Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. május 27. 14:47

Országos tisztifőorvos: sokkal kevesebben haltak meg az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor

Változatlanul alacsony az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma az egész ország területén – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Müller Cecília ismertette: az elmúlt napon 22 új esetet regisztráltak, és 6 idős, krónikus beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma 1432, kórházban 430 beteget ápolnak, közülük 25-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Az adatokból jól látszik, hogy az elmúlt napokhoz képest nem változott a 100 ezer lakosra jutó megbetegedési szám, ez most 39. Továbbra is Budapesten betegek a legtöbben, majd a sorrend Zala, Fejér, Komárom és Pest megye. Közölte, hogy a járvány eddigi szakaszában kevés beteg került ki a fiatalok és a gyerekek közül, és 30 év alatt nem volt haláleset a koronavírussal összefüggésben Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos közölte: új beutalási rendet, a „betegútra vonatkozó algoritmust” állítottak össze az egészségügyi szolgáltatók részére, amely tartalmazza, hogy melyik beteget melyik egészségügyi intézményben kell elhelyezni.

A szakember továbbra is arra kérte az ellátókat: tartsák be azt, hogy csak időpontra hívják be a betegeket, elkerülve ezzel a zsúfoltságot. Szólt arról is: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján

a januártól márciusig tartó időszakban 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg Magyarországon, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A koronavírus-járvány idején tehát „többlethalálozásról nem beszélhetünk”, az alacsonyabb halálozási számot pedig „az alacsonyabb aktivitású influenzajárvány okozhatta”

– tette hozzá Müller Cecília.

Elmondta azt is: Magyarországon a gyermekkori kötelező védőoltásokat minden gyermek időben megkapta, kizárólag az iskolai kampányoltások, így a B típusú májgyulladás és a lányok önkéntes HPV elleni oltása csúszott egy kicsit, de ezeket az oltásokat is megkapják a gyerekek még ebben a tanévben.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ környezetegészségügyi laboratóriuma által kifejlesztett új metódus szerint a vírus kimutatható, így „követhető” a környezetben is, például szennyvizekben. Az eljárás alapján pedig egy nagyjából kéthetes előrejelzésre van lehetőség. A szakember ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, hogy szennyvíz útján nem tud terjedni vírus.

Városi otthonteremtési program indul a rozsdaövezetekben

A kormány elfogadta a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot – közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Fürjes Balázs elmondta: a kormány az elérhető, megfizethető árú és bérleti díjú, új városi lakások építésének ösztönzése, építőipari munkahelyek teremtése és megmentése, valamint a lepusztult városi rozsdaövezeti területek megújítása érdekében hozott döntéseket és tesz javaslatot a parlamentnek.

Azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy az építési törvényben hozza létre a barnamezős akcióterület fogalmát, és a kormányt hatalmazza fel, hogy az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályban állapítsa meg a barnamezős akcióterületeknek minősülő konkrét városrészeket. E területeken az építési szabályok biztosítsák az építkezések, fejlesztések egyszerűbb, gyorsabb engedélyezését és megvalósítását.

Elmondta, a kormány indítványozza, hogy a parlament módosítsa az áfatörvényt, és a létrehozandó barnamezős akcióterületeken épülő új lakások megvásárlásának áfája 5 százalék legyen az általános 27 százalék helyett. Javasolják továbbá a lakásbérlet áfamentességének fenntartását – tette hozzá Fürjes Balázs.

A kormány kétfajta akcióterületet határozna meg; az első azokat a rozsdaövezeti akcióterületeket jelentené, ahol az építkezések, fejlesztések azonnal indíthatók; a második kategóriában a közép- és hosszútávú akcióterületek lennének, amelyek esetében a fejlesztések megkezdését meg kell előznie egy hosszabb előkészítő munkának.

Fürjes Balázs közölte, a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy kidolgozza az utóbbi kategóriába tartozó területek előkészítésének munkatervét.

Ebben a kategóriában több ezer hektárnyi területről, több évnyi munkáról, nagyértékű kármentesítési, romeltakarítási, területrendezési feladatok elvégzéséről van szó.

Elmondta, a rozsdaövezetek azok a területek, amelyek valaha a város szélén voltak, de a település növekedésével a belváros és a külső városrészek közötti átmeneti zónákká váltak. E területeken egykor ipari tevékenységet folytattak, közlekedési létesítmények, illetve nagy raktárak voltak. Ezek a területek évtizedek óta elhagyatottak, rendetlenek, esetleg szennyezettek, ugyanakkor jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek.

Ma a rozsdaövezetek a városok számára problémát és terhet jelentenek. A kormány szemléletváltást javasol: ezekre a területekre ne problémaként, hanem lehetőségként tekintsünk. A rozsdaövezet Budapest és a vidéki városok aranytartaléka.

Mint mondta, ha alkalmassá tehetők ezek a területek a fejlesztésre, akkor nagy lehetőséget jelentenek lakások, irodák, üzletek, szabadidős területek, parkok létesítésére.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat járvány Müller Cecília operatív törzs országos tisztifőorvos
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés