Hirdetés
Színes 2020. július 10. 08:51

Ceglédi Zoltán: A hét, amikor eltűntek a kommentek a Facebookról

„És akkor kiadtuk a jelszót: no comment! Jöjjön egy tűzszünet, ami alatt végre mindenki felgyógyulhat” – így mesélte később a Facebook igazgatója, Mark Zuckerberg a különleges hét történetét.

Hirdetés

A valóság ennél sokkal prózaibb volt. Szokás szerint ész nélkül barkácsoltak valamit az oldalon, hogy még több információt szerezzenek a felhasználókról, még könnyebben adhassák el azokat gonosz reklámozóknak, és mindezt szokás szerint megpróbálták álcázni, hogy tudniillik a nappali és éjszakai mód mellé bevezetnek egy harmadikat is, egy szűrtfényes délutánit, csak töltsd fel az összes képet a mobilodról, engedélyezd, hogy folyamatosan menjen a kamera és a mikrofon, és válaszolj erre a 130 intim kérdésre a kvízben.

No, és mindeközben az egyik, munkaerőkölcsönzéssel szerzett programozó véletlenül kitörölt egy fontos sort a kódból, amivel megszűnt mindennemű interaktivitási lehetőség a Facebookon. Nem tudtál többé se kommentelni, se lájkolni. Semmit, csak nézni másokat, és posztolni magadhoz.

Az első órákban az emberek szokás szerint ki-belépegettek, kapcsolgatták a gépet, a mobilt, a routert, a Facebook meg szokás szerint hazudozott, hogy nincs is semmi baj. Mire pedig másnap reggel legalább magának elismerte, hogy de, baj van, a programozó már visszautazott Új-Delhibe. Egy teljes hétig nem találták meg a hibát.

Fantasztikus hét volt!

A kezdeti bizonytalanság után ugyanis az emberek rájöttek egy fontos dologra: senki nem tud a posztjuk, képük, videójuk alá odacsinálni. A közösségi oldal alapvető funkcióját kapták vissza: beszámolhattak másoknak arról, amit fontosnak vagy érdekesnek tartottak. Elvárások, támadások, ocsmány viták nélkül. Ők is látták mások posztjait, amelyekhez szintúgy nem tudtak hozzászólni. A korábban piranha-üzemmódban működő zsigerkommentelők élete ezzel fenekestül felfordult. Ha megláttak egy címet, amiből rögtön arra következtettek, hogy a cikk maga BIZTOSAN erről vagy arról szól, korábban már oda is okádták a tippjüket a poszt alá. Most meglátták a címet, és… és jobb híján elolvasták a cikket is. Sokszor ki is derült, hogy nem is arról szól, vagy hogy a negyedik bekezdésben egyébként ott van, aminek a hiányát kommentben már rég odahányták volna. Csak most, ugye, nem tudtak írni, ezért végre olvastak. Teljesen megszűntek az ismeretlenek között zajló, anyázásig fajuló viták, ahogy az iskolatársak nyilvános megszégyenítése, online zaklatása is. A politikai csatákban használt, kamuképpel, kamunévvel működő profilokba a harmadik napon pedig már be sem léptek, mert mivégre ezek, ha nem lehet velük kommentelni?

Eltűntek a legostobább, átverős reklámok is. Hiszen nem lehet beírni, hogy „osztva”, meg hogy a „túl sokat rendeltünk iPhoneból” az aranyszínűt kéred-e, vagy a türkizt. Nem lehet szétlájkoltatlni, hogy az ezredik kap egy aranyozott hörcsögvesét. Nem rakott ki senki emojival szavazós álkérdést sem. Ja, és a legjobb: nem kezdtek el azon böllenkedni egyes csoportadminok, betagelve adott tagot, hogy azonnal magyarázza meg az illető, miért nyomott erre a nagyon is komoly hírre nevetős szmájlit – hiszen se lájk, se komment nem volt.

Lett viszont megint levél. Ha tetszett, amit a másik kiírt, akkor immár nem tudtam elintézni egy lájkkal – és a fene nagy csöndben egyre többen vették rá magukat, hogy ilyen esetben rendes üzenetet írjanak. Arra pedig válasz jött, amire viszonválasz ment, és végre beszélgetések kezdődtek, amik aztán többször offline, asztal mellett is folytatódtak.

A közszereplők / celebek / influenszerek posztjai is átalakultak. Ha nem lehet lájkokat gyűjteni azzal, hogy „most küldtétek, szakadok!” (berakva egy lopott kép), akkor az énekes egy idő után nekilát online is énekelni, azt kirakni, mert nem lájkokban, hanem koncertjegyekben fogja mérni az elérést. Ha nem látszanak a lájkok meg a hozzászólások az élő bejelentkezések alatt, sőt, az sem, hányan nézik, akkor nem megy el az első öt perc azzal, hogy „sziasztok, várunk még, még nem vagyunk elegen, sziasztok, még csak 62-en vagyunk, várunk kicsit, sziasztok” – hanem mondja, amit akart, és csókolom.

Fantasztikus hét volt.

Senki nem kapott értesítést arról, hogy már megint gyalázkodásokkal van teli a fala. Senkinek nem rontották el az örömét, amit élete első, saját maga által sütött tortája, vagy az új frizurája miatt érzett. Nem mentek el délutánok-esték azzal, hogy makacs hülyék nem voltak hajlandóak elolvasni, amihez hozzászóltak, de hozzászólnak, sokat. Egyetlen lányt se szégyenítettek meg nyilvánosan perverz senkiháziak. Egy hiányzó kódsor visszaadott valamit, ami valójában hiányzott.

Aztán egy hét elteltével Zuckerbergék megtalálták a hibát, visszaállították a funkciókat. Azt hazudták, hogy direkt csinálták, hogy az emberek kicsit magukkal foglalkozzanak, kicsit lelassítsák a világot, ez ilyen filozófiai izé, mondta Mark, én is kicsit buddhista vagyok, pláne mióta megvan az első egymilliárd dollárom. Köszönjük, hogy részesei voltak a kísérletnek, és immár megint lehet kommentelni.

Úgyhogy parancsoljanak:

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán Facebook komment