Hirdetés
Túl a városon 2020. július 22. 16:51

Index! Veletek vagyunk!


Hirdetés

Volt egy első nagy médiaháború. Akkor az MDF verte szét a közszolgálati Magyar Televíziót és Magyar Rádiót.

Akkor egy kicsit fölkaptuk a fejünket, de gyorsan történtek a dolgok, nem is nagyon értettük, mi zajlik valójában, elfogadtuk, tudomásul vettük. Mint annyi mindent azóta.

Aztán sokáig „csend” volt.

Majd jött a Fidesz, és elkezdődött egy hosszú, módszeres, alapos

  • gyötrés,
  • kínzás,
  • nyomorítás.

Elfogadtuk, tudomásul vettük. Mert addig már elég sok mindent tudomásul vettünk.

Elfogadtuk, tudomásul vettük,

  • ahogy szétvernek egy Origót,
  • ahogy péntekről szombatra bezárják a Népszabadságot,
  • ahogy több lépcsőben megveszik, majd kiherélik a megyei újságokat.

És Mindeközben ott van az Index.

Most kirúgták a főszerkesztőjét.

Azért rúgták ki, mert újságíróként viselkedett. Mert nem hallgatott. Mert átállította a függetlenség-barométert.

Aminek lehet, valójában már nem is középen, hanem a vörös mezőben, a „Nem független”-ben kellene állni. Csak lehet, már nincs senki, aki átállítsa.

Ajpek Orsi, Aradi László, Arnótszky Janka, Ághassi Attila, Bakró-Nagy Ferenc, Barakonyi Szabolcs, Biró Marianna, Bolcsó Dániel, Bozzay Balázs, Bozsó Ágnes, Bóna Samu, Bődey János Gergely, Brückner Gergely, Csatári Flóra Dóra, Cseke Balázs, Cser Ildikó, Csurgó Dénes, Demeter Ági, Dezső András, Egyed Anna, Előd Fruzsina, Fábián Tamás, Fehér János, Fillér Máté, Flachner Balázs, Ficsór Zsolt, Fodor Orsolya, Földes András, Földi Gábor, Haász János, Hanula Zsolt, Hernádi Levente, Hollik Ági, Hudák Hajnal, Huszti István, Iván András, Iván-Nagy Szilvia, Janecskó Kata, Jenei Miklós, Joób Sándor, Juhász Edina, Kaszás Tamás, Kárpáti Márton, Klág Dávid, Kolozsi Ádám, Kolozsvári Tímea, Koroknai Gergely, Kovács Bálint, Kovács Zoltán, Körömi Csongor, Lengyel-Szabó Péter, Lovas Gergő, Marczisovszky Márton, Marjanovic Mira, Martiskó Gábor, Matalin Dóra, Merényi Dániel, Mészáros Tamás, Miklósi Gábor, Mizsur András, Molnár Csaba, Molnár Réka, Munk Veronika, Nagy Attila Károly, Nagy Roland, Nehéz-Posony Ferenc, Német Tamás, Németh Péter, Nyilas Gergely, Pál Tamás, Pálúr Krisztina, Pándi Balázs, Pintér Luca, Pintér Mónika, Presinszky Judit, Rácz Attila, Rovó Attila, Rostás Bianka, Sajó Dávid, Simor Dániel, Somogyi Péter, Stöckert Gábor, Szabó Zoltán, Szalai Bálint, Szalma Baksi Ferenc, Szémann Tamás, Szilágyi Máté, Szilli Tamás, Tenczer Gábor, Thüringer Barbara, Tóth Balázs, Tóth Gergely, Tóth-Szenesi Attila, Török Balázs, Trencsényi Ádám, Varga Attila, Világi Máté, Záborszky Ede, Zsuppán András!

Veletek vagyunk!

Vigyázzatok magatokra! Vigyázzatok az Indexre! Amíg még lehet. Ne hallgassatok! Mert nincs másik.

Dull Szabolcs!

Köszönjük! Köszönjük, hogy eddig, így bírtad!

A Szeged.hu, a Szeged Televízió és a Szegedi Tükör nevében:

Aradi Monika, Balogh Judit, Balogh Ramóna, Bod Péter, Csala Gabriella, Cservenák Zoltán, Dombai Tünde, Ficker Péter, Garai Szakács László, Jakab Lászlóné, Kis Máté, Klucsik Edit, Kovács M. Norbert, Mészáros Zoltán, Rácz Csaba, Rajhona Péter, Szabó Luca, Várnai Adrienn, Vass Imre, Vincze Attila

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Index sajtó sajtószabadság Dull Szabolcs média médiapiac újság újságírás újságíró