Hirdetés
Színes 2020. július 11. 11:10 Forrás: Szegedi Tükör

Az idő misztikuma – Kutnyik Pál olvasói levele


Hirdetés

Az idő mint fogalom – fikció: a valóságban nem létező „esemény” felvetése, amely azonban a valóság pontosabb megismeréséhez vezethet. Kézzel nem fogható, csak érzékelhető valami. Olyan, mintha belső órával rendelkezne minden ember, de az idő mégis csupán egy igencsak elterjedt, ma már az emberi kultúrához tartozó, előre vivő, a haladást szolgáló elmeszülemény.

Azt már rég sejteni lehetett, hogy az emberek adott szituációban, életszakaszban másképp érzékelik az időt, az idő múlását. A körülményektől függően néhány perc akár óráknak is tűnhet, netán egy szempillantásnak vagy egy örökkévalóságnak.

Az emberi időérzékelés szubjektív jelenség, amit az adott helyzet, életkor, negatív érzések (stressz, erős fájdalmak etc.) alaposan befolyásolnak. Magától értetődőnek vesszük, ha egy kedves ismerőssel beülünk egy fagyizóba, s közben kölcsönösen beszámolunk a legutóbbi találkozás óta megtörtént eseményekről. Ilyenkor repül ám az idő, bár egy félórára akartunk beülni, és amikor ránézünk az órára: „te jó ég!” – kiáltunk fel, szinte egyszerre, hiszen csaknem két óra szállt el. Meglepődünk az idő igencsak gyors repülésén. Az ember pillanatnyi hangulatától és sok egyéb dologtól függően hol repül az idő, hol meg cammog, vánszorog, hogy már szinte fáj az embernek.

A jelenlegi állapotokat tekintve bizonyára sokan kerültek már olyan helyzetbe (különösen a koronavírus okozta káoszban), hogy vásárláskor csak akkor lehet belépni az üzletbe (mondjuk egy patikába, ahová többnyire a betegek járnak gyógyszereikért), ha a keretlétszám azt megengedi. Ezzel nincs is semmi baj, csak időnként sok a beteg, sokat kell várakozni – az utcán. Ott pedig véletlenül sincs olyan hely, ahol némi árnyék is volna. Sok-sok perc a tűző napon betegként (de egészségesen is!) alig viselhető el... Ilyenkor irgalmatlanul lassan telik az idő, és megvan a remény, hogy a várakozó csuromvizesen lép be a tetthelyre. Senkinek nem kívánom, már csak azért sem (maradva a példánál), mert többnyire betegről van szó.

Az idő nem létezik, mégis mindenütt jelen van. Lehet végtelen, és lehet kurta. Nincs lába, mégis eljön, sőt elrohan. Szárnya sincs, mégis elszáll, ahogy szája sincs, de van foga – vasból („az idő vasfoga”). Az időt el lehet szalasztani, de meg is előzhető. Lehet barát, de akár ellenség is. Idő nélkül aligha van ember, ember nélkül viszont nincs idő. És még lehetne a fentiekhez hasonló furcsaságokat sorolni, de minek.

Az időérzékelésünket leginkább befolyásoló tényező valószínűleg a korunk. A kutatók azt állítják, hogy egy ötvenéves ember tízszer olyan gyorsnak érzi az idő múlását, mint egy ötéves gyerek. És ebben sok az igazság! Emlékezzünk csak vissza kisgyerekkorunkra. Például az iskolai nyári szünet néha örökkévalóságnak tűnhetett (bár én mindig azt szerettem volna, ha tovább tart). Idősebb korban viszont (már régen tapasztalom) egymás után repülnek az évek. A tudósok „időarányosság-elméletnek” nevezik ezt a státuszt, aminek több oka is lehet. Egyrészt idővel több tapasztalatot szerzünk, másrészt minél többet élt meg az ember, annál rövidebbnek tűnik egy-egy szakasz. Meghatározó lehet a szituáció és mindazon emlékek, amelyeket az addigi élete során megélhetett.

Paul Janet XIX. századi francia filozófus szerint az időt aszerint érzékeljük, hogy egy adott intervallum az életkorunk mekkora szakaszát teszi ki. Steve Taylor brit pszichológus állítása arra irányul, hogy az időérzékelés a feldogozott információmennyiséggel is szoros kapcsolatban áll. Nyilvánvaló, hiszen tudásunk egyértelműen gyarapszik.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, az olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Gyakorlatilag eljutottunk egy állapothoz – a mindenkit érintő várakozáshoz. Mert hiszen várakozás az egész életünk, következésképp várakozni csak az idő múlásával lehetséges, az időtől senki nem függetlenítheti magát. Nota bene! Születésünk pillanatától sorsunk „meg van pecsételve”. Az elmúlás nem kerülhető el, szerencsére egyetlen élőlénynek sem. Képzeljük csak el, mi történne akkor, ha lehetnének kivételek! De nem lehetnek, a nagy természet objektivitásának köszönhetően.

Mint említettem már: várakozás az egész életünk. Életünk során mindent a hosszan tartó várakozás előz meg. Nem ritkán úgy tetszik, jó várakozni, várakozásban élni, mert sejteti a jövőt, előrevisz, lendületet ad, ugyanakkor időt követel és nyújt: ez maga az élet. Az idő múlásával viszont megkopik az is, amiről egykor azt hittük, hogy elpusztíthatatlan. Ezért mi, idősek, túl az életünk kétharmadán eldicsekedhetünk: több a múltunk, mint a jövőnk. Velünk megtörtént már az élet… Nem maradt más, csak az emlékezés, de ez nem segít már rajtunk, az elmúlás lejtőjén mind lejjebb és lejjebb csúszunk.

Visszatérve egy pillanatra a koronavírus okozta károkra, az a gyanúm, hogy a Fidesznek már csak azt kellene kitalálnia, hogy ezek után mivel üssék agyon az időt. Munkálkodni kellene a nemzet újbóli felemelkedésén és gyarapodásán, jutott eszébe valakinek. Az ötlet jó volt, csak egy volt a bibi: hogy eddigi életükben még soha nem munkálkodott egyikük sem. Nem tudták, milyen az, mert az egyetemi oktatásból rögtön a törvényhozásba cseppentek. Törték is a fejüket rendületlenül, de csak nem jöttek rá, hogyan kell. Aztán ez is megoldódott, nem hiába mondja a magyar: úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Nem lehet az a munkálkodás olyan nagy ördöngösség, ha az egyszerűbb társadalmi rétegek is meg bírták tanulni.

Kutnyik Pál

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: olvasói levél Szegedi Tükör