Hirdetés
Ziccer 2020. július 2. 10:50

Lakner Zoltán: Stadion és zseton

Személyes hangú bevezetőt biggyesztek az e heti cikk elé, tudniillik azt, hogy én egyáltalán nem vagyok fociellenes.

Hirdetés

A gyerekkoromat elég tisztességesen végigolvastam és végigfociztam, megéltem, hogy a foci révén közös nyelvet lehet találni olyan emberekkel is, akikkel más nemigen köt össze. Ma is tisztelem mások szenvedélyét, és megértem, mit szeretnek a labdarúgáson. Bár csapathoz különösebben sosem kötődtem, de azt is érteni vélem, miért ragaszkodnak sokan egy névhez, egy hagyományhoz, annak közösségteremtő erejéhez. Hogy ez az egész dolog engem jó ideje már nem izgat különösebben, az más kérdés, de annyit azért tudok róla, hogy felfogjam, mit szeretnek a rajongók.

Mindez azért fontos, mert valójában éppen arról van szó a nemzeti futbaellegyüttműködés rendszerében, hogy ezzel a szenvedéllyel élnek vissza az amúgy valóban focimániás vezetők, nagyon durván. A játékhoz, a csapatokhoz fűződő érzelmek örve alatt elég gyakorlatias bizniszeket intéznek.

Bejelentették Debrecenben, hogy a város önkormányzata többségi tulajdont szerez a bivalyerősnek aligha mondható, már csak tizenkét csapatos első osztályból kiesett, korábbi többszörös bajnok futballklubban. Úgy lesz itt igazi profizmus, kérem, hogy köztulajdonba veszik a klubot, ami ugye egy gazdasági társaság.

Az előtérben Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a háttérben Szima Gábor, a DVSC Futballszervező Zrt. leköszönő elnöke. Kettejük közöt Papp LÁszló debreceni polgármester. A DVSC kisebbségi tulajdonosa, az önkormányzat megvásárolja a többségi tulajdonos Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett csapatot (fotók: MTI)

Mindez oly módon történik, hogy az eddigi többségi tulajdonos, Szima Gábor kiszáll a cégből. Részesedését átveszi a város. Cserébe Szima viszi magával azokat a klub által eddig birtokolt kaszinórészvényeket, amelyek történetesen Szima kaszinóinak bizonyos tulajdoni hányadát tartották a fociklub tulajdonában. Bár a város és Szima az elmúlt években többször is nyilvánosan üzengettek egymásnak, eltérően értelmezve, kinek mi a kötelessége, és kinek mekkora osztalékot kellene kapnia, azért Szima esetében szó sincs arról, hogy a rendszer üldözöttje lenne. Ellenkezőleg, a nagy kaszinóújraosztáskor, 2014-ben, Andy Vajna mellett az ő két kaszinója kapott működési engedélyt. Ő lett a kelet szerencsejáték fejedelme. Most pedig már a kaszinók tulajdonjogán sem kell osztoznia debreceni fociklubbal.

Szima Gábor

Túl azon tehát, hogy a debreceni polgármester a kiesés világfájdalma közepette hangulatjavító intézkedésként és a saját határozottságát bizonyítandó, a város nevére vette a klubot, az egyik NER-kliens is jól járt.

Hogy a közkassza jól jár-e majd a keresztfinanszírozás megszüntetésével – vagy hogy jól járt-e eddig a keresztfinanszírozással –, az egy másik kérdés.

Mostantól mindenesetre Szima társ nélkül évezheti a kelet-magyarországi kaszinómonopóliumot, a bevételek elosztásáról többé nem kell vitáznia a várossal. A debreceni önkormányzat pedig, birtokon belülre kerülve, jól megmozgathatja a közpénzeket a népszerű ügy érdekében.

Első jutalmul a közvélemény Kósa Lajos újabb veretes gondolatait kapta, aki szerint a sport a kultúra része, és indokolatlan azt firtatni, érdemes-e a stadionokra pénzt költeni, hiszen akkor a debreceni Csokonai Színház finanszírozása is megkérdőjelezhető lenne, elvégre, színházba is csak az emberek kisebb része jár.

Hovatovább, persze, Kósa Lajos szabadversei is szerzői jogvédelem alá kerülhetnének, de azért talán mégsem mindegy, hogy egy tízezres stadionba ezren mennek el kéthetente vagy egy hatszáz férőhelyes színházba hatszázan látogatnak el minden este. Már amikor lehetséges, mert a veszélyhelyzet után színház még nincsen, de nézők a stadionban már jelen lehetnek. Hiába, a kultúra iránti elkötelezettség megkövetelte a gyors nyitást.

Konda majdnem megcsinálta, majdnem benntartotta a DVSC-t. Kondás Elemér, a debreceni csapat vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Debreceni VSC–Paksi FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. június 27-én

Mindezzel tényleg nem a fociszurkolókat értékelem le – megértésem bizonyítékát lásd a cikk elején –, hanem arra utalok, hogy aránytalan a két ágazatra költött kormányzati figyelem és közpénz mennyisége.

Miközben a színházak az állami irányítás és a kivéreztetés között „választhatnak”, addig az alacsony nézettségű és ugyanilyen eredményességű hazai fociba továbbra is ömlik a közpénz. Az sem mellékes, hogy a stadionépítési hullám mekkora bevételt termelt az elmúlt évtizedben a rendszer klientúrájának. Egészen biztosan megnyerik az újabb stadioncsatákat is.

Maga a miniszterelnök egy bő hónappal ezelőtt eresztette szabadjára futballügyi gondolatait, hiszen mégiscsak ő a saját rendszere főideológusa.

E legfelsőbb hivatalos nézet szerint „mi úgy értjük a magyar futballt, hogy az alapvetően zseniális megsejtéseknek és ihletettségeknek a története”.

Orbán az egyik ilyen zseniális gondolatot is megosztotta hallgatóságával, mit tesz isten, pont Felcsúton. Idézem: „Szokolai László barátom, Szoki szokta nekem mondani, ha találkozunk, hogy a magyar történelemírás újabb kori fejezetében az van írva, hogy én küldtem haza először haza az oroszokat, de ez nem így van, hanem ő, mert befejelte... És ez igaz, ki is vertük őket.”

Tőzsér Dániel csapatkapitány és Haris Attila

Ami igazán izgalmas, hogy a fenti állításoknak valójában az egyike sem igaz.

Szokolai ugyan tényleg nagy gólt fejelt a szovjeteknek 1978-ban, Európa-bajnoki selejtezőn, csak éppen utána egyik csapat sem jutott ki az 1980-as kontinenstornára a selejtezőcsoportból. Úgyhogy nem vertük ki a szovjeteket. Orbán 1989. június 16-án valóban hazaküldte az oroszokat, de csak három hónappal azt követően, hogy az ellenzék közös nyilatkozatban – amit Cserhalmi György olvasott fel a budapesti tévészékház lépcsőjén, nagy tömeg előtt – követelte ugyanezt. A szovjetekkel a kivonulási megállapodást Horn Gyula írta alá, a Varsói Szerződés feloszlatását pedig Antall József.

Aranyat ér tehát minden művészi ihletettségű szó. Vagy ha azt nem is, legalább zsetont a kaszinóban.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Debrecen DVSC foci Kósa Lajos labdarúgás Lakner Zoltán vélemény