Hirdetés
Hirdetés
Ziccer 2020. június 24. 10:21

Ezer meg ezer mécses – Sinkovics Gábor emlékírása Benedek Tiborról


Hirdetés

Láttad-e azon a borzalmas éjszakán azt a sok fényt? Láttad-e az ezer meg ezer mécsest, ahogy belekapott, szinte táncoltatta az aprócska tüzeket a szél? Érezted-e azt a hihetetlen, már-már megmagyarázhatatlan szeretetáradatot, miközben egy láthatatlan erő rángatott, cibált, húzott a végtelen felé? A lelked érezte-e, hogy gyászolnak, siratnak olyan emberek is, akik soha, de soha egyetlen szót sem váltottak Veled, és akiknek fogalmuk sem lehetett róla, hogy Te valójában milyen ember is vagy.

Bajnok. Háromszoros olimpiai bajnok.

Sikeres sportoló, a sportág kiemelkedő alakja, Magyarország büszkesége.

De ez elég-e ahhoz, hogy sírjunk, hogy megsirassunk Téged?

Megnéztem megannyi felvételt, az internet tálcán kínálja az elmúlt évek történéseit, ahogy ballal, kapásból a rövid felsőbe bombázol. Ahogy főzőműsorban szerepelsz, pizzát sütsz mosolyogva, azzal a csibészes, utánozhatatlan vigyorral a szájad szegletében, ahogy komoly arccal taktikáról beszélsz, ahogy szerelmetes pillantással nézel a melletted álló, különleges szépségű párodra...

Csodáltalak Téged, Benedek Tibor.

Nem azért, mert a csuklószorítós bal kezed sporttörténelmi gólokat szerzett. Nem is a három olimpiai bajnoki címed miatt, mert ez különleges életút egy sportoló számára, maga a Nirvána, csakhogy Te több, sokkal több voltál ott a jobbszélen, a rosszkézen. Láttalak játszani megszámlálhatatlan meccsen. Ültem a Komjádiban, a Kőér úti uszodában, és olykor már-már idegesített a nyugalmad, a „különleges intellektusod” ott a vízben. Azt gondoltam Rólad, hogy örökké itt leszel velünk, közöttünk, mert jó ember vagy, és az ilyenekre vigyáz a teremtő.

(fotók: MTI)

Jó ember vagy, Benedek Tibor.

Nem azért, mert a vízilabda, ez a Hungarikum-közeli sportág legendás alakja lettél. Mi, magyarok fújjuk kívülről a sportág nagyjait, olyan ez nekünk, mintha Mátyás királyról, Rákóczi fejedelemről, vagy Nagy Imréről beszélnénk... A mi hőseink itt vannak, itt élnek közöttünk, Szívós István, Faragó Tono, Csapó Dudi és a sor szinte végtelen.

Láttad-e a fényeket, Benedek Tibor?

Láttad-e, ahogy meglett férfiak könnyeikkel küszködve állnak, szinte vigyázzállásban a fotód előtt, miközben ezer meg ezer mécses pislákoló fénye világítja meg az éjszakát?

  • Szabad-e sírni a férfiembernek?
  • Szabad-e kétségbeesni, vigasztalhatatlannak tűnni a „macsó korban” gyengeséget mutatva?

De nincs mese, az érzelmek hatalmába kerítik az embert, akármennyire is erős, és pereg a film, az internet bugyraiból előbukkanó felvétel, ahogy Te, Tibor lelkesen beszélsz ifjú legényekből álló csapatodról, az UVSE-ről, ahogy meccseket elemzel, taktikát boncolgatsz, jövőbe vetett hitről nyilatkozol, és azt mondod: elégedett vagyok.

Pedig már üvölthetnél is a fájdalomtól.

Honnan volt ez az erő? Hogyan voltál képes mosolyogva, lefogyva, megannyi borzalmas kezelésen túlesve, riasztó orvosi diagnózist hallgatva a játékról és csak a játékról beszélni? Mi lakozott benned, miközben féltél, és tudom, hogy féltél, de ebből semmi, semmi nem látszott. Csodállak Téged, Tibor. Csodállak, ahogy szembeszálltál ezzel az átkozott betegséggel, ahogy megpróbáltad szkanderban lenyomni a hasnyálmirigyrákot. Ahogy elhessegetted magad körül a halál gondolatát. Ma már tudom, tudjuk, hogy nagyjából két évig álltál nyerésre az alattomos kórral szemben.

Két évig.

Egy átlagembert néhány hónap alatt kivégzőosztag elé állítja a betegség. Te még néhány hónappal ezelőtt is mosolyogva nyilatkoztál egy Debrecen, vagy Miskolc elleni meccs után. És a jövőről beszéltél. A jövőről, amiben hittél – és talán hittünk mi is, akik szerettünk, tiszteltünk, és ragaszkodtunk hozzád.

Hozzád, a sportolóhoz – hozzád, a példaképhez.

Mióta elmentél számtalan cikk jelent meg Rólad. Az írások többsége azt boncolgatta, miért gyászolnak ennyien, miért váltott ki a társadalomból ekkora fájdalmat a halálod. Nos, ezen felesleges túl sokat gondolkodni: sportoló voltál, a szó legnemesebb értelmében. Nem az egyik oldal kiválasztottja, aki ott ácsorog a színpadon néhány centiméterre népünk bölcs vezérétől, és lelkesen bólogat, a nyelvét kinyújtva... Te nem voltál sem az egyik, sem a másik oldal (a legborzalmasabb mindezt leírni 2020 Magyarországán, egy végtelenül megosztott társadalomban...) versenyzője, Te nem voltál a „mi emberünk” az „ő szószólójuk” Te csak tetted a dolgod, csináltad azt, amihez értesz, ami az életed, a szenvedélyed... a vízilabda.

  • Egyszerre voltál Ludas Matyi, a Tenkes kapitánya, és Puskás Öcsi.
  • Hagyjanak Téged békén a magyarkodással, a liberalizmussal.
  • Hagyjanak Téged békén politikai pártokkal, hamis ideológiákkal.

A vízilabda embere vagy, a vízilabda küldötte, a vízilabda nagykövete.

Jobbról és balról nézve egyaránt.

És ebből van ma kevés – ebből a valódi sportemberből.

Aki nem adja el a lelkét húsz forintért, pozícióért.

Siratlak, Tibor, mert jó ember voltál, és siratlak azért is, mert irigylem Tőled a türelmet, a szenvedélyt. Nézem azt a gyönyörű, törékeny asszonyt, aki Téged választott élete értelmeként, aki minden pillanatban büszkén és szeretettel beszélt Rólad, aki nem tudott úgy megjelenni nyilvánosság előtt, hogy ne közölte volna, hogy hozzád tartozik.

Hozzád, az idők végezetéig. És látom ezt a csodálatos nőt, ahogy beszél Rólad, hol vastag piros rúzzsal az ajkán, visszafogott kosztümben, és megrendítő, átlagember számára hihetetlenül felkavaró élmény az a szeretetáradat, ahogy megnyilvánul, ahogy téged emleget – ahogy hozzád tartozik. Bernard Malamud azt írta egyszer: „A szerelem az élet, az együtt töltött élet, mondta reménykedve a vőlegény. Azt hiszem az ember azt kapja a házasságtól, amit érdemel...” A Ti házasságotok a harmóniáról szólt.

Olyan könnyű félrelépni. Olyan könnyű elmenekülni, válópert beadni, unalomról, feszültségről, veszekedésről, kiüresedett, elviselhetetlen életről beszélni. Olyan könnyű szeretőt keresni, egyiket a másik után, friss, izgalmas légyottokba menekülni – és milyen nehéz kitartani, hűségesnek lenni.

Csodállak Téged, Tibor és csodálom azt a nőt, akit Epres Panninak hívnak.

Erőt adtok, erőt adtatok a kiüresedés ellen. Lehet, hogy Ti vagytok, Ti voltatok a kivétel ebben a zavaros, kiüresedett, felszínes világban. Nem tudom elképzelni, hogy ez a törékeny nő hogyan lesz képes immár nélküled, egyedül tovább létezni. Féltem, kívülállóként is féltem, mert az élete Róla és Rólad szólt, gyerekestül, családostul, a jövőbe vetett hitről.

Hallod, Uram?

Ha vagy, ha létezel, ha irányítasz bennünket, a szeretet koldusait, akkor ezt most elrontottad, nagyon elrontottad. A tanmese, hogy majd okulunk mi, egyszerű halandók a Te tanításodból, ezúttal süket duma volt.

Láttad-e, Tibor az ezer meg ezer mécsest?

Láttad-e, hogy pótolhatatlan vagy? És ezt leírni, valakivel kapcsolatban állítani nem kis bátorság. Mert már nincsenek igazi példaképeink, a fiatalok kínjukban a harlemi rappelőket utánzó belvárosi, vagy épp külvárosi kapucnis pulóvert viselő jampecokat hallgatják és utánozzák. A zene már meghalt, a sport pedig az állam sikertörténetét írja tovább, akárcsak a Rákosi korszakban.

Példaképeket keresünk.

  • És példaképek már nincsenek.
  • Ezért sírunk, ezért gyászolunk, Érted, Miattad, Benedek Tibor.
  • És ezért pislákol ezer meg ezer mécses.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Benedek Tibor gyász halál Sinkovics Gábor vízilabda
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés