, az újságíróé is, mindannyiunknak van erre technikája, közelítő és hárító egyaránt, de vannak találkozási pontok. Továbbmegyek, az ember ebben a műfajban még olyan politikussal is beszélget olykor, akire személy szerint soha az életben nem szavazna, nemhogy utasításokat fogadna el tőle, csak él a beszélő viszony adta lehetőséggel.

Szóval, azzal kapcsolatban, amit az Origo sejtet, sem bizonyíték, sem bizonyítás nincs. Ellenben van egy mozzanat, amire érdemes felhívni a figyelmet.

A híváslista. Mármint, ha van.

Merthogy, Bodolai László, aki egy személyben gyakorolja az Index tulajdonosi jogait, az elmúlt napokban azzal vádolta meg Dullt, hogy bizalmas információkat adott ki a konkurenciának és baloldali politikusoknak. Voltaképp ez volt Dull menesztésének megnevezett oka, ami aztán eszkalálta a folyamatokat. Az Indexet fenyegető fideszes befolyás lehetősége ellen folyton tiltakozó Bodolait gondolkodóba ejthetné, hogy az ő verzióját hirtelen az az Origo kezdte el megtámogatni, amelynek mai állapota ugyanannak a Vaszily Miklósnak a műve, aki hónapok óta az Index környékén tanyázik.

Micsoda szédületes véletlen.

Vegyük észre továbbá, hogy miközben Bodolai azzal vádolja Dullt, hogy bizalmas információkat adott ki az Index konkurenciájának, addig állítólag az Index-főszerkesztő céges telefonjának híváslistája az Index (egy másik) konkurenciájánál landol. Továbbra is csak feltételezve azt, hogy az Origónál tényleg ott van híváslista. De ha ott van, akkor Bodolainak legalább akkora indulattal kellene tiltakoznia és felelőst keresnie ebben az ügyben, mint Dull állítólagos szivárogtatása kapcsán. Hiszen egy cég munkatársainak híváslistája egészen biztosan üzleti titok. Arról nem beszélve, hogy a személyiségi jogok is súlyosan sérülnek. Ha pedig hazugság az egész, mert nincs is meg a híváslista, vagy nem az van benne, amit az Origo állít, akkor más súlyos jogi tényállások megállapítása jöhet szóba.

Mindez egy pici szelete csupán az Index-végjátéknak, de magában foglal egy lényeges mozzanatot. Azt, miképp lehet szinte észrevétlenül belecsúszni egy önkényuralmi rendszer logikájába.

Jelen esetben egy olyan rendszerébe, amely – tipikusan ilyen egy hibrid rezsim – fenn akarja tartani a demokratikus látszatokat. Az Orbán-kormány európai uniós csatározásai mind-mind arról a módszertani problémáról szólnak, hogy Magyarországon mindenféle intézmény létezik a számvevőszéktől az alkotmánybíróságig, vagy a választási bizottságig amely olyan mintha egy demokratikus berendezkedésben élnénk. Nincs itt semmi látnivaló, mondja a kormány. Csak éppen ezeknek az intézményeknek mindegyikét lenyelte, belülről elfoglalta, függő helyzetbe hozta a kormány.

Ez a helyzet a médiával is. Mert, persze, van szabad média, csak éppen egy torz, megfélemlítéssel és pénzügyi kényszerrel, valamint szelektív jogszabályokkal terhelt hirdetési piaccal, önkényes frekvenciadöntésekkel, és gyakran a Fideszt kiszolgáló tulajdonosokkal körülvéve.

Úgy is mondhatnánk, korunk nagy kérdése, meddig lehet tartalmi, szervezeti engedményeket tenni azért, hogy még egy ideig elketyeghessen egy újság, mert még mindig jobb, ha korlátozottan szabad, minthogyha egyáltalán nem létezik? Hol érkezik el az a pont, amikor az engedélyezett szabadság már nem alkalmas arra, hogy valós képet adjunk arról, mi folyik körülöttünk?

Függeni nem csak úgy lehet, hogy megmondják az újságíróknak, mit írjanak, hanem azzal is, hogy benne van a levegőben – kicsit konkrétabban: a tulajdonosi szerkezetben, netán mondatokban –, melyek azok a témák, amelyeket jobb hanyagolni.

Tulajdonképpen az Indexben lezajlott események két koncepció összecsapását jelentették. Bodolai meggyőződése volt, hogy még Vaszilyval megpakolva is elegendő függetlenség juthat az Indexnek. A szerkesztőség zöme meg úgy látta, a főszerkesztő leváltásával eljutottak a vörös vonalig, amelyen túl már nem tudnának kellő autonómiával, a leírt és le nem írt szavakért viselt teljes felelősséggel dolgozni.

És itt nyer igazi jelentőséget a híváslistás „leleplezés”. A propaganda médiagépezete kihúzta az elmúlt napok történéseiből azt a szálat, amely politikailag a leghasznosabb a kormányoldalnak. Ez a szál történetesen Bodolai nyilatkozataiban volt megtalálható. Miközben az Index kvázi-tulajdonosa a fideszes befolyás lehetőségét is cáfolja, ő maga, az ő szavai váltak a propaganda eszközévé. Pontosan így nyel el az Orbán-rendszer.

A felmondásukat beadó indexes újságírók pedig valami olyasmit mondhatnának erre, hogy ők pontosan erről beszéltek.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Dull Szabolcs Index jegyzet Lakner Zoltán sajtó sajtószabadság vélemény