Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Színes
  • Fiatalság=bolondság – „gyászoljuk” együtt Puskás Pannival tovatűnő fiatalságunkat!
Színes 2020. július 11. 12:09

Fiatalság=bolondság – „gyászoljuk” együtt Puskás Pannival tovatűnő fiatalságunkat!

Imádom a generációs ellentétekről szóló cikkeket, mindig végig is olvasom őket tisztességesen. Ám a minap egy érdekes cikkre bukkantam, amiből kiderült, hogy sajnos megöregedtem.

Hirdetés

Nem könnyű a Millenniálok élete sem, komolyan mondom. Miután célba vettük a Boomereket, most minket támadnak a Z generáció tagjai – hiába, az idősebb generációk mindig mindent rosszul csinálnak. A többes szám első személy persze túlzás, én például sosem mondanám senkinek egy legyintéssel, hogy „OK, Boomer”, ahogy tette ezt Chlöe Swarbrick, az új-zélandi zöld párt egyik képviselője, amikor a klímaválságról szóló parlamenti felszólalásába belekotyogott a Baby Boomer generáció egyik tagja. Az OK, Boomer kifejezés azonnal mémmé vált, az Y és a Z generáció tagjai használják az idősekre,

  • akik – szerintük – elcseszték a világot,
  • akik miatt a társadalmi egyenlőtlenségek kialakultak,
  • akik miatt veszélybe került a Föld jövője.

Magyarországon persze mindez kicsit másképp fest, mint Amerikában, a mi Boomereink ugyanis a szocializmusban éltek, tehát nem voltak a fogyasztói társadalom klímabűnözői, pazarlói és kizsákmányolói, amely tény viszont nem tartja vissza a magyar fiatalokat az OK, Boomerezéstől.

És akkor ezeknél a fiataloknál álljunk is meg egy polgári szóra, mert ami miatt ezt a cikket elkezdtem írni, az nem a Boomer–Millenniumi ellentét volt, hanem a Millenniumi (vagy más néven Y generáció, az 1981 és 1996 között születettek) és a Z (az 1997 és 2012 között születettek) új, rendkívül elgondolkodtató összefeszülése. A Z generáció főleg a Tiktokon megjelenő hadjárata tulajdonképpen abból csinál viccet, hogy a Millenniálok megöregedtek, de ezt nem hajlandóak észrevenni: játsszák a fiatalt, és rengeteg nevetséges szokásuk van, például harmincöt évesen is rajonganak a Harry Potterért, avokádós pirítóst esznek, kávé nélkül pedig létezni sem tudnak.

Harminckét éves Millenniálként úgy döntöttem, sértődöttség helyett inkább magamba nézek, találtam is ott ezt-azt.

  • A Harry Pottert tényleg nagyon szeretem, de vajon ki ne szeretné gyermekkora kedvenc meséit? Akármikor végig tudom nézni bármelyik filmet, de nemcsak érzelmileg kötődöm a történethez, a Harry Potter szerintem objektíve is király dolog: tele van fantáziával, hatalmas kulturális utalásrendszert mozgat, és még az elnyomásról, az erőszakról is releváns dolgokat mond. Kötődnek ehhez persze infantilis hülyeségek is, például a harmincéves húgom tavaly járt Hollywoodban, ahol a Harry Potter díszletei között mászkált, és vett nekem ajándékba egy üveg Felix Felicist – szerencsehozó varázsital –, és én annyira örültem neki, hogy arra nincsenek szavak.
  • Az avokádót meg nagyon szeretem, de még sosem ettem pirítóson, úgyhogy ki fogom próbálni, nagy köszi az ötletért, kávé nélkül pedig én sem bírom elindítani a napot, vagy lehet, hogy el tudnám, de nem szeretném.

Különben jó irányban érzékelik a Z generáció tagjai az én generációm problémáit, csak közben a felületet kaparásszák. Bizonyos szempontból tényleg nem tudunk felnőni, de ennek nem igazán van köze ahhoz, hogy mit eszünk, iszunk, milyen ruhákat viselünk vagy milyen kulturális termékeket fogyasztunk. Van viszont ahhoz, hogy milyen pozíciókhoz jutunk hozzá, milyen egzisztenciális színvonalon éljük az életünket, és hogy mások hogyan tekintenek ránk.

Némileg kitolódott az az időszak, amelyet pályakezdőnek nevezünk.

Azok a Boomerek és inkább X generációsok, tehát a szüleink korosztálya, akik perpillanat vezető pozíciókban ülnek rengeteg munkahelyen, harmincöt év alatt fiatalnak minősítik a beosztottjaikat. Amíg viszont fiatalnak számítasz, nem igazán kapsz felelős pozíciókat. Különösen igaz ez a nőkre, akik ebben a relációban lényegében pályakezdőként mennek szülési szabadságra, ám onnan már nem fiatalként térnek vissza, ami egy kis nehezítést jelent a szakmai felnövésben.

Másrészt ott van a lakhatási probléma. Mi vagyunk az első felnőtt generáció, amelynek ezzel szembe kell néznie – jelen pillanatban nem tűnik túl valószínűnek, hogy én valaha saját lakásban fogok lakni, az albérletárak pedig igen magasak. Generációm tagjai nem azért vállalnak harminc fölött gyereket, mert nem tudják elfogadni, hogy telik az idő, hanem azért, mert addigra sikerül anyagilag nagyjából annyira összeszedniük magukat, hogy megfelelő életkörülményeket tudjanak biztosítani születendő gyereküknek.

Szóval igaz, kiszolgáltatottságunk miatt nem vagyunk egészen felnőttek, és bár stabil egzisztenciát nem tudunk teremteni, keresünk azért annyi pénzt, hogy

  • avokádós pirítóst együnk,
  • újhullámos kávét igyunk
  • vagy elutazzunk pár napra a tengerhez és készítsünk róla pár jó képet Instára.

Ki lehet ezt röhögni, csak szerintem nem érdemes, és őszintén remélem, hogy a most rajtunk nevető Z-nek már nem kell majd szembenéznie ezekkel a problémákkal, bár egyelőre nem látom, hogy mitől következhetne be változás.

Különben felhívtam az ipszilonos húgom figyelmét rá, hogy Z generációs kishúgunk valószínűleg VSCO lány, mire ő azt mondta, hogy mi meg öregek vagyunk, és akkor legyen ez most egy megnyugtató beismerés: tényleg elröppentek fiatal éveink.

Hála istennek.

Puskás Panni

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: generáció jegyzet Puskás Panni vélemény