Hirdetés
Szegeden 2020. július 6. 17:16

Teknő és adószám – Márok Tamás glosszája


Hirdetés

Busszal járok be dolgozni. Óránként van járat, közel a megálló, 20 perc alatt bent is vagyok a Mars téren. Ráadásul a cég téríti a bérlet 85 százalékát. Most, hogy a vírus visszaszorult, már nincs ingyen a parkolás. Igaz, amikor nem kellett fizetni, akkor meg hely nem volt. Az autózás mindig bajos.

A Balatonról visszatérve hétfő reggel lebarnult arccal és kisimult idegekkel tértem be a jegyirodába, hogy kiváltsam az ehavi szelvényt. A pénztárosnőnek fölényes mozdulattal csúsztattam oda bérletváltó plasztikkártyámat, amelyet pár hónapja ingyen kaptam a Volánbusztól. Csak egy csippantás a vonalkódra, és a gép nyomban tudja cégem nevét, azaz a számlázási címet, és a viszonylatot, hogy meddig utazom. Újabb érintés a bankkártyával, beírom a pinkódot, s mire a kis terminált visszatolom a fém fiókban, már nyomtatják is nekem a számlát, amit aztán vihetek majd a mieinknek.

Azaz: így volt eddig.

– Július 1-jétől kell a cége adószáma is – mosolyog a kedves hölgy. – Sajnos most változott meg a jogszabály.

– Igen, az elektronikus számlázással együtt – bólintok megértően, és már hívom is a titkárnőnket, aki nyomban bemondja a tutit. Két perc se volt az egész.

– Adok egy szép okkersárga papírkártyát – jön a válasz, – erre föl tudja írni a cégének a nevét meg a számot. Tegye a fehér plasztik mellé, akkor mindig be tudom majd írni a gépbe.

– És nem lehetne az adószámot is fölírni a plasztikkártyára? – érdeklődöm óvatosan.

– Sajnos, ezt nem tudja a rendszer.

–Értem – mondom teljes nyugalommal, hisz éltem eleget a létező szocializmus idején sőt katona is voltam. Nehéz már engem meglepni. És hát mondtam, vakációról jöttem, öleltem a vizet, a napfényt, sőt a szemem fényét is. – Nem a szakterületem, de azért ez nem egy különleges informatikai feladat...

–Nem tudok mit tenni – igazítja meg a szemüvegét.

Amíg elpakolom a sok kis papírt eszembe jut egy régi vicc.

Tudja faluhelyen is mér' vesznek két automata mosógépet? Hát, hogy ne billegjen a teknő.

Márok Tamás

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bérlet Márok Tamás Volánbusz