Hirdetés
Ziccer 2020. július 22. 11:51

Sinkovics Gábor: Ungarishe pléhboly


Hirdetés

Itt vagyunk hát az utolsó előtti fejezetnél. Még egyszer odaállsz majd a pénzautomata elé valahol Máltán, vagy az Antarktiszon, a pályafutásod szempontjából már jó ideje mindegy is a helyszín, aztán beütöd a PIN-kódot, és odateszel egy üres szatyrot, aztán hadd teljen meg bankókkal. Pedig volt egy pillanat, amikor azt hittem, megszólalt benned a lelkiismeret.

Milyen nyálas, elkoptatott, ódivatú kifejezés ez.

Talán már nem is létezik. Mégis úgy gondoltam, hogy majd leparkolsz a Bentleyvel a csilivili Nagyerdei Stadion előtt, aztán Loki-mezben lenyomod ezt a szezont és visszaviszed, visszarángatod nevelőegyesületedet az élvonalba. Oda, ahová való. Hogy aztán miért nem szerződtél Debrecenbe, Dzsudzsák Balázs, azt talán csak te tudod, meg a menedzsered. Nagy dobás lett volna. Tőled szokatlan és a korábbi döntéseiddel ellentétes, ám szurkolók ezreinek örömet okozó lépés.

Nem akarom ezredszer leírni, hogy téged mindig csak a pénz motivált.
Unalmas.

Meg aztán úgy gondolhatnád, hogy irigyellek, vagy nyálcsorgatva, vágyakozva írok és beszélek a te luxuséletedről, a cicababák bérelt repülőn utaztatásáról, a szuper járgányokról, amiket hol összetörsz, hol nem. A látszólagos magabiztosságról, amit a pénz, és csakis a sok pénz adhat. Pedig hidd el, nem érdekel, mennyi pénzt kerestél Oroszországban, vagy az arab világban. És akkor sem püföltem dühödten, sóvárogva a falat, amikor különböző celebcsajokkal hoztak hírbe. Ha nem veszed nagyképűségnek, a Te korodban magam is „loptam csókot”, randevúztam a Blahán, az NDK-centrum előtt, a Moszkva téren, meg egy Pest környéki rekettyésben, és ehhez elég volt egy tizenhat éves, lerobbant bogárhátú, néhány pontosan elhelyezett, mélyen filozofikus, világmegváltó gondolat, és persze némi zsebpénz, két üveg kólára. Akkoriban még úgy gondoltam a futballistákra, mint az igazi példaképekre. Keveset tudtunk róluk, még nem léteztek pletykalapok, nem volt internet, amelyhez jólértesültek kommentekben odabiggyeszthették, hogy ez vagy az a sztár itt részegedett le éjszaka, vagy ott látták három csajjal, egy ezerötös Ladában.

Példaképnek lenni komoly felelősség.
Hogy azt ne mondjam: életstílus.
Neked valami ilyesmit osztott ki a sors, Dzsudzsák Balázs, aztán valahogy, valamiért alkalmatlanná váltál erre a szerepre.

Hogy tudatos döntés volt-e ez a részedről, vagy folyamatosan rossz súgókra hallgattál, arról egyszer majd bizonyára mesélsz. Vagy nem. Mert mi végignéztük, ahogy Debrecenből elindulva Eindhovent meghódítva hova jutottál. Emlékszem arra a PSV–Feyenoord meccsre 2008. január 12-éről, amikor bemutatkoztál a holland élvonalban. Gyors voltál, fürge, és labdabiztos. A centerezéseid, a nyesett beadásaid rendre embert találtak, a fejed végig fenn volt, és mi itthon a tél kellős közepén is felmelegedtünk a látványtól.

Miért nem tudtál tovább és tovább, még feljebb lépni onnan?
Miért mindig a számok, a sok-sok nulla döntöttek az új és még újabb szerződés aláírásakor?
De mondom, unalmas ez már.
Réges-rég túl vagyunk rajta.

Most mégis és újra pozitív hős lehettél volna, ha hazajössz. Itthon tárt karokkal vártak, és nemcsak az elkeseredett, dühös Loki szurkolók, hanem a haverjaid is. A haverjaid, akikkel szívesen fotózkodsz együtt, ücsörögsz a járvány kellős közepén a tiltások ellenére maszk nélkül, egy olyan stadionban, ahonnan ki vannak tiltva a nézők. Vagy épp egy kisfilmben ölelkezel, jópofizol az ország első emberével. Ez a te rendszered Dzsudzsák Balázs. A pályafutásod, a vagyonod, a hozzáállásod beleillik a NER-világba. Tartozol annyival ennek a csodálatos, keresztény, demokratikus, hazafias rendszernek, hogy a reklámarca leszel, ha nem most, akkor jövőre. És akkor majd mondhatod, hogy a szíved hazahúzott. Mert ez a létező világok legjobbika, az ország szépül és gyarapszik, a magyar futball pedig fejlődik, és lesz, aki majd elhiszi.

A valóság pedig nem zavar majd.
Ahogy a nemzeti együttműködés rendszerét sem zavarja.

Mi itt, itthon hősöket keresünk, de már jó ideje nem találunk. Hiteles emberek után kutatunk a közéletben, a politikában, ám ehelyett jobbról, vagy balról támogatott, megosztó személyiségeket, percembereket találunk.

Egymásra mutogató ország lettünk.

Gyűlölködő, megosztott ország lettünk. De téged ez ne zavarjon, Dzsudzsák Balázs, ha majd hazatérsz, és rövid, vagy hosszabb monológokkal szolgálod majd a barátaidat, ilyen, vagy olyan pozícióban. Mert a kormány, akikkel ugye te felvállaltan is remek kapcsolatot ápolsz, a sportot, azon belül a futballt is nemzetgazdasági ágazatként kezeli, és csak önti, önti bele a pénzt.

A megszámlálhatatlan közpénzt.

Az elmúlt tíz évben közel nyolcszázmilliárd forintot.

Nyolcszázmilliárd forintot!

Ennek az összegnek mondjuk a felét stadionokra költötték. Olyan stadionokra, amelyeknek az ülőhelyi kapacitásának jó, ha húsz százalékát használták. Azt olvastam, hogy minden ötödik széken ül egy ember a magyar bajnoki meccseken. Egy NB I-es forduló találkozóira alig több mint húszezren váltanak jegyet. Pontosan tudom, hiszen amíg hagyták, magam is ezt csináltam, és láttam a felkerekített, kiszínezett, felduzzasztott nézőszámokat, amelyek aztán meg is jelentek, mintegy viszonyítási alapként.

Blöff volt.

Az új stadionok nem hoztak nézőszám-emelkedést. Muszbek Mihály sportközgazdász a napokban azt nyilatkozta:

„2010-ben az átlag nézőszám az akkori NB I-ben tizenhat csapat esetén 2900, a 2018–2019-es szezonban 3200. Tehát nagyjából tíz százalékos a változás tíz év alatt. Ez rendkívül szomorú, de még szomorúbb, hogyha a jegyárakat vesszük figyelembe, azok ugyanis ebben a tíz évben nem növekedtek...”

Mondott még egy nagyon érdekeset Muszbek úr:

„Bár a rózsaszín köztévé azt mondja, hogy többen nézték a magyar bajnokikat, ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar bajnokikat 2020-ban kevesebben nézik, mint 2010-ben. Most nagyságrendileg egy-egy mérkőzést átlagban 210 ezren néznek meg, ez pedig 2010-ben 280 ezres nagyságrendű volt. Tehát a magyar labdarúgás az elmúlt tíz évben a nézői, fogyasztói piacon helyi és tévénézők tekintetében egyértelműen vesztett...”

Ezekre a tényekre majd figyelj oda, Dzsudzsák Balázs, mert egyszer, talán jövőre, talán három év múlva majd érvelned kell.

Érvelni az újbóli, megállíthatatlan, folyamatos stadionépítések, és a további labdarúgásra áldozott közpénzfolyam mellett.

Ennyivel tartozol ennek az őszinte, NER-világnak.

A futballról szerettem volna írni neked, Dzsudzsák Balázs, de messzire, túl messzire kanyarodtam. A sportág iránti szenvedély itt van bennem, sé bennünk, akik annak idején rajongva lestük Törőcsik András táncát, Nyilasi Tibi cselsorozatait, Kocsis Lajos, a Csikó leheletfinom trükkjeit, és Váradi Béluska bombáit. De a szenvedélyt egyre inkább kiöli a politika folyamatos jelenléte a magyar sportban, pártkatonák ülnek a különböző sportágak élén, a klubok élén, az NB I Fidesz-bajnoksággá alakul, múlt és tradíció nélküli csapatok részvételével. Ha most hazajöttél volna Debrecenbe, akkor sem változik semmi, ám a Loki drukker mégis úgy gondolhatta volna, hogy tettél egy gesztust, mert fontos neked ez a klub, hogy valamit visszaadsz abból a szeretetből, amit annak idején, és talán azóta is kaptál Debrecenben. És ha gólt lőnél a Nagyerdei Stadionban, piros-fehér szerelésben, a Kazincbarcikának, vagy a Szentlőrincnek, senki sem mondaná, hogy íme ez a mi Ungarishe pléhbolyunk, akit csak a pénz érdekel. A lelkes gyerekeknek ott a lelátón nem mondaná az apja, hogy látod fiam, az ott Dzsudzsák Balázs, aki a legjobban lőtte a szögleteket az Arab Ligában.

  • Ez mind-mind a múlt ködébe veszne.
  • Talán majd jövőre így lesz.
  • És mi akkor majd hálásak leszünk, hogy hazajöttél levezetni.
  • És akkor valóban az lesz az utolsó, a legeslegutolsó fejezet.

Az egyszervolt magyar labdarúgásról, a legtöbb válogatottsággal büszkélkedő játékosról, Dzsudzsák Balázsról és az elveszett illúziókról.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Dzsudzsák Balázs foci jegyzet labdarúgás NER Sinkovics Gábor vélemény