Művház 2020. május 25. 19:56

Ezek a könyvek esélyesek a 2020-as Merítés-díjra

A moly.hu-n, a felhasználók által megítélt Merítés-díjat először 2015-ben adták át. A győztes az átlagosan húsz tagú zsűri által az egy évvel korábban magyar szerzőktől első kiadásban megjelent művekből összeállított tízes listáról kerül ki. Szegedi szerzőt is segíthetünk: Darvasi László regényére is lehet szavazni.

A fikciós széppróza kategóriának jelöltjei.

Barnás Ferenc: Életünk végéig

Az idegösszeroppanásából felépült filozófiatörténész, aki gyerekkoráról írt regényével, az Ontogeneával szépíróként is bemutatkozik a közönség előtt, beleszeret egy nála jóval fiatalabb antropológusnőbe. Szerelmük eksztatikus, de betegség árnyékolja be. Két hónappal a regény megjelenése után a férfi idős anyja meghal, és erről a családja nem értesíti. A temetésen gondol először arra, hogy az anya nem rákban hunyt el, ahogy az a halotti jelentésben állt. Megpróbálja összerakni a szálakat. Minél kétségbeesettebben kutatja, valójában mi történt, annál sötétebb családi titkokra derül fény. Miközben lélegzet-visszafojtva követjük a tizenegy tagú család drámáját, a mai Magyarország politikailag és kulturálisan megosztott világa is kirajzolódik előttünk. Az Életünk végéig könyörtelen szembenézés döntéseink és tetteink következményeivel. E felkavaró regény nemcsak szeretetteljes részvéttel, de humorral is ábrázolja az esendőségükben is rokonszenves szereplőket. Lehet, hogy a legmélyebb fájdalmaikra mégis van ellenszer?

Bodor Ádám: Sehol

Bodor Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.

Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a legváratlanabb végjátékokkal a véletlenek erejéről.

Csabai László: A vidék lelke

Csabai László pár éve sikeresen honosította meg irodalmunkban a „duovella”, vagyis a páros novella műfaját. Azóta továbblépett: új kötete hármas történeteket, „triovellákat” tartalmaz. A triovellák részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a kirakós darabjai. Legtöbbször az elsőben elkezdett történet folytatódik, és a főhős új s még újabb történelmi korban vagy helyzetben találja magát. Előfordul, hogy valamilyen közös motívum kapcsolja össze a résznovellákat, esetleg ugyanazt a történést látjuk három eltérő szemszögből, a la A vihar kapujában. Az első pillantásra egyszerű életeknek így soha nem látott mélységei tárulnak fel, miközben az olvasót rendre meglepetések érik. S bár a nemritkán humoros történetek alapvetően a realizmus jegyében fogantak, olykor felvillan bennük egy kis fantasztikum is.

Darvasi László: Magyar sellő

Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető Jakab nevű fiával. A szénégető már csak gödröket ás. A gróf emberei rendszeresen köveket dobálnak, melyek megütnek embert, házat és állatot. A város lakói, becsületes polgáremberek, mindenféle kompromisszumok árán élni és boldogulni akarnak. Ám többnyire borsos ára van a túlélés, az alkalmazkodás kiváltásának. Mindeközben pedig keresik a sellőt.

A könyv a hatalom és az egyén viszonyát taglalja sokszor egészen nyers, máskor kifinomultabb, de mindig virtuóz írói megoldásokkal, miközben nemcsak történeteivel, de nyelvében is megidézi Heinrich von Kleistet. Az egymásba fonódó történetek regénye szól megaláztatásról, civil kurázsiról, erkölcsi botladozásról, bukásról és fölemelkedésről, beszél arcátlanságról, a hatalom nyelvéről, az eltagadott nyilvánvalóról, a normalitás elvesztéséről, a képmutatásról, a hiábavalóról, a csakazértis szembeszállásról.

Gyurkovics Tamás: Migrén

Gyurkovics Tamás a regény főhősét, Spielmann Ernőt arról a Spiegel Ernőről mintázta, akit 1944-ben ikertestvérével, Magdával együtt Munkácsról hurcoltak el Auschwitz-Birkenauba. A táborban maga Josef Mengele választotta ki arra, hogy az ikerfiúk „kápója”, azaz Zwillingsvater legyen. Spielmann a láger felszabadulását követően közel negyven gyereket kísért haza a szétdúlt Európán keresztül, élete legnagyobb részében mégis lelkiismeret-furdalástól szenvedett. Bűntudatának történetén keresztül megismerhetjük azt is, hogyan alakult a túlélők sorsa a világ különböző pontjain.

Hegyi Ede: A senki

Mi történik, ha felismerjük, hogy semmi közünk nincs ahhoz az élethez, amit élünk? A történet főhőse egy fiatal, húszas éveiben járó fiú, aki folyamatosan elégedetlen azzal, amit éppen csinál. Sodródik a munkahelyek között, és ez a sodródás sokszor kilátástalanul magába szippantja.

Hegyi Ede regénye sokszor mulatságos, sokszor filozofikus, de szigorúan a tényekre támaszkodik. Árnyaltan és gyakran ironikusan mutatja be a munkahelyek világát, az embert érő sérelmeket, a lehetetlen feladatokat, a borzasztó kollégákat és a vég nélkül tartó túlórákat. Görbe tükröt tart a szokásokat igen, ám a kultúrát és az erkölcsöt nem értő multinacionális cégek elé egy olyan ember szempontjából, aki átélte ebben a közegben a sikert és a sikertelenséget is.

Láng Zsolt: Bolyai

„Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad...”

A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa-fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.

Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára”.

„Mióta feljegyzéseit, levélvázlatait, leveleit, töredékes írásait olvasom, meg vagyok győződve, hogy Bolyai mindent látott, ami körülötte zajlott, de semmiről nem beszélt. Sokan érzéketlennek látták. Mások bolondnak. Nagyjából harminc év alatt született meg az ominózus, egymás mellé felstócolt két papírhalom. 1833-ban tért haza Marosvásárhelyre, és 1860-ban halt meg, olyan mellőzöttségben, amelynek máig érződik a hidege. Persze a mellőzöttséget részben ő akarta.”

Moesko Péter: Megyünk haza

Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető, legalábbis Moesko Péter rövid történeteiben biztos, hogy nem. Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sűrűsödik. Minden olyan hétköznapi, a magány, a meg-nem-értettség, kommunikációképtelenség, a közöny, éljenek a családtagok akár egymás mellett, akár külön országokban. Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.

A sodró lendületű novellák éppen ezeket a megejtően ismerős élethelyzeteket szedik ízekre, és mutatják fel a maguk megszokott mindennapiságában. És azt, hogy hiába megyünk haza, úgysem leszünk soha, sehol sem otthon.

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

„Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztették a stoppolt zoknit, letették a hámozókést, úgy füleltek, félrehajtott fejjel, aztán aprót bólintottak, csak úgy, maguknak.”

Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.

Végel László: Temetetlen múltunk

„A Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai.

Az első nemzedék a nagyapáké, a XIX. század végén születetteké, akiknek történetét Trianon egyszerűen kettészeli. Nem csupán államot cseréltek, hanem másféle kultúrába, nyelvbe, hatalmi ethoszba kényszerültek, így elsőnek vesztették el múltjukat, hiszen 1918 után lehetetlen volt az előző korszak tapasztalatait átadni a gyerekeiknek, hanem szinte velük együtt tanultak egy új világban tájékozódni.

Végel János a századelőn érkezik meg Mélykútról Szenttamásra. A német származású bevándorló család már Mélykúton elmagyarosodott, ez a folyamat Szenttamáson a többségi szerb közösségben lezárult, valójában a szerbek között lettek magyarrá. A másik nagyapa, Paksi Mihály tősgyökeres szenttamásinak számított, ami azt jelenti, hogy néhány nemzedékkel előbb érkezett a városkába.

Mindkét nagyapa a Monarchia gyermeke, ünnepelték a háború kitörését, magával ragadta őket a háborús hangulat, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak, 1918 után pedig új államban kezdtek új életet. Az első kisebbségi plebejus nemzedék részére a múlt temetetlen maradt. Az új államban a múltjuk egyszeriben elsüllyedt.”

A széppróza mellett hamarosan még három kategória listáját teszik közzé a zsűrik:

  • május 28-án a gyermekirodalomét,
  • június 1-jén a verseskötetekét,
  • végül június 4-én az ifjúsági irodalomét.

A listákból a nyár folyamán az oldal minden regisztrált felhasználója közel négy teljes hónapon át szavazhat a Moly.hu oldalán. Ezzel párhuzamosan a tízes listát összeállító zsűri is megválasztja a legjobbat. A díjak átadására hagyományosan ősszel kerül sor.

A széppróza kategória korábbi díjazottjai

Közönségdíj

  • 2015: Dragomán György: Máglya
  • 2016: Bartis Attila: A vége
  • 2017: Grecsó Krisztián: Jelmezbál
  • 2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
  • 2019: Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

A zsűri díja

  • 2015: Závada Pál: Természetes fény
  • 2016: Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
  • 2017: Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
  • 2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
  • 2019: Garaczi László: Hasítás

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Darvasi László irodalom Merítés-díj Moly