Hirdetés
Túl a városon 2020. május 20. 23:45

Kásler Miklós szerint soha nem adtak olyan utasítást, hogy kórházi ágyakat kell kiüríteni

Nem vicc, tényleg ezt mondta.
Hirdetés

Kásler Miklós emberminiszter adott egy interjút a Demokratának, amiben a többi között arról beszélt, hogy

soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat ki kell üríteni a kórházakban, hanem szerinte a korházaknak „a kezelés és az intenzív ellátás bővítésének feltételeit” kellett biztosítania

idézi az interjút a 24.hu.

Kásler szerint nem az Emmi döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium tagozatai dolgoztak ki ajánlásokat, amik alapján az orvosok dönteni tudtak, hogy „melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem”, vagyis kik küldhetők haza a kórházakból.

„Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége, akár van járvány, akár nincs”

– mondta az interjúban a miniszter.

A témával kapcsolatosan még arról is beszélt, hogy

a külföldi példák alapján a legrosszabbra kellett felkészülni, amit mindenképpen el akarták kerülni, és szerinte Magyarországon „megfelelő időben, ideális ritmusban fontos és korai intézkedések történtek”.

Kásler szerint a koronavírussal összefüggésben elhunytak számában egymillió lakosra vetítve jól áll az ország.

Az interjúból az is kiderül, hogy

a miniszter úgy látja, a magyar emberek döntő többsége elégedett a kormány, azon belül az egészségügy járványügyi intézkedéseivel. Minden érintett intézmény megkapta a szükséges védőfelszereléseket, maszkokat, gépeket.

A néhány hete nagy port kavart kórházigazgatói kirúgásokról azt mondta, hogy az egyik kiemelt kórház vezetője (az Index szerint ez csak az OORI és Cserháti Péter lehet) 422 jól felszerelt ágyból határidőre egyet sem biztosított, pedig 253-at kértek tőle. Azon a napon a Pesti úti idősotthonból 120 embert vittek kórházba, és Kásler szerint „a kórház egyetlen idős embert sem volt hajlandó befogadni az út túloldalán várakozó mentőkből”. A fehérvári kórház igazgatójának menesztésével kapcsolatosan azt mondta, hogy az igazgató nem követte az utasításokat, ami miatt kialakult egy góc a kórházon belül.

Arról is beszél az interjúban, hogy

úgy tervezik, minden egészségügyi dolgozó megkapja a korábban beígért 500 ezer forintos jutalmat, a pénzt nyáron, a Semmelweis-nap környékén utalják majd.

Kásler nem érzi úgy, hogy Orbánnal konfliktusa lenne, sőt, elismerésnek tartja, hogy a kormányt rajta keresztül próbálják támadni.

Azzal kapcsolatosan is megosztotta a gondolatait, hogy

szerinte az ellenzék az összefogás helyett a járványt politikai célokra, „alpári hecckampányokra” igyekszik felhasználni. „Ilyen világban élünk. Ilyen világban végezzük a szolgálatot.”

(Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: demokrata egészségügy EMMI járvány Kásler Miklós kirúgás kórház koronavírus miniszter Orbán Viktor