Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Ultraortodox Nóra – Puskás Panni ajánlja a Netflix új, A másik út című minisorozatát
Művház 2020. május 30. 10:53

Ultraortodox Nóra – Puskás Panni ajánlja a Netflix új, A másik út című minisorozatát

Kiléphet-e egy nő egy házasságból? – tette fel a kérdést Henrik Ibsen a XIX. és a XX. század fordulóján. Kiléphet-e egy nő egy ultraortodox házasságból? – kérdezi Deborah Feldman 2012-ben. Bár a két kérdés között több mint egy évszázad telik el, a lényeg ugyanaz marad.

Hirdetés

Ibsen Nóra című drámáját igen nehéz ma már hitelesen színpadra állítani. Nem lehetetlen persze, Székely Krisztának például sikerült a Katona József Színház színpadán 2016-ban, amikor az Ibsen drámájában megjelenő lelki és gazdasági bántalmazást felerősítve mutatta meg korunk nemi egyenlőségbeli kiegyensúlyozatlanságait egy házasságon belül.

Ugyanakkor azt az ibseni felvetést, hogy milyen esélyekkel indul egy nő a világban, kilépve egy házasságból, már nem egészen ugyanúgy tesszük fel, mint akkor, hiszen elválni, új életet kezdeni a világ nyugati felén egy nőnek már sokkal kevésbé tűnik nehéz feladatnak.

Ám kérdés, hogy a brooklyni ultraortodox zsidóközösség a világ nyugati felének számít-e, dacára, hogy elhelyezkedése egyértelműen odaköti. Női szemszögből a válasz erre egyértelmű nem, a női emancipáció folyamata e zárt csoportban nem ment végbe – kilépni belőle közel egyenlő a lehetetlennel. Erről szól Deborah Feldman önéletrajzi írása is, amelyből Unorthodox (A másik út) címen készített most négyrészes minisorozatot a Netflix.

A főszereplő Esther Shapiro tizennyolc évesen megy férjhez. Házassága első éve nem sikerül túl rózsásan, férje és főképp az ő családja által teremtett fojtogató, elvárásokkal teli légkörben él, valamint a vallási közösség értelmetlennek tűnő szabályaival és előítéleteivel birkózik. Férfi és nő közti szexuális együttlét ebben a világban egyszerre tabu és elvárás. Tabu, hiszen szex nem lehet örömforrás a feleknek, de főképp a nőknek a vallási előírások szerint, elvárás pedig azért, mert – ahogy Esty is fogalmaz egyszer – céljuk, hogy újrateremtsenek „hatmillió lelket”, a holokauszt áldozatait, tehát a gyermeknemzés a közösségnek a legnagyobb érték. Ez az ellentmondás a főszereplő pár életében állandó veszekedéssé és egy házasságon belüli nemi erőszakká válik, amelytől a nő teherbe esik, és ami után úgy dönt, elmenekül Németországban élő anyjához.

Tulajdonképpen itt indul a sorozat, amely három szálon fut:

  • az egyikben a fiatal nő házasságának történetét követhetjük nyomon a kerítőnő érkezésétől a menekülésig,
  • a másikban berlini útját, új barátaival való megismerkedését, anyjához való közelkerülését,
  • a harmadik szál Yakovot és a férfi rokonát, Moishét követi, akik szintén Berlinbe érkeznek, hogy megtalálják és hazavigyék az elszökött, terhes feleséget.

Nagy erénye a sorozatnak, hogy a rendező, Maria Shrader remek színészeket választott a főbb szerepekre, akik még komplexebbé teszik az amúgy is érdekes karaktereket. Ilyen az Amit Rahav által alakított Yakov figurája is, a kedves arcú, gyáva, mélyen érző, de kissé bugyuta fiú, aki családja elvárásinak megfelelve válik agresszor bántalmazóvá, majd rossz lelkiismerettel indul felesége keresésére. Telitalálat Jeff Wilbush is Moishe szerepére, akiben szabadságvágya, szerencsejáték-függősége és a családhoz való tartozni akarása kerül feszültségbe egymással. Ő az, aki egyszer már elszökött és visszatért, a közösség látszólag visszafogadta, ám valójában sosem, így világa, talajvesztettsége és megfelelési kényszere miatt lesz pszichopata üldözője Estynek.

A legizgalmasabb színész egyértelműen az Estyt játszó Shira Haas, aki 2015-ben debütált Hollywoodban, Natalie Portman rendezésében, a Tale of Love and Darknessben, de játszott Samuel Maoz Foxtrott című 2018-as filmjében, valamint Niki Caro Menedék című mozijában is. Shira Haas itt egy tizenkilenc éves lányt alakít, és bár a színésznő huszonöt éves, az arca kortalan, egy pillanat alatt változik lágyból keménnyé az arckifejezése, elszánt és határozott, de törékeny kismadár is egyszerre.

A sorozatban fontos szerepet játszanak a zsidó szokások, szertartások és ünnepek – több részletesen le is zajlik előttünk, és bár nagyon érdekesek, a sorozat nem teszi őket kifejezetten szimpatikussá, épp ellenkezőleg: egy zsidó esküvőnek sok mindenhez van köze, csak a szerelemhez nem, a legtöbb szokás és szabály pedig a nők konzekvens elnyomásán alapul. Így a tisztátalan (vagyis menstruáló) nők nem feküdhetnek egy ágyba férjükkel (külön törlőkendő és technika van arra célra, hogy egy nő ellenőrizhesse, teljesen abbamaradt-e már a vérzése), nem énekelhetnek nyilvánosan, a menyasszony haját az esküvő napján nullásgéppel nyírják kopaszra, hogy utána parókában járjon, és a sor még hosszan folytatható lenne.

Az alkotók viszont nem ízléstelenül, hanem viszonylag objektíven mutatják be az ultraortodox vallási szokásokat, amelyeket erős összefüggésbe hoznak a holokauszttraumával, így nem lehet azzal vádolni őket, hogy ne keresnék a történetben a másik oldal igazságát. Ám nyugat-európai értékrenddel a laptop előtt ülve a néző mégiscsak él a gyanúperrel, hogy ez egy rémes fanatikusokból álló szekta – furcsa is lenne, ha másképp látnánk, hiszen egy onnan menekülő nő történetét követjük nyomon a szériában.

Habár én korábban nem voltam nagy sorozatjunkie, a karantén ideje alatt végignéztem jó párat. Nem az Unorthodox volt az egyetlen példa arra, hogy elsősorban minisorozatokat érdemes nézni, de ez mindenképp megerősített ebbéli hitemben.

A minisorozatok kivétel nélkül mindig sokkal koncepciózusabbak, kerekebbek és dramaturgiailag is feszesebbek, mint a sokévados társaik.

Eleve, ha egy sorozatnak túl sok évada van, azt javaslom, gyanakodjanak, az Unorthodoxot pedig nézzék meg, mert élvezetes négyszer ötven perc lesz az életükből.

Puskás Panni

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: L'Oréal film Netflix Puskás Panni filmajánló ortodox zsidó zsidó zsidóság