Hirdetés
Szegeden 2020. július 6. 12:47 Forrás: mti

Az önkormányzat után végre az állam is elkezdi a szúnyoggyérítést

Csaknem négyszázhatvan településen, köztük Szegeden is folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn.

Hirdetés

Szegeden az önkormányzat nem várta meg, hogy az állam cselekedjen, a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. munkatársai már elkezdték a földi irtást.

Dóka Imre közleménye szerint a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat.

Szegeden a tervek szerint 3000 hektáron zajlik majd a munka.

A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek - írta.

Ismertette: az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki. A Tiszán és mellékfolyóin levonult kisebb árhullám következtében további, a szúnyogok szaporodásához ideális élőhelyek keletkeztek. Továbbá a Tisza árterében a tavalyi sok víz miatt az árvízi szúnyogok áttelelni képes tojásainak milliói találhatók - tette hozzá.

Dóka Imre felhívta a figyelmet: fontos a lakókörnyezetekben található mikrotenyésztőhelyek felszámolása is.

A kezelések részletes programja itt érhető el.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: kémiai szúnyogirtás Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. szúnyogirtás