Hirdetés
Ziccer 2020. május 19. 13:45 Forrás: mti

Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs

Visszavonul Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel.
Hirdetés

Az elmúlt két idényben Orosházán szereplő beállós az M4 Sportnak kedden elmondta, május 5-én született meg a második kislánya, Zara, ő pedig elsősorban családi okok miatt döntött a visszavonulás mellett. Azt mondta, Szegeden élnek, de a párja Budapesten dolgozik, építkezés előtt állnak, ezért a továbbiakban már nem tudja vállalni azt a mennyiségű utazást, amellyel a kézilabdázás jár.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd leállított szezonnal kapcsolatban úgy vélekedett, az Orosháza akkor is kiharcolta volna az élvonalban maradást, ha le tudják játszani a hátralévő mérkőzéseket.

„Én február elején megsérültem Gyöngyösön, de utána a csapat felszálló ágba került, jó meccseket játszott, jöttek az eredmények is, úgyhogy úgy tűnik, csak a féket kellett kivenni az együttesből” - nyilatkozta a 36 éves Zubai, akinek az idén jár le a szerződése Orosházán.

„Sajnos a koronavírus-járvány miatt az én pályafutásom is ilyen módon ér véget, csakúgy, mint sok más kiváló játékosnak” - tette hozzá a 211-szeres válogatott kézilabdázó, akinek a karrierjéből a legkedvesebb emléke a 2012-es olimpián játszott, Izland elleni negyeddöntő.

Zubai Szabolcs a válogatottban 2004 és 2017 között 308 gólig jutott, 2004-től 2008-ig a Dunaferrben, majd 2018-ig a MOL Pick-Szegedben játszott. Utóbbi együttessel zsinórban kilencszer volt bajnoki ezüstérmes.

Nyitóképünk: hetmeteres.com

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: férfi kézilabda kézilabda MOL-Pick Szeged visszavonulás Zubai Szabolcs