Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Bálóné Jánosi Veronika: Minden gyereknek hálás vagyok, akinek az élete része lehettem – életműdíjat kapott a nyugdíjas óvónő
Szegeden 2020. július 4. 15:36 Forrás: Szegedi Tükör

Bálóné Jánosi Veronika: Minden gyereknek hálás vagyok, akinek az élete része lehettem – életműdíjat kapott a nyugdíjas óvónő

A dorozsmai, majd a Bem utcai óvodában lett a gyerekek életének része Bálóné Jánosi Veronika. A nyugdíjas óvónőt a júniusi közgyűlésen Botka László polgármester életműdíjjal tüntette ki. Méltatásában elhangzott: a jó pedagógus minden ismérvét birtokolja; empátia, emberszeretet, jó elméleti felkészültség, folyamatos önképzés, megfelelő kapcsolatok, rugalmasság, együttérzés, az együtt gondolkodás képessége és az önismeret jellemzi. A Szegedi Tükör portréja.

Hirdetés

– Törekedtem arra, hogy az óvodában minden gyerek jól érezze magát, és örüljön a velem töltött időnek – árulta el pályája negyven évéről Bálóné Jánosi Veronika, akit a júniusi közgyűlésen pedagógus életműdíjjal tüntetett ki Botka László polgármester. A nyugdíjas óvónő lapunknak úgy fogalmazott: hálával és köszönettel tartozik a szülőfalujának, Gádorosnak. Ott járt óvodába, soha nem felejti el, honnan indult. Kiváló pedagógusok példája kísérte végig az életét. Óvodásként határozta el, hogy óvónéni lesz. Olyan türelmes, megértő, hogy mindig úgy tudjon mosolyogni és feltétel nélkül szeretni, mint az ő óvónénijei, Kati néni és Anna néni, valamint dajka nénijei, Erzsike néni és Jucika néni.

Nem munka – az élete

1979-ben kezdte a hivatását Kiskundorozsmán, majd 1986-ban került a szegedi óvodaigazgatóság Bem utcai óvodájába, ahol harminchárom évet töltött tavalyi nyugdíjba vonulásáig. Harmincegy éven át volt gyermekvédelmi felelős, amit mindig empátiával, és legfontosabbnak a gyerekek érdekeit tartva látott el. Kiemelt figyelmet fordított a kis tehetségek felkutatására, hiszen tizenöt évig a városi rajz-, torna illetve vers- és mesemondóversenyekre készítette fel óvodájuk gyermekeit. Óvodapedagógusként, majd tagóvodavezetőként dolgozott. Mindig figyelt a családi nevelés fontosságára, tiszteletben tartására. Vallja, hogy hatékony eredményt csak együtt lehet elérni. Törekedett az emberi és a szakmai igényességre. Hálás a volt vezetőinek és kollégáinak, akikkel együtt dolgozhatott. Különösen az óvodaigazgatóság vezetőjének, Bartáné Tóth Máriának azért a sok segítségért és bizalomért, amit kapott tőle.

(fotók: Iványi Aurél)

– Számomra az óvónői hivatás, a gyerekek iránt érzett szeretet és törődés soha nem munka volt vagy feladat, hanem az életem – fogalmazott a kitüntetett pedagógus. – És hogy mit üzenek fiatal kollégáimnak? Mindig higgyenek önmagukban, feltétel nélkül bízzanak a gyerekekben, és nagyon szeressék, amit hivatásul választottak.

Óriási kaland

– Nagyon büszke vagyok rájuk, sokat tanultam, és az a szeretet! Végülis nekik köszönhetem, hogy ilyen ember lettem – mondta a gyerekekről Bálóné Jánosi Veronika. – Nagy öröm ért, amikor a mi óvodásaink felnőttként visszahozták a gyerekeiket hozzánk. Amikor tavaly elballagtam, egy volt óvodásom búcsúztatott, mint anyuka a saját gyerekével. Tavaly óta vagyok fent a Facebookon, előtte nem tartottam helyesnek. Azóta viszont nagyon nagyon sokan megkerestek, és tartjuk a kapcsolatot. Fotót küldenek, ha kisbaba születik, jókívánságokat kapok anyák napjára és más ünnepekkor. Vagy a napokban írt egy régi kislányunk, hogy bár megígérte annak idején, hogy óvónő lesz, és kérte, vigyázzak a szobákra, nem tartotta be, gyógypedagógus lett. Ezek is azt erősítik, hogy érdemes volt csinálni, nem felejtettek el.

– Óriási kalandnak tartottam a pályámat, egy hatalmas utazásnak, amin jól éreztem magam. Szerencsém volt a kollégáimmal is. És ha nehézségek adódtak is, azért történtek, hogy kihozzák belőlem, ami bennem van. Ez annyi pozitívum, hogy szeretettel gondolok vissza, és bármikor újrakezdeném –mesélte. – Egy fiam és egy unokám született. Különösen büszkén mondhatom, hogy az életműátadás előtt ballagott az unokám az általános iskolából, aki jó tanulóként és kiváló sportolóként kapott elismerést. Boldog vagyok, mert abban a szellemben próbáltam irányítani a fiamat és az unokámat, hogy nem csak üres frázis a becsület és a tisztelet, a feltétel nélküli bizalom a másik iránt. És amikor ott ültek velem a városháza dísztermében és hallhatták a méltatásomat, hogy a hivatásomban ugyanazt elértem, amiről nekik beszéltem.

Vera néni mottója

A nyugdíjas pedagógus mottója: „a gyermeki mosoly mindennél többet ér. Ezért légy olyan felnőtt, amilyet mindig is szerettél volna magadnak. Mindig megpróbáltam nyitott kézzel szeretni; éreztetni és elmondani a gyerekeknek: szeretlek téged, értékellek, tisztellek és bízom benned. Bízom abban, hogy ki fog fejlődni benned az az erő és képesség, hogy mindazzá válj, ami lehetséges számodra. Ehhez csak melletted kell lennem, figyelni téged és segíteni örömödben és bánatodban.”

– A ballagáson is azzal bátorítottam az unokámat, hogy ne csináljon semmi mást, csak szeresse, amit csinál, mert akkor bármi is lesz az, élvezni fogja a munkáját. Említettem egy saját példát is, hogy egyik reggel belenéztem a tükörbe, mondván, úristen, hogy nézek ki. Majd bementem az óvodába, és azzal jött szembe egy hároméves, hogy „olyan gyönyörű vagy”. Az ember ilyenkor minden gondját elfelejti. Mindmáig érzem magamban azt a fiatalos lendületet, amit a gyerekektől kaptam. Minden egyes gyereknek hálás vagyok, akinek az élete része lehettem. Márpedig ha megtalálom az utat a gyerekhez, a szülő is maximálisan elfogad. Így volt ez Dorozsmán is és így a Bem utcában is – tette hozzá.

Visszavitte a szíve

– Mivel az életemben az óvoda és a családom volt a legfontosabb, tudatosan készültem a nyugdíjas koromra. Hat évvel ezelőtt az interneten elém került, hogy kreditpontot szerezhetnek a pedagógusok azzal, ha elvégzik az Etka-jógát – jegyezte meg. – Hiszek benne, hogy nincsenek véletlenek, nekem ezt meg kellett tanulnom. Elvégeztem pontosan azért, hogy fel tudjam dolgozni azt a nehéz időszakot, ami óvoda nélkül várt rám. És valóban segít, nagyon jó. Úszni is járok, nagyon szeretek sütni-főzni és rengeteget olvasok. Persze azért még amikor a járvány előtt kimentem a piacra, előfordult, hogy elfelejtettem leszállni a villamosról, mert a szívem az óvodába vitt. A járványidőszakot fegyelmezetten viseltem, bár május közepe felé már nagyon nehezemre esett, főleg mert akkor töltötte be a fiam a negyvenet. Kertben, távolságot tartva ünnepeltünk, de én úgy készültem arra a napra, akár egy gyerek, hiszen végre megint együtt lehetett a család. Ebben is nagyon sokat segített a jóga. Emellett a kollégák sem felejtettek el, felhívnak, érdeklődnek, beszélgetünk. Korábban elkísértük az unokánkat a vízilabdameccseire. Szóval ezt az időszakot is élvezem, feltalálom magam itthon. Azért a gyerekek rettentően hiányoznak, de tegyük gyorsan hozzá, szerencsére közvetlenül az Ilona utcai bölcsődénél lakunk. Ha kinyitom az ablakot reggel, a gyerekzsivaj zene füleimnek. Karantén után, mialatt nem jártak a gyerekek, újra meghallani őket, libabőrös lettem, annyira megörültem a csivitelésüknek.

Dombai Tünde

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: pedagógus Szegedi Tükör Bálóné Jánosi Veronika életműdíj Pedagógus Életműdíj