Hirdetés
Hirdetés
Színes 2020. június 8. 08:08 Forrás: Szegedi Tükör

Csíksomlyói búcsú: fárasztó az út, de feltölti az embert

A Szegedi Tükör olvasójának élménybeszámolója a tavalyi csíksomlyói búcsúról, ami idén elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

Hirdetés

„Figyelem! Figyelem! A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz 5 perc múlva, 4 óra 55 perckor elindul! Fejezzék be a felszállást!” – harsogta tavaly a Keleti pályaudvar hangosbemondója. Még alig pirkadt, valamennyien ott szorongtunk a kijelölt helyen csomagokkal és várakozással tele. A szépen feldíszített Szent István-mozdony lassan kihúzta az összekapcsolt szerelvényeket. Hosszan kanyargott a közel 500 méteres vonat. A félbemaradt éjszaka és az utazás izgalma megtette a hatását, többen elszunnyadtunk, és csak Püspökladánynál ébredtünk arra, hogy mozdonyt kell cserélni, mert ezen a szakaszon nincs villamosítás. A két dízelmozdony már elvontatta a határig a méretes vonatot. Nagyvárad pályaudvarán ünneplő tömeg fogadta a zarándokokat. Tovább kanyarogtunk a Szamos, majd a Körös völgyében, a Királyhágó környékén felvillant a csucsai Csinszka-kastély. Átrobogtunk a népművészetéről híres Kalotaszeg vidékén, és megérkeztünk a kincses Kolozsvárra, Mátyás király szülővárosába. Hatalmas ünneplés, zászlólobogtatás, szép erdélyi dalok és lelkes integetés várta az ezerszáz utast.

Igaz, nem Hencidától Bonchidáig folyt a sárga lé (mi csak hozott vizet ittunk), de elvonatoztunk a népmeséből ismert község mellett. Elrobogtunk Szamosújvár mellett, amelynek börtönében Rózsa Sándor betyárvezér is raboskodott. A Kelemen-havasokban előttünk magasodott az 1380 méter magas Istenszéke. Egyre magasabb hegyek karéja vett körül bennünket, a hegyoldalakon és a mély völgyekben békésen legelésztek a birkák, néha a kolomp is megszólalt a tehenek nyakában. Egy-egy rohanó patak hídján dübörögtünk át, majd megérkeztünk a szélesen elterülő Gyergyói-medencébe, Gyergyószentmiklósra. Innen negyedóránként megállt a szerelvény, mert Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Csíkmadaras és Csíkrákos is várta a zarándokokat, szállással, fúvószenével, nép- és műdalokkal. A legtávolabbi, és talán a legkisebb falu, Csíkrákos fogadta be a legtöbb vendéget: éppen háromszázan szálltuk meg a kedves vendéglátókat. A parányi vasútállomáson, egy 20 méteres betonplatón várakoztunk este 9-kor. Kisbuszokkal szállítottak bennünket a szállásunkra, és még késő este is háromfogásos vacsorával – közte az elmaradhatatlan tárkonyos levessel – várták a seregnyi embert.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, az olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Másnap – miután ablakunkból köszöntöttük a hegyi legelőre ballagó teheneket –Csíkszeredára mentünk. A vasútállomásról indult a zarándokcsapat zászlókkal, feliratokkal, méretes és súlyos kereszttel. A több mint egy órás gyalogmenet során elhaladtunk az impozáns Márton Áron Főgimnázium és Makovecz Imre csodálatos, ívelt oszlopokkal és szárnyas angyalokkal ékesített temploma mellett. Az ezerszáz ember békésen menetelt Csíkszereda utcáin. A kéttornyú csíksomlyói kegytemplom előtt megpihentünk. Atillában feszítő huszárok, székelyharisnyás, fekete lajbis legények és a székely népviselet piros-fekete rakott szoknyáját viselő, piros pántlikát hordó leánykák várakoztak előttünk, de megérkeztek már a környező csíki falvakból a gyalogosan jövő „keresztalják” is a templomi zászlókkal, a falujuk nevét viselő feliratokkal. A kegytemplom Babba Mária-kegyképéhez olyan hosszú sor állt, hogy reményünk sem volt bejutni. A fárasztó út tovább folytatódott a Kis- és Nagysomlyó közötti hegynyeregben álló hármas oltár felé. A lankás dombokon mérhetetlen mennyiségű ember, ameddig a szem ellátott – székely és magyar zászlókkal, településnevek tábláival Kaposvártól Nyíregyházáig, Dunaszerdahelytől Zentáig, Csallóköztől Nagyszebenig. Elcsendesedett a gigászi embervadon, amikor megkezdődött a szentmise, és a temesvári megyés püspök, Pál József Csaba, zengzetes szavakkal beszélt az összetartásról, az összetartozásról és a szeretetről. Felidézte Széchenyi szavait is: „ha kővel dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk”. A tengernyi ember áhítatosan zúgta az ismert egyházi énekeket. Közben fekete fellegek húzódtak a fejünk fölé. Előkerültek az esőkabátok, az esernyők, így áldott meg mindannyiunkat az Úristen.

Az állomásokon nagy szeretettel fogadták a csíksomlyói búcsúba vonattal érkező zarándokokat

Megtelt

A csíksomlyói búcsúban a kilencvenes évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség már nem tudta befogadni a több százezerre duzzadt zarándoktömeget. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében, és azóta oda irányítják a keresztaljákat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándokcsoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait.

Este Csíkrákoson a vacsora előtt hangulatos műsorral kedveskedtek a vendéglátók. Fölsorakozott tíz férfi székelyharisnyában, és pikáns és szomorú, de mindenképpen a Hargita vidékéről származó népdalokkal – néha vicces kiszólásokkal – örvendeztettek meg bennünket. A befejező dal refrénje ez volt: Magyarország lesz, lesz, lesz! Fantasztikus ajándék volt a 600 lelkes falu összefogásából és vendégszeretetéből.

Pünkösdvasárnap az ellenkező irányba indultunk, a Gyimesi-szoroshoz. Lankásan emelkedő hegyek, lágyan lábukhoz simuló völgyek követték egymást, az élénkzöld hegyoldalak tetején büszkén álltak a sötétzöld fenyvesek. Átrobogtunk a felcsíki Karakó-patak völgyhídján, és megérkeztünk Gyimesközéplok állomásra, ahol szintén üdvözöltek bennünket. A gyimesbükki állomáson rezesbanda és lovascsapat várakozott, együtt ballagtunk föl a Rákóczi-vár romjaihoz és a kontumáci kápolnához, majd az ezeréves határon álló 30. számú MÁV-őrházhoz. A kápolna melletti szabadtéri színpadon marosvásárhelyi fiatalok előadásában hallhattunk Márton Áron életéről. A szentmise végén elénekeltük a Himnuszt és a Székely himnuszt. Patakzott a könnyem.

A hazaúton, pünkösdhétfőn szinte egész Észak-Erdélyt átszelte a kanyargó vonat, elhaladtunk Zsibó mellett, megemlékezve az árvízi hajósról, Wesselényi Miklósról. Zilahon Ady Endre jutott az eszünkbe. Legutoljára Nagykárolyban fogadtak bennünket integető, zászlólengető fiatalok és idősek, néptáncos lányok és fúvózenekaros fiúk, akik ásványvízzel is elláttak bennünket. A hosszú tizennégy órás vonatozás fárasztó volt, de szívünkben feltöltődve és barátságokat kötve érkeztünk éjfélre a Keleti pályaudvarra, és úgy éreztük, jó volt így, együtt magyarnak lenni.

Kép és szöveg: Sáráné Lukátsy Sarolta (Szeged)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Csíksomlyó Erdély olvasói levél Románia Szegedi Tükör búcsú csíksomlyói búcsú
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés