Hirdetés
Túl a városon 2020. június 1. 22:31

Zavargások Amerikában: Barack Obama békés cselekvésre szólított fel

Az Egyesült Államok előző és első afroamerikai elnöke hétfőn adott ki közleményt.

A korábbi elnök, aki az elmúlt hetekben azt ígérte, hogy aktívan részt vesz az elnökválasztási kampányban a demokraták oldalán, a közleményben arra buzdította a tüntetőket:

alakítsák „a mi igazolható haragunkat békés, fenntartható és hatékony cselekvéssé”.

Obama szerint az embereknek muszáj még erőteljesebben tudatosítaniuk az igazságtalanságokat, ezt tüntetések révén kell megtenniük, ám aztán ezt

a tudatosságot nagyobb választási részvételben kell megjeleníteniük és olyan kormányzatot kell választaniuk, aminek „tisztségviselői válaszolnak a követeléseinkre”.

A volt elnök elutasította a tüntetéseken tapasztalható erőszakot és fosztogatásokat. Ugyanakkor elismerte, hogy a tüntetések olyan régóta fennálló problémákra válaszolnak, amikkel a korábbi választott tisztségviselők sem foglalkoztak. Nem tért ki azonban saját kormányzatának ezzel kapcsolatos tevékenységére, döntéseire.

Az Obama-kormányzat idején is voltak véres megmozdulások, amik során az afroamerikaiak a rendőri erőszak ellen tiltakoztak. A Black Lives Matter nevű radikális fekete csoport, ami gyakran nyúlt az erőszak eszközéhez, éppen az Obama-kormányzat idején vált aktívvá.

Mint Obama fogalmazott:

az országszerte zajló tüntetéssorozat „a rendőri gyakorlat és szélesebb értelemben véve az igazságszolgáltatási rendszer reformjának elmaradása miatti őszinte és legitim csalódottságot” jelzi.

Konkrétumok említése nélkül, „igazi változásokat” sürgetett az országban szerinte létező „folyamatos és bomlasztó” rasszizmus ellen. Mozgósításra sürgette az embereket és leszögezte, hogy „meg kell szerveznünk és le kell adnunk voksainkat ahhoz, hogy olyan jelölteket válasszunk meg, akik reformokat hajtanak végre”.

Hétfőn Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták várható elnökjelöltje a Delaware-ban lévő Wilmingtonban egy afroamerikai templomban találkozott a helyi fekete közösség 15 egyházi és oktatási vezetőjével. Biden előző nap rövid időre meglátogatta a hétvégi tüntetések egyik helyszínét Wilmingtonban.

A 77 éves politikus Donald Trump elnököt és a jelenlegi kormányzatot okolta a kialakult helyzetért, az egyenlőtlenségekért és a rasszizmusért. Szerinte 

„a gyűlölet csak rejtőzködik, nem tűnik el. És amikor valaki, aki hatalmon van, szítja a gyűlöletet, akkor az a felszínre tör. Egy elnök szavai fontosak. Bátorítja az embereket a vitriol kiengedésére”.

A volt alelnök azt ígérte, hogy ha elnökké választják, akkor szembenéz az intézményes rasszizmussal és elnöksége első 100 napjában létrehoz egy rendőrséget ellenőrző testületet.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Amerikai Egyesült Államok Barack Obama Donald Trump Egyesült Államok George Floyd rasszizmus tüntetés Joe Biden