Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. június 18. 19:27 Forrás: Hódpress

Szabóék pert nyertek a Promenád és az egykori vásárhelyi televízió ellen

Hódmezővásárhelyi családok üzleti ügyei iránt nyomozott két éve a Promenád, illetve az akkori városi televízió. Oknyomozó újságírásnak indult, de hazudozás lett belőle, ezért a jogerős bírósági ítélet elmarasztalta a kormánypárti orgánumokat.

Hirdetés

A Fidesz-közeli Promenád 2018-ben azt írta, oknyomozásba kezd azért, hogy feltárja, mely – szerintük milliomos, luxus körülmények között élő, általuk oligarchának nevezett – családok támogatják Márki-Zay Péter polgármestert. Az érintett családok ingatlanairól, tagjairól, cégeiről jelentettek meg fotókat, információkat – eleveníti fel az előzményeket a Hódpress.

A Promenad.hu többek között azt írta: „Multinacionális cégek vezetői, dúsgazdag földbirtokosok, nagyvállalkozók, milliomosok, adócsalók, akik mindannyian Márki-Zay Péter mögött állnak”.

Ez a 2018-as időközi polgármester-választás után volt, amelyen Márky-Zay Péter az ellenzéki pártok összefogásának köszönhetően legyőzte a Fidesz jelöltjét. Főleg a Szabó családot érte sérelem, mert milliomosoknak mutatták be őket a kormánypárti lapban. A gyalázkodás miatt Vásárhelyen békés demonstrációt szerveztek 2018 szeptemberében, szinte mozgalommá alakult a városban az „Én is Szabó vagyok” jelszó.

A portálnak a jelek szerint nem nagyon sikerült tényekkel alátámasztania az írásokat, erre utal legalábbis, hogy a felületükön helyreigazítást kellett közreadniuk az Egyed család ügyében, illetve korrekciót kellett végrehajtaniuk a Szabóékról írt cikkükben is. Szabóék bíróság elé vitték az ügyet, és az eljárás most ért véget a Kúria döntésével, amely helyben hagyta a másodfokú ítéletet.

A család közleményében többek között azt írják, hogy végrehajtást indítottak a szerkesztőség ellen, becsületsértési pert folytatnak Hegedűs Zoltán egykori alpolgármester ellen, valamint kártérítési pert Pintér M. Lajos és Megyeri József, a portál fő- és felelős szerkesztője ellen. Hozzáteszik: bár a jogszabályok alapján soron kívüliséget kellett volna kapnia perüknek, majdnem két év után kapták meg a jogerős ítéletet, így csorbult azon joguk, hogy méltányos időn belül záródjon le a per. Itt a strasbourgi bíróság az illetékes, ezért megteszik a szükséges lépéseket.

Az egykori helyi tévét is elmarasztalta a Kúria döntése. A család kérése ellenére sem vették le ugyanis az adást műsorról, illetve az internetről. A jogerős ítélet szerint ez nem volt jogszerű, ugyanis Szabóék nem közszereplők, nem járultak hozzá ahhoz, hogy megmutassák az arcképüket. Kötelezték az alperest, hogy fizessen meg az államnak 70 ezer forint felülvizsgálati eljárási illetéket, valamint a felpereseknek, mint jogosultaknak 20 ezer forint felülvizsgálati eljárási költséget. A pereskedés várhatóan nem zárul le, ugyanis a mostani jogerős ítélet képezi az alapját annak, hogy a továbbiakban anyagi kártérítéssel is felelősséget viseljenek az elkövetők.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely ítélet Márki-Zay Péter per Promenád
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés