Hirdetés
Túl a városon 2020. június 2. 10:58

Akár tíz katonaiskolát is építhet a kormány 

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon – közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium.
Hirdetés

A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte:

a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. 

A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy „az iskola katonai szervezet által történő támogatása” biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség
megvalósuljon.

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben.

A lap azt is írja, hogy ugyanakkor az eddig elindított katonai osztályok sincsenek feltölteve. 

„A jelentkezők többsége eleve elbukik a fizikai alkalmassági vizsgán, s ahogy a rendvédelmi képzésben, úgy a katonaiban is alig lehet feltölteni a keretet sportos, megfelelő állóképességű fiatalokkal – mondta a volt katonai kollégista, aki szerint ezen az sem segítene, ha még több katonasulit indítanának be az országban” – írja a Népszava.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: honvédség katonaság honvédelmi képzés katonaiskola