Hirdetés
Ziccer 2020. május 23. 11:18

Épek között is versenyeznek a következő hetekben a Biacsi-ikrek

A szegedi parafutók szomorúan vették tudomásul, hogy elmarad a tokiói paralimpia, ezért átalakították a felkészülést. Három versenyen is indulnak hamarosan, ép versenyzők között.
Hirdetés

Jó formában voltak a veszélyhelyzet kihirdetése előtt a Biacsi-ikrek, ezért nagyon bánják, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad a tokiói paralimpia. A felkészülésüket is teljesen át kellett alakítani: az elmúlt hat hétben inkább alapozó munkát végeztek, de hamarosan rajthoz állnak.

A Biacsi-ikrek jelenleg a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban és Hódmezővásárhelyen edzenek, mivel a SZVSE-pálya helyén épül az új atlétikai centrum.

„A lányok dolgoztak, a tanyájuk mellett van egy nagy rét, telefonon kapcsolatban voltunk” – mondta Antal Andor, az ikrek edzője, aki emléktáblát kapott a 45 éves edzői pályafutása elismeréseként, egykori középiskolájában, a piarista gimnáziumban.

„Március 18-án bezárták az egyesületeket, nem lehetett edzeni, de mi a ligetben folytattuk az edzéseket, ahogy bírtuk. Utána már feladtuk, mert az öltözőben megláttuk a hírt, hogy a MOB bejelentette, hogy elmarad az olimpia” – mondta a Szeged Televíziónak Biacsi Ilona.

A Biacsi-ikrek hamarosan az épek között versenyeznek majd, a Budapest Honvéd pályáján vesznek részt egy versenyen, indulnak a magyar bajnokságon és csapatbajnokságon is. A tokiói paralimpiát 2021. augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg.

(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Biacsi Bernadett Biacsi Ilona olimpia paralimpia Tokió