Hirdetés
Túl a városon 2020. május 25. 09:58

Hónapok óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a Vatikán leghíresebb terén vasárnap.
Hirdetés

Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Rendőrök ellenőrizték, hogy mindenkin szájmaszk legyen, és az emberek biztonságos távolságra álljanak egymástól.

Ez volt az első alkalom március 10-e óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából.

A pápa a vasárnap déli Mennyek királynője imádságot (Regina coeli) és az ezt kísérő beszédet továbbra is a pápai könyvtárszobában, internetes közvetítésben mondta el. Majd

kinézett az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából és kezével köszöntötte a téren levőket, akik erre vártak.

Ferenc pápa beszédében többek között a kínai katolikusokhoz szólt, a 2007 óta nekik szentelt imanap alkalmából. Kijelentette, hogy

a kínai katolikusok az egyetemes egyház szerves részét alkotják, és az egyház támaszt nyújt nekik a megpróbáltatásokban.

Kínában négymillióra teszik a katolikusok számát: a Szentszék és Peking 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, a többi között a Vatikán által kinevezett kínai püspökök elfogadásáról.

Ferenc pápa emlékeztetett a 2015. május 24-i, Áldott légy kezdetű enciklikájára a teremtett világ védelméről, és ennek szentelte a következő egyházi évet.

Május 25-re esik az egyházban a tömegkommunikáció világnapja, ez alkalomból hétfőn jelenik meg Ferenc pápa olaszul Különbözők és Egységesek. Kommunikálok tehát vagyok című könyve, aminek előszavát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága írta.

A Vatikán korábbi bejelentése szerint a 83 éves Ferenc pápa összes idei, Vatikánon kívüli programja elmarad a koronavírus-világjárvány miatt.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferenc pápa Vatikán egyház járvány Kína koronavírus pandémia római katolikus egyház vallás világjárvány Szent Péter tér tömegkommunikáció