• Kezdőlap
  • Hírek
  • Ziccer
  • Lázár János nem hiszi, hogy hibázott a teniszezők elnöke a 3 és fél milliárdos hiány miatt
Ziccer 2020. július 29. 23:37

Lázár János nem hiszi, hogy hibázott a teniszezők elnöke a 3 és fél milliárdos hiány miatt

Lázár János a tenisz szövetség új elnöke pontosan tudja, mit jelent egy vezető felelőssége gazdasági értelemben is, hiszen a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél ő képviseli a tulajdonos államot.

Másként látja ezt az új alelnök, aki azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a korábbi elnök, a fideszes Szűcs Lajos idején „átláthatatlanul működött” a szövetség.

Markovits László frissen megválasztott alelnök egyenesen úgy véli, a hatóságoknak kellene kideríteniük, mi történt, hiszen a Magyar Tenisz Szövetség csaknem becsődölt.

Az ATV kérdésére, miszerint a korábbi elnök, Szűcs Lajost is valamilyen szinten felelősségre vonják,

Lázár János azt mondta: nem hiszi, hogy az előző elnöknek személyes felelőssége lenne.

Ezzel nagyjából ki is derült, hogy mi Lázár egyik legfontosabb szerepe a szövetség élén.

A szegedi fideszes politikus, Bohács Zsolt esetleges felelősségéről, aki alelnök volt a szövetségben, egyelőre még csak szó sem volt.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bohács Zsolt Lázár János Magyar Tenisz Szövetség