Hirdetés
Túl a városon 2020. július 1. 22:29

Romániában tovább terjed a koronavírus, leálltak a lazításokkal

Naponta több mint háromszáz embert diagnosztizálnak koronavírus-fertőzéssel, ezért továbbra is zárva maradnak a beltéri vendéglátóhelyek.

Hirdetés

A román stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint

az utóbbi 24 órában újabb 326 embernél mutatták ki a fertőzést, ami az utóbbi két hét adatsorát tekintve már átlagosnak számít. A járvány továbbra is átlagosan 16 áldozatot követel naponta, és az intenzív osztályon ápolt koronavírusos betegek száma is 222-re emelkedett, ennél többen csak május első felében szorultak lélegeztetőgépre.

Romániában április 29-én tetőzött a járvány, amikor több mint 7700 aktív fertőzött volt kórházban. A két hónapos rendkívüli állapotot május 15-én veszélyhelyzet váltotta fel, ám az óvintézkedések akkor elkezdett enyhítése, amit kéthetente újabb lazítások követtek, a fertőzésszám növekedését eredményezte. Az aktív fertőzöttek száma június 8. után kezdett növekedni: az akkori 4500 esetről már 6300 fölé emelkedett.

A szomszédos országban eddig minden koronavírus-fertőzöttet kórházban ápoltak, amíg két negatív teszt után gyógyultnak nem nyilvánították őket. Múlt héten az egészségügyi miniszter elrendelte, hogy tíz nap után engedjék haza a tünetmentes fertőzötteket, így csaknem 1500 ágy szabadult fel a Covid-19-ben szenvedők számára fenntartott kórházi részlegeken.

Mivel az utóbbi három hétben megduplázódott, és ismét 300 fölé emelkedett a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a járványügyi szakemberek tanácsára a kormány elhalasztotta a vendéglők megnyitását.

Szerdai ülésén a kormány módosította ugyan a veszélyhelyzetről szóló korábbi határozatát, de csak kisebb engedményeket fogadott el. Az eddigi hatról tízre emelték a szabadtéri testmozgást (túrázást, kerékpározást, evezést, hegymászást, kocogást és más sportokat) közösen végző személyek engedélyezett maximális számát. Lehetővé válik a tanfolyamok és gyakorlatok szervezése legfeljebb húsz résztvevővel, és engedélyezik a külképviseletek rendezvényeit is, ha azokon minden résztvevő számára négy négyzetméternyi területet biztosítanak.

Továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a tömegközlekedési járműveken és minden nyilvános zárt térben. Az egy hónapja megnyílt kerthelyiségekben, illetve a korlátozott számú résztvevővel engedélyezett rendezvényeken legalább kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól azoknak, amik nem élnek közös háztartásban.

(fotó: Résztvevők a csíkszeredai Szent Kereszt-templom udvarán bemutatott misén 2020. május 17-én.
MTI/Veres Nándor)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Románia betegség fertőzés járvány koronavírus világjárvány