Túl a városon 2020. június 1. 20:12

A Kreml szerint Moszkvának nincs köze az egyre fokozódó amerikai zavargásokhoz

Az Egyesült Államokban zajló zavargások ügye amerikai belügy, amibe Oroszország semmilyen módon nem szándékozik beavatkozni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn.

Peszkov Susan Rice-nak, az előző amerikai elnök, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának a CNN-nek adott vasárnapi nyilatkozatára reagált. Ebben a volt amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy a Minneapolisban rendőri erőszak áldozatául esett afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant zavargásokban a saját tapasztalata alapján „orosz forgatókönyvet” vél felfedezni.

A Fehér Ház volt tisztségviselője szerint Oroszország célja, hogy megszégyenítse az Egyesült Államokat és hogy az amerikaiakat egymás ellen uszítsa. Mint mondta, „nem lepődne meg”, ha kiderülne: a közösségi médiát felhasználva Moszkva hangolta egymás ellen a békés megmozdulásokat erőszakba fordító szélsőségeseket.

A Kreml szóvivője szerint Rice „inszinuációja”, amit Moszkva nem tekint Washington hivatalos véleményének, „abszolút helytelen, téves”. Marija Zaharova, a Kreml szóvivője Facebook-bejegyzésében „piszkos információs manipulációnak” nevezete a volt amerikai tisztségviselő megnyilvánulását. Zaharova szerint az amerikai demokraták által kitalált „ostoba elmélet” értelmében mindenért, ami nem tetszik nekik, Oroszországot kell vádolni.

„Az ön CNN-interjúja maga a propaganda” – írta Rice-nak címezve szavait az orosz diplomata. Egyben arra biztatta a volt nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy álljon az emberek elé és mondja a szemükbe, hogy a YouTube-on és a Facebookon keresztül az oroszok irányítják őket.

A washingtoni orosz nagykövetség jegyzékben tiltakozott az amerikai külügyminisztériumnál amiatt, hogy a minneapolisi rendőrök könnygázt fújtak Mihail Turgijevnek, az orosz RIA Novosztyi tudósítójának és amerikai kollégáinak arcába, holott jól láthatóan viselték a média képviselőinek megkülönböztető jelzéseit. Anatolij Antonov, a diplomáciai misszió vezetője nehezményezte, hogy az incidens miatt az amerikai sajtó nem nyilvánította ki támogatását.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap nyilatkozatban ítélte el az amerikai rendfenntartó erők által az újságírókkal szemben gyakorolt túlzott erőszakot. A tárca elítélte a könnygáz és a gumilövedékek média elleni bevetését és emlékeztette az amerikai hatóságokat arra, hogy Washington nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően biztosítaniuk kell a sajtó biztonságos és zavartalan működését.

(Nem, ezt nem a Hírcsárda egyik híréből vettük, ez a valóság, Orszoroszág tényleg a sajtó biztonságos és zavartalan működésének biztosítását kéri számon az Egyesült Államokon!)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Amerikai Egyesült Államok Egyesült Államok Oroszország rasszizmus George Floyd tüntetés