Szegeden 2020. május 18. 14:35

A villányi borász, akinek szíve a MOL-Pick Szegedért dobog

Wunderlich Alajos színes, jókedvű, közvetlen ember, akivel mindig élmény beszélgetni. A Szegedi Borfesztiválon az első pillanattól jelen volt, 2002-ben pedig a lányáról elnevezett borát választották a fesztivál borának.

Hirdetés

Szakmai karrierje mesébe illő módon kezdődött, ugyanis bádogos mesterként dolgozott, amikor megbízást kapott egy présház építésére. Látva a borozóként üzemelő présház sikerét, a Jammertal legfelső részén vásárolt egy hektár szőlőt egy 1914-ből származó présházzal. Az utólag, menet közben derült ki, hogy vele született érzékkel rendelkezik a borok készítéséhez.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen Wunderlich Alajos is rögös utat járt végig addig, amíg az ország egyik legismertebb és legkedveltebb borásza lett. Sokáig dolgozott még főállásban bádogosként, és főként templomtornyok javításával kereste a kenyerét. 1982-ben költözött Villányba, és új területeket vett magának, mint később kiderült, igen jó érzékkel.

Azok a dűlők ugyanis, amelyeket megvett, jobban védettek a fagytól, mint a többi környékbeli domboldal, így nem kellett a kemény telektől tartania. Természetesen a kezdetektől termeszti a Villányi Borvidék meghatározó fajtáját a cabernet franc-t, de a portugieser és a cabernet sauvignon se hiányzik a kínálatból. Azt mondja, hogy nevet világfajtákkal lehet szerezni ebben a szakmában, de persze a hazai nemesítések is megtalálhatók a szőlőfajtái között. Így például híres a kadarkája, és készít fehér bort is királyleánykából és rajnai rizlingből.

(fotók: Wunderlich Családi Pincészet Facebook-oldala)

A Wunderlich Családi Pincészet ars poeticája: bármely típusú vagy stílusú bor csakis az elérhető legmagasabb minőségben forgalmazható. A bortermelés folyamatának valamennyi lépését ennek az elvnek rendelték alá. A kínálat természetesen elsősorban vörösborokból áll. Nagyon szép bort ad itt a sok napsütést különösen kedvelő és azt megháláló kékfrankos. Utoljára, de nem utolsósorban nagyon büszkék Villány tradicionális portugieser fajtájára is, amely már évek óta érdekességként primőr borként is az asztalra kerül.

És, ahhoz, hogy igazán autentikus környezetben fogyasszuk Wunderlich Lojzi – a barátok csak így hívják – borait, nem is kell messzire mennünk a termőhelytől. A '90-es évek elején ugyanis ő volt az egyik első borász, aki meglátta a turizmusban rejlő lehetőségeket, és azóta is fogad csoportokat a présházában, ahol akár ötvenen is kortyolhatnak egyszerre az itteni nedűkből. A kínálat egészen különleges, hiszen többféle eljárást is alkalmaz a nagy tapasztalatú borász.

A vörösborok készítésénél a Wunderlich Családi Pincészetben három különböző erjesztéssel dolgoznak: a meglehetősen munkaigényes fakádas erjesztésnél kézi forgatásos törkölykalap áztatással készítik a „hiteles” vörösbort. A toszkán stílusú Ganimede erjesztő-tartályban inkább a szőlő elsődleges illatanyagait és gyümölcsösségét tudják hangsúlyozni, ezért az így készülő borok könnyedebbek. A Taucher tartályokban automatizált hidraulika meríti vissza a szárazanyagot újra a borba, így a szín- és aromaanyagok intenzíven nyerhetők ki a szőlőből.

Volt egy átmeneti időszak a pincészet életében, ugyanis 2004-ben új befektető érkeztek, és sok fejlesztést hajtottak végre akkor a borászatban. Bár 2010-ben vége szakadt ennek az üzleti kapcsolatnak, Wunderlich Alajos azt mondja, nem bánta meg ezt a döntését sem. Ekkor módja nyílt arra, hogy messzi tájakra utazzon, tanulmányozza a külföldön használatos eljárásokat. Ekkor járt Dél-Afrikában, Kínában, és eljutott a kaliforniai Napa-völgybe is, ahol állítása szerint a magyar borászoknak igen nagy a tekintélye.

Persze, Szegedre is szívesen jön, hiszen nagyon szép emlékeket őriz a városról. Az első borfesztiválok idején még családiasabb volt a légkör, mint most, akkor a borászok a zárás után még összejöttek beszélgetni, borozgatni. Most már nagyon sokan vannak a pincészetek és a vendégek is, de azért néhány napra mindig eljön ide. Legszebb emléke, amikor a lányáról elnevezett 2001-es Viktória cuvée-t a fesztivál borának választották 2002-ben. Nem csupán a borok miatt szeret a Tisza-parti városba látogatni, hanem szurkolni is gyakran jön, ugyanis nagy drukkere a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapatának.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bor Borfesztivál férfi kézilabda kézilabda MOL-Pick Szeged Szegedi Borfesztivál Villány Villányi borvidék Wunderlich Alajos Wunderlich Családi Pincészet