Hirdetés
Színes 2020. július 12. 10:01 Forrás: Szegedi Tükör

Podmaniczky Szilárd: A lassú élet titka


Hirdetés

Varaždinból jöttünk vissza a névnapi bulimról, amikor fölhívott az egyik munkatársam azzal a kérdéssel, hogy megcsinálja-e azt az interjút, amit kiosztottam neki X zenekarral. Furcsálltam a kérdést, mert általában rövid és egyértelmű mondatokban szoktam a melókat kiosztani. Meg, persze, hogy meg, válaszoltam. Nem hallgattad a híreket, kérdezett vissza. Nem, Horvátországban nem hallgatok magyar rádiót, válaszoltam. Csak azért, folytatta, mert most jelentették be, hogy bezár minden kulturális intézmény, színház, mozi, múzeum, koncertterem a koronavírus-járvány miatt.

Körbehívtam a partnereinket, és tényleg, mindenki bezár, egyetlen megbízást sem kell teljesíteni, mivel bizonytalan ideig minden rendezvény elmarad.

Az egyik pillanatban azt gondoltam, végünk van, becsukhatjuk az internetes újságunkat. Mert hát mit kell azonnal becsukni járvány idején? A kulturális intézményeket. Aztán a következő pillanatban már azt gondoltam, nem lesz végünk, mert pár évtizednyi kelet-európai tapasztalatom szerint itt nem megszűnnek a dolgok, hanem átalakulnak, mert a folytonos megszűnés fenyegetettségében tökélyre fejlesztettük a túlélési stratégiánkat. Minden megy tovább, ahogy volt, csak más formában. Majdnem olyan ez, mint az energiamegmaradás törvénye, energia nem vész el, csak átalakul. Vagyis a zárt rendszer energiája állandó. Ergo: mi is zárt rendszerben élünk. Csak valahogy a világegyetem tágasabban zárt.

Úgyhogy nem lett vége semminek, jöttek a hírek, a Google-hirdetések pörögtek, még ha az áruk olcsóbbak is lettek, és be-beesett néhány promóciós megrendelés. (Csak anyukám kérdezte gyakrabban, hogy kisfiam, ti miből éltek? Hát, igen, internetes kulturális lapot csinálni állami támogatás nélkül nagyjából fölfoghatatlan.)

Telt s múlt a csalóka idő, kitavaszodott, és beláthatatlanul távolinak tűnt, hogy újra átmehessünk Varaždinba, teszem azt, paradicsompalántáért, mert bár a horvát határt már megnyitották a turizmus előtt, de hazafelé a palántákkal még két hét karantén várt ránk itthon, ami nem mozdította volna elő a személyiségfejlődésünket.

Maradj a fenekeden, mondta a józan ész. Kiültettem saját nevelésű palántáimat, amelyek mintha növekedés elleni hormonnal lennének beoltva. Jöttek-mentek a hírek, volt, aki azt mondta, már nem csuknak karanténba hazafelé, de hivatalos hírt még nem olvastam róla. És amikor végre megjelent, a konzuli tájékoztatás szerint még mindig ki kellett tölteni a neten egy űrlapot névvel, címmel, telefonszámmal, úti céllal, és az utolsó sorban meg kellett adni szállásunk címét. Csakhogy Varaždin itt van tőlünk másfél órára, nem szoktunk megszállni. Szálláscím nélkül viszont nem fogadta be az űrlapot. Megkérdeztem egy utazási irodát, ahol ugyanezt mondták, szálláscím nélkül visszafordítanak. Én meg úgy gondoltam, hogy ez hülyeség. Nem tehetnek különbséget egynapos turista és többnapos turista között. Úgyhogy rászántuk magunkat, lesz, ami lesz, három hónap után útnak indultunk Varaždinba.

A határon, Letenyénél nem állt túl nagy sor, három-négy autó gurult át előttünk. A horvát határőrnek odaadtam papírjainkat, és vártam, hogy azt mondja, hátra arc! Erre föl magyarul megkérdezi: hova? Mondom: Varaždin tržnica! Kért még egy telefonszámot, azt mehettünk.

Túléltük ezt is, ezt a szép, nagy, habosra vert információkáoszt.

A piacon vártak a paradicsom- és paprikapalánták, a frissen begyúrt csevapok, a kedvenc éttermemben a pacalleves (fileki), a boltban az ajvárok, séta a vár körül, a cukiban kávé és süti.

Hazafelé egyre csak ezt hajtogattam: meg kell tanulni újra kicsit lassabban élni!

Podmaniczky Szilárd
(A szerző a librarius.hu alapító főszerkesztője.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Horvátország járvány jegyzet koronavírus pandémia piac Podmaniczky Szilárd Szegedi Tükör vélemény világjárvány Varasd