• Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • Különleges gazdasági övezetek: Szabó Sándor törvénymódosító javaslata tévedésből átment, ennek a pontosításnak köszönhető, hogy a megyei jogú városok és Budapest kimaradnak az einstandból
Túl a városon 2020. június 14. 12:20

Különleges gazdasági övezetek: Szabó Sándor törvénymódosító javaslata tévedésből átment, ennek a pontosításnak köszönhető, hogy a megyei jogú városok és Budapest kimaradnak az einstandból

Szeged MSZP-s politikusa párttársával, Hiszékeny Dezsővel adta be a javaslatát, amelyet aztán átvett a Fidesz, így bekerült a törvény szövegezésébe.

Nagyon ritkán van ilyen épp ezért pláne jár az örömtűz:

az Orbán-kormány belátva, hogy „sejtelmesen” fogalmazta meg a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatát ellenzéki pontosítást illesztett a törvényjavaslatba.

Persze úgy, ahogy azt szokta: elsőre nem törődött vele, majd amikor rájöttek, hogy nem árt az egyértelmű megfogalmazás, akkor sajátjukként beillesztették a korábban előkészített ellenzéki javaslatot.

Így volt ez most is.

Szabó Sándor, Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője még május 21-én kapcsolt, hogy nem árt, ha egyértelműen benne van a Fidesz új játékáról szóló törvényben, hogy hol hozható létre különleges gazdasági övezet. Épp ezért Hiszékeny Dezsővel közösen módosító indítványt adtak be, amelyben ez a mondat olvasható:

„A főváros, valamint a megyei jogú városok területén különleges gazdasági övezet nem jelölhető ki.”

Eztán sokáig nem történt semmi, míg Hende Csaba az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának elnöke június 11-én módosító indítványt nyújtott be a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvényekhez ezzel a szöveggel:

„A Kormány a főváros, valamint a megyei jogú város területén nem nyilváníthat Területet különleges gazdasági övezetté.”

Magyarul átírták, amit Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője párttársával három héttel korábban már beadott. Így (is) alkotja a törvényeket a Fidesz. De legalább belátták, hogy néha nem árt egyértelműen fogalmazni. Valószínűleg ebben a belátásban fideszes megyei jogú városok polgármesterei is benne lehettek. Ám az elsőzés akkor is Szabó Sándoré és Hiszékeny Dezsőé.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hende Csaba különleges gazdasági övezet MSZP Országgyűlés parlament Szabó Sándor törvénymódosítás Hiszékeny Dezső