Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Saját színházának osztott pénzt egy szarvasi művészeti igazgató – kifogást nyújtott be a szegedi MASZK Egyesület a pályázati összeférhetetlenség miatt
Művház 2020. május 19. 16:47

Saját színházának osztott pénzt egy szarvasi művészeti igazgató – kifogást nyújtott be a szegedi MASZK Egyesület a pályázati összeférhetetlenség miatt

A támogatásra benyújtott pályázatában szereplő összegnek mindössze negyedét kapta idén a szegedi MASZK Egyesület, ami akár teljesen el is lehetetlenítheti a működését. A független színházak nemzetközi fesztiválját harminc éve rendező egyesület most összeférhetetlenségre hivatkozva kifogást nyújtott be.

Hirdetés

Új szabályok szerint osztották ki idén a független színházak állami támogatását: most először külön bizottság bírálta el a budapesti és a vidéki pályázatokat.

Így lett az idei pénzosztás egyik nagy vesztese, a szegedi MASZK Egyesület.

A társadalomkritikus előadások meghívásáról is ismert, a független színházak nemzetközi fesztiválját, a Thealtert harminc éve sikeresen szervező egyesület, a tavalyi 21 és fél millió forint helyett idén mindössze 7 milliót kapott az EMMI-től. Ez az általuk pályázott 28 milliós összegnek éppen az egynegyede.

– Semmilyen szakmai vagy egyéb indoklást nem kaptunk, hogy miért a tavalyi támogatás egyharmadát ítélte csak meg idén a kuratórium – mondta el a pályázat eredményhirdetése után portálunknak az egyesület elnöke, Balog József.

A döntés azért is furcsa volt, mert 2019-ben minden korábbinál több programot szerveztek és minden korábbinál több néző látta a produkcióikat.

Az is a pályázatukat erősítette, hogy évek óta az összes pénzügyi elszámolásunk rendben volt.

Az egyesület ezért úgy döntött,

kifogást nyújt be összeférhetetlenség miatt

a pályázatot lebonyolító Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz.

Balog József: egyszer már rendeztünk Túlélet fesztivált, nem szeretnénk, ha a történelem megismételné önmagát (fotó: Szabó Luca)

– A jogszabályok szerint csak erre van lehetőségünk. Ebben elvi segítségünkre volt a Független Előadó-művészeti Szövetsége is. Egy formalevelet töltöttünk ki és küldtünk el a támogatáskezelőnek, most várjuk a válaszukat – mondta Balog.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 9. paragrafusa ugyanis kimondja:

„Nem vehet részt döntéshozóként vagy döntés-előkészítésben közreműködőként az, aki vagy akinek a közeli hozzátartozója a pályázóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.”

Úgy tűnik, az idén a törvény idevonatkozó részét nem sikerült maradéktalanul betartani a pályázatok elbírálása során.

A vidéki kuratórium döntnökei között ugyanis ott volt Dósa Zsuzsanna felvidéki születésű magyar színésznő, aki a Szarvason működő, szlovák nemzetiségi Cervinus Teatrummal 2004-től jogviszonyban áll, sőt a színház honlapja szerint 2012-től annak művészeti igazgatója is.

A Cervinus pedig sikerrel pályázott az idén és nyert kiemelkedően magas összeget, 22 millió forintot.

– Korábban is előfordult, hogy a bírálóbizottságban részt vett olyan személy, aki érintett lehetett egy-egy szavazás során, de olyankor, amikor saját pályázatáról szavaztak, az illető kötelezően elhagyta a termet, és az érintettséget a megjegyzés rovatban fel is tüntették – árulta el a MASZK elnöke.

Az idén azonban – mivel a járványveszély miatt online szavazáson dőlt el a pályázatok sorsa – erre nem volt lehetőség, ráadásul az érintettségről később sem tüntettek fel semmilyen információt a megjegyzés rovatban.

Tudomásunk szerint a független színházak közül eddig egyedül a szegedi MASZK Egyesület élt kifogással, de az Index értesülése szerint az anomáliára informálisan már többen is felhívták a kormány figyelmét.

Választ egyelőre a szegediek sem kaptak. Ám a jogszabályok értelmében – ha az összeférhetetlenség valóban fennáll – az összes vidéki és nemzetiségi színházra vonatkozó döntést érvénytelennek kellene nyilvánítani.

Mi lesz a MASZK Egyesülettel, ha marad a korábbi döntés?

– 1996-ban egyszer már rendeztünk Túlélet fesztivált, nem szeretnénk, ha a történelem megismételné önmagát – mondta Balog József.

(Nyitókép: A Kutyaportéka – kisvárosi kórkép című előadás ősbemutatóját a tavalyi Thealter Fesztiválon tartották; fotó: Rafai Gábor)

Rafai Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alternatív színház Balog József MASZK Egyesület pályázat Thealter EMMI összeférhetetlenség