Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Egy üstökös emlékére – Bak Róbert ajánlja Hazai Attila összegyűjtött elbeszéléseit, A maximalista című kötetet
Művház 2020. június 6. 18:03

Egy üstökös emlékére – Bak Róbert ajánlja Hazai Attila összegyűjtött elbeszéléseit, A maximalista című kötetet

Ha egyetlen novellistát kellene megneveznem, aki nélkül nem lennének olyanok napjaink kisprózái, amilyenek, akkor az egyértelműen a 2012-ben, tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila lenne. Bár az irodalmi pályafutása érdemben csak néhány évig, talán ha egy évtizedig tartott, de az egész tényleg olyan volt, mintha egy furcsa, ragyogó és korábban soha nem látott üstökös szántotta volna fel a hazai irodalom egét, hogy aztán gyorsan eltűnjön a semmiben, ám hatása így is kitörölhetetlenül velünk maradt.

Hazai, ha lassan is, de most már elfoglalhatja a méltó helyét az irodalmi kánonban, ugyanis a vele kapcsolatos botrányok (elég, ha csak az őt ismertté tevő, egy Örkény emlékére kiírt tehetségkutató pályázat apropóján íródott novellára, A pulóverre gondolunk, amelyben az elbeszélőnk merő sajnálattal úgy dönt, hogy nemi kapcsolatba lép egy levágásra ítélt disznóval...) már a messzi múltba vesznek, a nevével fémjelzett díj egyre nagyobb rangot kap, és azért már egy viszonylag népesebb olvasótábor kezeli őt valódi kultszerzőként, és őrzi azóta is az emlékét. Szerencsére a Magvető kiadó is belekezdett néhány éve a sajnos nyúlfarknyi életmű kiadásába, amelynek első darabja éppen az a könyv volt, amiről most írni fogok, vagyis A maximalista.

A maximalista abból a szempontból különleges, hogy nem egy korábbi kötet újrakiadása, hanem zömében azokat az összegyűjtött elbeszéléseit tartalmazza a szerzőnek, amelyeket az utolsó, életében megjelent könyve (a 2000-es Szex a nappaliban) után írt, és amelyek nagy része különböző szépirodalmi lapokban, folyóiratokban jelent meg.

(fotók: Pohárnok Gergely)

Megfigyelhető, hogy ezen írások egy része jóval hosszabb, mint a korábbiak, ám sokszor épp annyira megfoghatatlanok, zavarba ejtők és kiszámíthatatlanok, mint amikkel például az 1992-es Szilvia szüzességében találkozhattunk. Hazai gyakorlatilag szembe megy mindennel, amivel csak lehet. A nyelve sokszor (persze szándékoltan) elképesztően csapongó, leegyszerűsített, dilettáns vagy éppen kimondottan trágár megfogalmazásokat tartalmaz:

„A sárga halacska mintha szégyellte volna a sorsául jutott tétlenséget; rendesen, szisztematikusan körözött az üvegkalitkában, de Feri átlátott a szitán, tudta, hogy a sárgának sincs szinte semmi dolga. Az a sárga hal egy hazug, képmutató gennyláda – gondolta Feri. Ideevez, odaevez, körbeforog, hullámvonalban keringőzik a stréber. Egy nagy horgot kéne gyömöszölni a pofájába, és felrántani, fel keményen, jól móresre tanítani az ilyen gerinctelen, strici halat, aki félrevezeti a tévénézőket!”

Aztán gyakran teljességgel elveti a szokásos cselekményvezetést, és még a legtapasztaltabb olvasók – az olyanokra gondolok, akiknek mondjuk, van már néhány száz szépirodalmi kötet a hátuk mögött, és akik már rendre tudni szokták, hogy mit is akar az író – még csak megtippelni sem tudják, hogy a következő bekezdésben merre is fogunk tovább haladni. Ezen kívül olyan groteszk és furcsa nézőpontokat alkalmaz és tesz meg realitásként, amivel megint csak nehéz mit kezdeni:

„Tehát, akkor, lehetünk boldogok? – kérdezte Imre a locsogó vízcsapot, miközben kellemetlen, szánalomra méltó és boldogtalan figurának érezte magát. – Csak a hidrogén és a paradicsom lehet boldog – felelte a vízsugár.”

Szerencsére az itt szereplő, Garaczi László által válogatott tizenöt történet minőségben elég egységes (sajnos a szerzőre jellemző volt, hogy egy-két zseniális szöveget egy-két botrányosan rossz követett), így kimondottan nehéz belőle kiemelni bármelyiket is. Az én két kedvencem mindenesetre a közönségcsalogató című, „Ahogy Ági a férjét kicsinálja” és a címadó „A maximalista” volt.

Az előbbi novella amiatt iszonyatosan furcsa, mert bár a története nem túl bonyolult (a címszereplő Ági, aki mellesleg nem a legkedvesebb teremtés a Földön, úgy dönt, a túl sokat zuhanyzó férjét egyszerűen bezárja a fürdőszobába, és aztán a kutyájával sétálni indul – ennyi, semmi több), de ahogy tálalva van, az több mint zavarba ejtő. Ahogy párhuzamosan látjuk az eseményeket (a fürdőbe zárt szerencsétlen pasi szabadulási kísérleteit, valamint a sétáló nőt), Hazai olyan őrületesen tud izgalmakat teremteni kvázi a semmivel, amire csak nagyon kevesen képesek. Az olvasó minden oldalon várja a nagy fordulatot, annak az okát, hogy mi a fenéért van ennyire mikroszkopikus részletességgel leírva ez az erdei kirándulás, hogy aztán végén tényleg ne történjen semmi. Semmi, de semmi, ám ez a semmi izgalmasabban van leírva, mint a legtöbb thriller.

A címadó történet viszont más miatt fontos. Ez az egyik legutolsó Hazai-szöveg, és az ebben szereplő villanyszerelő – aki sörözés rájön arra, hogy minden korábbi hibáját, elrontott munkáját ki kell javítania, helyre kell hoznia, hogy aztán a történet végére csúnyán pórul járjon – egy az egyben megfeleltethető a szerzővel. Ennek tükrében különösen igaz, hogy ez az egyik legjobb kortárs történet a múltbéli hibákkal való szembenézés fontosságáról, és egyben az író egyik legjobban sikerült darabja is.

Talán már ennyiből is látszik, hogy A maximalista megkerülhetetlen darabja az utóbbi évek magyarországi megjelenéseinek, és csak biztatni tudok mindenkit arra, hogy vegye kézbe, és merüljön el egy kis időre az egyébként zenészként és dalszerzőként is ismert Hazai Attila furcsa, groteszk, vicces vagy épp undorító világában. Nehezen felejthető élmény lesz, garantálom!

Bak Róbert

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bak Róbert irodalom kortárs irodalom Hazai Attila könyv könyvajánló