Hirdetés
Szegeden 2020. június 5. 17:00

Amikor a Tisza elválasztotta a szegedieket egymástól

Az első világégést követően Szeged ideiglenesen két részre szakadt. Régi félelmek éledtek fel, hiszen az újszegedi rész a törökök elleni harcok idején is jóval tovább maradt megszállás alatt, mint a túlpart. Ezúttal azonban a Trianoni békeszerződés aláírása véget vetett a szerb, illetve a francia katonai jelenlétnek.
Hirdetés

Franciák Szegeden

Szeged az 1918. novemberi belgrádi katonai egyezmény értelmében francia megszállás alá került. Ez a több mint egyéves időszak Magyarország történetének olyan meghatározó eseményeihez kapcsolódott, mint a polgári demokratikus (őszirózsás) forradalom, a proletárdiktatúra, valamint az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutása és berendezkedése. Az egyezmény a déli területek legfontosabb városainak katonai és közigazgatási ellenőrzését tette lehetővé a franciáknak.

A stratégiai szempontból fontos területek közül csak Arad és Szeged, illetve Temesvár megszállására került sor. Ezt a belgrádi megbeszélések értelmében az úgynevezett Henrys hadsereg francia egységei (76. gyaloghadosztály, 11. és 17. gyarmati hadosztály és egy lovasdandár) hajtották végre. A szegediek először láthattak gyarmati katonákat, ezért is készülhetett róluk viszonylag sok fotó. A marokkói lovasok (szpáhik) igazi egzotikumoknak számítottak a környéken, és néhányukkal állítólag egészen közeli barátságot is kötöttek a helyiek.

Szeged stratégiai jelentősége vitathatatlan volt, mint az ország második legnépesebb városa, egyik legnagyobb politikai, kulturális központja, fontos vasútvonalak, szárazföldi- és víziutak találkozásánál épült ki. Az itteni közúti és vasúti híd jelentette az egyetlen összekötő kapcsot a szovjetellenes intervencióban számításba vett Románia és az antant többi országa között.

A megszálló erő megközelítőleg 2-3000 főből állhatott. A tiszteket lakásokban, a legénységet pedig iskolákban szállásolták el. A proletárdiktatúra kikiáltásáig a város katonai megszállása mellett a franciák a belső viszonyokba nem avatkoztak be. Mivel a szerbek megszállták a Tisza túloldalát, a franciák érkezése garanciát jelentett arra, hogy a szomszédos ország csapatai nem terjeszkednek tovább. Mindenki arra számított, hogy a béketárgyalások gyorsan lezárulnak, így a megszálló csapatok mindkét oldalról néhány hónapon belül kivonulnak. Azonban közbejött a Tanácsköztársaság, ami tovább bonyolította a politikai helyzetet.

1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, mindjárt másnap megtörténtek az előkészületek a szegedi proletárhatalommal szembeni fellépésre. A 210. gyalogezred egységei megszállták a város központját, elfoglalva a fontosabb középületeket. Az 54. gyarmati gyalogezred egyik zászlóalja a Szeged és Újszeged közötti hídnál, a másik pedig a város déli részén foglalt harcálláspontot. Volt is néhány összecsapás a helyi forradalmi erőkkel, de végül a helyi direktórium belátta, hogy a túlerővel szemben esélytelen, ezért a még harcképes alakulatok március végén elhagyták a várost. Az úgynevezett Vix-jegyzék értelmében Szeged a semleges zóna része lett.

A tanácshatalom elleni áprilisi katonai offenzíva kezdetén azonban a franciák biztosítani akarták a hátországot, és jogosítványokat vontak el a városi vezetéstől, amely gyanújuk szerint összejátszott a budapesti kormánnyal. A városkormányzó április 15-től eltiltotta a szovjetkormány összes rendelkezéseit, teljes határzárat léptetett életbe a város körül, megszakítva minden közlekedést, kereskedést, telefon- és távíróforgalmat a Tanácsköztársaság területeivel. A kereskedelem megszüntetésének ellensúlyozására engedélyezték, hogy Szeged és Arad szabadon kereskedhessen és közlekedhessen a szövetségesek megszállta területekkel. A városkormányzóság ezért lehetővé tette április 29-től az igazolvány nélküli közlekedést Szeged és a legközelebbi helyiségek − Deszk, Szőreg, Szentiván, Keresztúr, Horgos, Röszke − között.

A franciák májusban több baloldali aktivistát és vöröskatonát ítéltek el kibővített jogköreiknek köszönhetően. Egyikük, a Francia Guyanába deportál Kovács Péter, szeged-külvárosi direktóriumi tag volt, aki sajnos soha nem térhetett haza, ugyanis az öt év kényszermunka letöltése után további öt évre a büntető gyarmaton kellett maradnia. A nemzetközi erőfeszítések ellenére nem sikerült megmenteni, így 1925-ben a szenvedések során szerzett tüdőbajban meghalt.

A franciák ugyan nyíltan nem támogatták sem az ellenforradalmi szervezkedést a városban, sem a román intervenciót a budapesti munkáskormány ellen, de fontos hátországot biztosítottak számukra. A Tanácsköztársaság bukása után a franciák szükségesnek ítélték meg további jelenlétüket a térségben arra hivatkozva, hogy megakadályozzák a román és szerb erők közti konfliktusokat Szegeden és környékén. Továbbra is alapvető politikai célkitűzésüknek tekintették egy a befolyásuk alatt álló közép-európai szövetségi rendszer létrehozását, ám ez a cél egyre távolabb került tőlük, ráadásul szerepük a térségben leértékelődött. Amíg azonban a békeszerződést nem írták alá, a katonai jelenlét arra jó volt, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar félre a szigorú békefeltételek elfogadtatása érdekében.

Jelenlétük kétségtelenül fontos volt a közrend fenntartásában, és a lakosság ellátásának megszervezésében. Azonban az is tény, hogy a franciák végig cenzúrázták a helyi sajtót, amire elsősorban azért volt szükség, hogy a béketárgyalások előrehaladtával a súlyos feltételek miatt a lakosság ne forduljon a helyi megszállók ellen. Ahogy közeledett a béke aláírásának időpontja, egyre inkább figyeltek a politikai jellegű cikkek hangnemére. Ugyanakkor a franciák felkészültek a politikai hatalom átadására, hiszen 1920 tavaszán már látszott, hogy rövidesen megkötik a világháborút lezáró békét a magyar delegációval.

A városkormányzóság fokozatosan adta át a hatalmat a városi hatóságoknak. Január 26-án Szegeden is lezajlottak a nemzetgyűlési választások. 1920. február 9-én rendelet tette közzé a hadijog alapján hozott és a magyar törvényekkel ellenkező jogszabályok hatályon kívül helyezését. De Tournadre tábornok február 23-án a városi vezetőknél tett látogatása alkalmával közölte a hatalom március 1-jével történő átadását. Február 29-én utolsó napiparancsban hozta Szeged lakosságának a tudomására a megszállás befejezését.

Szerbek Újszegeden

Szintén a belgrádi katonai egyezmény rendelkezett a Tisza túloldalának megszállásáról, de ide a szerb egységek vonultak be 1918 novemberében. Az egyezmény kimondta, hogy az antant erői nem avatkozhatnak be a magyar belügyekbe, ugyanakkor a katonai jelenlétre szükség van a háborút lezáró béke megkötéséig. A szerb hadsereg mintegy ezer katonával szállta meg Újszegedet és Szőreget. Ők ellenőrizték a Tisza két hídjának újszegedi hídfőit, a fontos vasúti csomópontokat, illetve katonáik beköltöztek a csendőrlaktanyába.

Ennek ellenére meglehetősen békésen teltek az első napok, a magyar és szerb katonák közösen járőröztek, ügyeltek arra, hogy a gyenge ellátás miatti elégedetlenség ne torkolljon lázadásba. Később azonban a szerbek mindjobban éreztették, hogy jelenlétük tartós is lehet, és akár meg is szerezhetik maguknak Újszegedet és környékét. 1919 februárjában sokan elhagyták az övezetet, és amíg lehetett, a Belvárosi hídon át távoztak Szegedre. Innentől kezdve lényegében elzárták egymástól a város két részét.

Bátyai Gitta, a városrész nemrégiben elhunyt kiváló krónikása Újszegedi mozaikok című könyvében írja le Simon József történetét, aki a háborúból hazatérve azzal szembesült, hogy szeretett városát kettéosztották, és nem juthat át Újszegedről Szegedre a hídon át. A történet 1920 januárjában kezdődött. Simon József megszökve a szendrői várból két társával Újszegedig jutott. Vízi jármű az újszegedi oldalon nem volt, Simonék csónakja a szegedi oldalon telelt. A szökött katona ezért a híd aljába kapaszkodva mászott át a túlsó partra. Amikor átjutott a jeges ár felett, megkereste a csónakját, és visszament vele a túlpartra az ott várakozó két katonatársáért.

Ezzel azonban nem volt vége a történetnek, ugyanis határsértést követtek el, ezért megkezdődött ellenük a nyomozás. Szegeden ugyan nem bánthatták Simon Józsefet, de ő újszegedi volt, ott viszont nagy erőkkel keresték az antant katonái. Mivel munkát nem talált, engedett a francia idegenlégió csábító ajánlatának. Öt év szolgálatért 35 ezer frankot ígértek, ami nem volt rossz fizetség akkortájt. Aláírta a szerződést, és a Honvéd téri laktanyából elindult hosszú kalandjára.

Végül az arab törzsek elleni harcokban olyannyira kitüntette magát, hogy húsz ember parancsnoka lett. Végül 1925-ben leszerelt, és Franciaországon keresztül visszatért Újszegedre, ahol a Bal fasor 45. számú parasztházban pihente ki fáradalmait. Később könyvet írt kalandjairól, amelyben azt üzente a magyar fiataloknak, hogy óvakodjanak az idegenlégiótól, mert a toborzók ígéretei mögött kegyetlen életmód, gyilkosságok és rengeteg szenvedés húzódik.

Újszeged megszállása tovább tartott, mint Szegedé. A városrészt mintegy két és fél éven át tartotta ellenőrzése alatt a szerb haderő. 1921. augusztus 21-ére virradóra a szerb katonák nyomtalanul eltűntek a városból, ahogyan annak a béketárgyalások szerint is történnie kellett. Hajnalra már csak a kordon maradt, amit még nem bontottak el, ekkorra állítólag ezernyi szegedi gyűlt össze a környéken. Háromnegyed ötkor Janky Kocsárd tábornok és egysége kettős rendbe fejlődve, vidám katonazene-szóra vonult át a hídon a polgárok éljenzésére. A neves napról Szőregen is rendszeresen megemlékeznek azóta. A Szőregi Baráti Társaság 2011. augusztus 21-én, a kivonulás 90. évfordulóján történészek közreműködésével idézte fel a szerb megszállás éveit.

Szincsok György

Felhasznált irodalom: Nagy Miklós: Francia megszállás Szegeden; Szeged története 2. kötet; Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: első világháború évforduló történelem Trianon Trianon 100 trianoni békediktátum Újszeged