Hirdetés
Szegeden 2020. július 8. 17:30

Tizenkilenc szegedi alkotó kapott önkormányzati támogatást

Idén a koronavírus-járvány miatt a megszokottnál később hirdette meg a különböző művészeti, turisztikai és ifjúsági pályázatokat az önkormányzat, de így is sokan részesülhetnek a város támogatásában. A megszorítások miatt csökkentett keretösszegekre július végéig lehet majd pályázni.

Hirdetés

A kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság a többi között az ifjúsági támogatási keret felhasználási koncepciójáról döntött. Ez a keret azokat a szervezeteket támogatja, amik az ifjúságnak szóló programokat, rendezvényeket, táborozásokat szerveznek. Az „A” kategóriába eső szervezetek gyerek és ifjúsági rendezvények szervezésére kaphatnak támogatási összeget, a „B” kategória kisebb értékű eszközbeszerzésre biztosít forrást, a „C” kategória pedig a táborozások szervezését és lebonyolítását segíti.

A pályázat keretösszege 8 millió forint. Maximum 300 ezer, minimum 50 ezer forintra lehet pályázni. A pályázatot a részletes kiírás megjelenését követő 14 nap alatt lehet benyújtani. A pályázati felhívás a Szegedi Tükörben, valamint a Szeged TV képújságjában is megjelenik, de elérhető lesz a város hivatalos honlapján, a szegedvaros.hu-n is.

Mint minden évben, ezúttal is lehet pályázni az úgynevezett idegenforgalmi támogatási keretre. Itt a keretösszeg 4 millió forint. A pályázható maximális összeg 500 ezer, a minimális 50 ezer forint. A megvalósítandó projektek legfeljebb 50 százalékára lehet támogatást kérni, a többit saját forrásból kell fedezniük a pályázó szervezeteknek. A pályázatokat a Szegedi Tükörben, valamint a Szeged TV képújságjában való megjelenését követő 10 nap alatt lehet benyújtani.

Hagyományosan ilyenkor hirdetik ki az úgynevezett kulturális támogatási keret pályázati feltételeit is. Az idei támogatási keret 6,5 millió forint. Maximum 400, minimum 50 ezer forintra lehet pályázni. Ebben az esetben is a Szegedi Tükörben és a Szeged TV képújságjában megjelenő részletes pályázati kiírás után 14 napig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

A művészeti támogatások megítéléséről is döntött a kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság. Ezeket általában márciusban hirdetik ki, de ez most a járvány miatt mintegy három hónapot csúszott. Alkotói támogatásra, pályakezdői támogatásra, valamint művészeti ösztöndíjra lehetett pályázatot beadni. A három kategóriában összesen 33 pályázat érkezett. Az idén felhasználható összeg 4 millió 250 ezer forint volt. Az alkotói támogatásra pályázók közül többen visszaléptek, mások viszont nem feleltek meg a kiírás feltételeinek. Végül 19 pályázatot tartott támogatásra érdemesnek a bizottság.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ifjúsági támogatási keret kulturális támogatás szegedi önkormányzat támogatás