Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. június 14. 11:35 Forrás: Szegedi Tükör

Podmaniczky Szilárd: Egy átutazó följegyzései

Aznap volt édesapám nyolcvanéves.

Hirdetés

Februárban még az ünneplés helyét terveztük. Elmenni Abbáziába, történelmi pillanat. Vagy a mindig otthonos Szegedet választani? Aztán március közepétől már nem kellett ezen töprengeni, a vírus valóságosan tett minket egymás számára láthatatlanná. Meg kellett szokni, hogy nem mi hozzuk a döntéseket. És arra is rá kellett jönni, ha valamiben mégis döntést kell hozni, az nem feltétlenül jó vagy rossz, csupán döntés, mert az élet nem haladhat egyszerre két irányba.

Így jött el a nap, különösebb ünnepi ceremónia nélkül. És ha nincs ceremónia, a véletlenek elkezdenek dolgozni.

Kellemes délután volt, végre nem fújt a szél, a felhők nyári formájukban álltak az égen. Elindultunk a Balaton partján vezető bicikliúton Fonyód felé. Megtettem már több százszor, de mindig tartogat valami meglepetést. Persze önmagában már a tóparton gurulni izgalmas. Vonul veled a festményhangulatú táj, a Badacsony ráúszik a vízre, a hegyoldalt apró színfoltok tagolják, a víztükörben látod az égtükröt. És nincs forgalom, zaj, por, csak te és a táj, meg pár szemben karikázó biciklis, akik ugyanezt a belső minőségbe vezető utat követik.

És mondom, mindig tartogat valami meglepetést ez az út. Most például kiderült, hogy az elmúlt tizenhárom évben nem vettem észre, hogy Boglárról Fonyódra félúton mérik a kedvenc sörömet.

Leültünk a parton álló asztalhoz, és pizzát rendeltünk a nagy csúszdához. Rögtönzött piknik az ország egyik legszebb tájképében. Lefotóztam, és elküldtem a nyolcvanadik születésnapra. Nem tudom, mennyire volt látható mindez egy emeleti szobába zárva, de ha nem is a személyes jelenlétben, ebben az egyikünket sem megörökítő fotóban megmarad az emlékezetünk tágassága.

Most, hogy mindezt próbálom papírra vetni, eszembe jutnak a szegedi évek, és ott is a víz, a rakpart. Akkoriban volt egy engem is meglepő gondolatom, amelynek az igazságát ugyan nem ellenőriztem, de elég jól hangzott: minden város annyira élhető, amennyit használni tud természeti adottságaiból.

Talán nem tévedtem nagyot. Szeged legnagyobb természeti adottsága kétségkívül a Tisza. A mai városképben adottság az is, hogy az egyik partja fürdő, a másik partja a belvárosban autóút. Emlékeim szerint, amikor lezárták a forgalom elől, és kisebb sátrak elé ülve kávét, sört, szörpöt rendeltünk, valahogy teljesen megváltozott a város egész hangulata. Egyfajta természetközeliség költözött bele.

Egy másik ilyen természetközeli emlékem, mikor a partfürdőn maradtunk éjjel süllőre horgászni. Párás levegőjű nyár volt, szemben a nyüzsgő rakparttal, mégis valamiféle nomád hangulatban. Éjfél körül elcsendesült a város, és kettő után a madarak is elhallgattak. Mintha egy hatalmas múzeumban ülnénk, az emlékek gyurmából faragott panoptikumában. Bezárt az utolsó bár is, mindenütt aludtak. A gondolat, hogy egy egész várost vízszintesen fekvő emberek töltenek meg, vigasztalóan szép volt.

Órák múlva a keleti horizont felől világosodni kezdett. Először a madarak ébredtek föl, aztán a trolivezetők, és az áram halkan zúgva elindult a város falaiban. Lassan, mint egy jól fölépített zeneműben, beindult az élet. És akkor a feleségem fogott egy gyönyörű halat. Büszke voltam rá az egész élmény miatt, hogy képes velem együtt átélni.

Mélységes mély a múltnak kútja, és rengeteg születésnap elfér benne, szinte az összes. Ha minden jól megy, édesapám olvasni fogja ezt az írást, és megismeri az én emlékeimet is. Ezzel együtt gondolhat végig nyolcvanévnyi életutat.

Podmaniczky Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Podmaniczky Szilárd Szegedi Tükör vélemény
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés