Hirdetés
Túl a városon 2020. június 4. 16:32

Ők írták alá a trianoni békediktátumot: hazaárulók vagy áldozatok voltak?

Az első világháborút négyévi küzdelem után, 1918 novemberében az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a vesztesek oldalán fejeztük be. A történelmi Magyarország 20 milliós lakosságából hadba vonult 3 millió 800 ezer katona közül több mint 660 ezer halt hősi halált, az ország pedig elveszítette területének kétharmadát. Már csak az volt a kérdés, ki írja alá a szégyenteljes békediktátumot Versailles-ban. Hosszas casting után találtak csak jelentkezőket.
Hirdetés

1914-ben, az első világháborút megelőzően Magyarország 325 ezer 411 négyzetkilométernyi területén 20 millió 886 ezer lakost számlált.

Az 1920. június 4-i trianoni békediktátummal Magyarország elvesztette területének 72, népességének 64 százalékát. A megmaradt terület 93 ezer 73 négyzetkilométert tett ki 7 millió 986 ezer 875 lakossal. Ezzel hazánk lett az első világháborút lezáró békediktátum legnagyobb vesztese.

A Monarchiát akarták szétzúzni, de az ostor végül rajtunk csattant

Jaj a legyőzöttnek! – tartja az időszámításunk előtt született szállóige, ami számunkra a huszadik században vált tapintható valósággá.

Az első világháborút követő nagyhatalmi egyezkedés eredménye gyökeresen új helyzetet teremtett Európában. A nyers erő alapján megszületett rendezési terv mindent szolgált, csak a tartós békét nem. Nem is ez volt a nagyhatalmak célja, sokkal inkább az érdekérvényesítés, hegemóniájuk bebetonozása, és az ellenfél teljes kiiktatása.

Ebben a nagyhatalmi sakkjátszmában – bár semmiféle ráhatásunk nem volt a háború kirobbantására és kimenetelére – végül mégis rajtunk csattant az ostor.

Hazánkkal szemben a béketárgyalások valójában csak kötelező körként szerepeltek a programban. Az antant vezetői már a háború vége felé megegyeztek a részletekről. Számukra a legfontosabb cél Németország teljes meggyengítése, két vállra fektetése volt a cél, ehhez pedig le kellett róluk választani a szövetségeseket, így hazánkat is.

Hamar kiderült, a győztesek nem tárgyalni hívtak bennünket, hanem csak aláírni

Károlyi Mihály kormányfő 1918. november 13-án Belgrádban írta alá a Magyarországra vonatkozó fegyverszüneti dokumentumot az antant megbízottaival. A környező országok támadása nyomán ezután 279 napig tartó honvédő harcok kezdődtek, a világháború jogi lezárásához viszont békeszerződés aláírására volt szükség.

Az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség 1920 januárjában érkezett Párizsba, ahol rövidesen nyilvánvalóvá vált: nem tárgyalni hívták őket a győztesek, hanem az előre elkészített diktátum aláírására. Ennek ellenére sokáig folytatták még a szélmalomharcot, mire elfogadták, hogy nincs semmi remény, és március 31-én hazatértek, gróf Apponyi Albert ekkor úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum aláírása az öngyilkosságot, elutasítása a halált jelentené hazánknak.

A feltételek elutasítása esetén a nagyhatalmak ugyanis Magyarországot minden bizonnyal letörölték volna a térképről.

Casting kezdődött, kik írják alá a megalázó békediktátumot

A béke aláírásának helyéről és időpontjáról szóló javaslatot 1920. május 22-én fogadta el a Nagykövetek Konferenciája és május 23-án értesítették erről a magyarokat.

Ebben felhívták a kormány figyelmét, miszerint egy vagy két kormánytagnak kell aláírnia a békeszerződést és az aláíró delegáltak 1920. június 2-áig érkezzenek meg Franciaországba, Versailles-ba.

Nem volt könnyű az aláírók személyének kiválasztása, végül Simonyi-Semadam Sándor kormányára, személy szerint Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszterre és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követre hárult a magyar történelem talán legszomorúbb feladata.

Simonyi-Semadam Sándor kormányát olyan politikusok alkották, mint Teleki Pál külügyminiszter, Nagyatádi Szabó István közélelmezés-ügyi miniszter, Soós Károly honvédelmi miniszter, Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és Benárd Ágost munkaügyi és népjóléti miniszter. A kormányfő pedig a bel- és külügyi tárcát is vezette.

Ki is volt Simonyi-Semadam Sándor, aki mindössze 126 napig volt Magyarország miniszterelnöke?

Simonyi-Semadam Sándor Cseszneken született 1864. március 23-án. A budapesti egyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett, majd ügyvédi irodát nyitott.
1901-ben, 37 éves korában választották először képviselővé a németujvári kerületben. Ugyaninnen került be a parlamentbe 1906-ban és 1910-ben is. A kommün alatt őt is letartóztatták.
1920 januárjában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával jutott mandátumhoz Mezőkövesden. Február 18-án a Nemzetgyűlés első alelnökévé választották. Ezt a tisztségét közel egy hónapig, miniszterelnökké történt kinevezéséig töltötte be.
1920. március 15. és július 19. között állt a kormány élén.
Magyarország kormányát mindössze 126 napig vezető Simonyi-Semadam Sándor meglehetősen szürke, színtelen egyéniség volt.
Nem véletlen esett rá a választás: egyetlen markánsabb politikus sem lett volna hajlandó a megalázó trianoni békediktátumot elfogadtatni vagy aláírni.
1922 után teljesen visszavonult a politikától. A sors különös fintora, hogy pontosan a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, 1946. június 4-én hunyt el.

Először a kormány tagjai között is felmerült a kérdés: aláírják-e a párizsi diktátumot, amely végérvényesen megpecsételné Magyarország sorsát, vagy tagadják meg a ratifikációt, és ezzel egy újabb konfliktusba keverjék a háborút elveszített országot? Teleki Pál, Simonyi-Semadam Sándor és Apponyi gróf hosszas vita után jutottak arra az álláspontra, hogy nincs választásuk, csak az aláírás jöhet szóba. Ezt azonban senki sem akarta vállalni.

Simonyi-Semadam Sándor

A januári Apponyi-féle békedelegáció tagjai 1920. május 19-én lemondtak és mandátumukat visszaadták a kormánynak. Apponyi, mint a korábbi delegációvezetője egyébként sem ratifikálhatta volna azt a béketervezetet, amelynek lényegi megváltoztatására nevezték ki és hatalmazták fel korábban.

1920. május 25-én összeült a kormány, hogy megvitassák, kire háruljon a békediktátum aláírásának hálatlan történelmi szerepe.

  • A kormányfő egyetlen kormánytagot javasolt: Teleki Pált, ám ezt hamar elvetették, mert Teleki erdélyi származású volt.
  • A casting május 27-én, egy újabb kormányülésen folytatódott: a miniszterelnök ismét Telekit javasolta, mellé Emich Gusztáv kereskedelemügyi minisztert, aki azonnal vissza is utasította a felkérést.
  • Benárd Ágost a francia hangzású neve miatt javasolták, Telekit viszont a francia főmegbízott mentette meg
  • Mivel az idő vészesen szorított, muszáj volt delegáltakat kiválasztani az aláírásra, így egyre több, és egyre „jobb” jelölt neve került a minisztertanács elé.
  • A legabsztraktabb érveléssel sokorópátkai Szabó István tárca nélküli miniszter állt elő. Szerinte Benárd Ágost legyen az aláíró, mondván: „neve úgyis francia hangzású.” A jelölgetések ezzel nem értek véget, a miniszterek egymás neveit próbálták bedobni a köztudatba.
  • A külügyminiszter viszont felhívta a részt vevők figyelmét, hogy az antant a kormány két, erős politikai súllyal rendelkező delegáltját várja a francia fővárosba.
  • A honvédelmi tárcát vezető Soós Károly végül elvállalta a hálátlan szerepet, a miniszterelnök pedig – megunva a vitát – Teleki Pált jelölte ki mellé. Ám ezzel a huzavona nem ért véget, mert a budapesti francia főmegbízott, Maurice Fouchet úgy gondolta, a francia–magyar kapcsolatok miatt nem lenne szerencsés Teleki Pálra ruházni a ratifikáló szerepét.

Újabb huzavona kezdődött: ismételten vita bontakozott ki, hogy ki vállalja el. A véget nem érő jelölgetés még napokig elhúzódott, ám a határidő szorított.

A casting végül 1920. május 31-én zárult le: a kormányfő ekkor Benárd Ágostot kérte fel, aki végül igent mondott és június 1-jén Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követtel együtt utazott el Párizsba, hogy aláírják a békediktátumot.

Az egész ceremónia nem tartott tovább negyed óránál

1920. június 4-én a Versailles-i Nagy Trianon palotában 16 óra 35 perckor először Benárd Ágost, majd Drasche-Lázár Alfréd látták el kézjegyükkel a trianoni békediktátum okmányát. Az egész ceremónia nem tartott tovább negyed óránál. Simonyi-Semadam Sándor huszonkét nappal később, 1920. június 26-án lemondott kormányfői pozíciójáról, és július 19-ig csak ügyvezető kormányként működött. Drasche-Lázár 1922-ben végleg visszavonult a politikától, Benárd viszont folytatta politikai pályafutását: a trianoni diktátum aláírása után a Simonyi-Semadam-kormányt váltó Teleki-kormány tagja lett, ugyanannak a tárcának vezetője, mint az előző kormányban.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Trianon Trianon 100 trianoni békediktátum