Hirdetés
Szegeden 2020. július 10. 13:37

A nyelvük és az agyuk is pörgött a gyerekeknek a tarjáni nyári táborban

Képriport
Minden évben nagy sikere van a Pörgető, logopédiai és fejlesztő tábornak, amelynek első turnusát ezen a héten a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartották. Az óvodások és általános iskolások a logopédiai fejlesztő órák mellett sok szabadidős programon is részt vettek.

Hirdetés

Néhány éve indította a tábort Kocsonyi-Adamcsok Márta tanító és logopédus azzal a céllal, hogy az artikulációs problémákkal küzdő óvodások és iskolások kötetlen, játékos foglalkozások keretében javítsák képességeiket. Délelőtt általában két csoportra osztva tartják a foglalkozásokat, így az ovisok és iskolások életkori sajátosságaiknak megfelelő feladatok megoldásával töltik az időt. Van egy különlegessége is a tábornak: az ép értelmű és értelmileg, tanulásban akadályozott gyerekek együtt dolgoznak ezeken a foglalkozásokon, így az integráció előnyeit is ki tudják használni a pedagógusok.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját!

Kocsonyi-Adamcsok Márta mellett immár harmadik éve Horváth Bernadett logopédus és gyógypedagógus is részt vesz a tábor szakmai munkájában. Őket négy önkéntes logopédus szakos főiskolai hallgató segíti az idén. Szükség is van minél több segítő és figyelő felnőttre, hiszen közel 40 kicsi jött el a táborba, ahol a délelőtti szakmai foglalkozások után jönnek a könnyedebb délutáni szabadidős programok. Ottjártunkkor éppen zumbázni tanultak a gyerekek, illetve egy gyerekjóga-oktató mutatta meg a legfontosabb elemeit a meditációs eljárásnak.

Mivel a gyerekek nagyon szeretik az állatokat, kutyaterápiás foglalkozást is tartottak számukra, a tábor csúcspontjaként pedig ellátogattak a makói Hinkó tanyára, ahol háziállatokkal barátkozhattak a gyerekek. A legfontosabb küldetése mégis az a tábornak, hogy nyelvi játékok segítségével javítsanak a kicsik beszédtechnikáján, hogy több önbizalommal rendelkezzenek, amikor kommunikálniuk kell az iskolában vagy otthon a szüleikkel. Aki lemaradt a mostani táborról, a második turnusra még jelentkezhet, amelyet augusztusban tartanak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: nyári tábor Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola