Hirdetés
Szegeden 2020. május 17. 15:03

Minőségi borok a szomszédból: Ujvári, Tóth, és Ungerbauer

Kevesen tudják, hogy Magyarország borvidékei közül a csongrádi az egyik legszínesebb. Vannak kifejezetten a fehér fajtáknak kedvező klímájú és talajú részei, ugyanakkor kiváló vörösborok is készülnek itt.

Hirdetés

„Otthon maradt” a 2019-es rajnai rizling

A Dorozsma–Majsai-homokhát kistájon minden adva van ahhoz, hogy kiváló fehér bort lehessen készíteni. Szeged közvetlen szomszédságában egyértelmű, hogy a napsütéses órák száma igen magas, a talaj pedig kifejezetten kedvez a fehér borok termesztésének. Pintér Tamás, az Ujvári Pincészet borásza szerint azonban kékfrankost is lehet itt termeszteni, amelyből főként rozét készítenek.

Ezt a fajtát nagyon kedvelik a vásárlók, de mindig arra figyelmeztet, hogy a borkészítés nem olyan, mintha megnyitnánk egy csapot. Meghatározott mennyiséget lehet csak előállítani adott területen, így a jól sikerült borok értékét az is adja, hogy korlátozott mennyiség áll rendelkezésre belőlük. Így vannak a zászlósborukkal, a cserszegi fűszeressel is. A szegedi borfesztiválokon – ahol eddig tizenhárom alkalommal kínálták boraikat – ezt fogyasztják legszívesebben a vendégek, de népszerű a rajnai rizlingjük is.

Ha az idén megtartották volna a fesztivált, megkóstolhattuk volna a '19-es rajnai rizlingjüket, amelyet már palackoznak, de kereskedelmi forgalomba még nem került. Pintér Tamás szerint fontos, hogy leküzdjék azokat az előítéleteket, amelyek az alföldi borok hitelét rontják – még mindig. Ezt úgy tudják leghatékonyabban megtenni, ha minőségi termékeket kínálnak. Aki megkóstolja azokat az intenzív illattal és erőteljes savakkal bíró fehér borokat, amelyeket néhány kilométerre Szegedtől készítenek, be fogja látni, ezen a környéken is lehet kínálni a legkifinomultabb ízlésűeknek is tetsző borokat.

Fügeborral is készültek, de...

Ezen a véleményen van Tóth Tamás is, az ásotthalmi Tóth Pincészet borásza és tulajdonosa. Édesapja már az első szegedi borfesztiválon is ott volt, igaz, ő akkor még általános iskolába járt, így hivatalosan még meg sem kóstolhatta a családi pincészet termékeit. Szőlőterületeik a néhány hektáros nagyságról a 2000-es évek elejéig folyamatosan emelkedve elérték a hatvanhét hektárt. Jelenleg körülbelül ötven hektár területen gazdálkodnak, amelyek egy része Ásotthalmon, a többi Mórahalom kissori határában található. A borászat kizárólag saját területén termett szőlőt dolgoz fel. Három fő szőlő- és borfajtája a pincészetnek a karakteres savtartalmú rajnai rizling, a gyümölcsös és vadvirágos chardonnay és az intenzív illatú ottonel muskotály.

Készítenek rozét is, mert nagyon népszerű lett az utóbbi években a szőlőhéjról korán levett, vörös fajtákból készült rózsaszín ital. Tóth Tamás nagyon sajnálja, hogy ezúttal nem kínálhaja a megszokott fajtákat, és azt a néhány különlegességet, amelyet pedig kifejezetten a májusi fesztiválra tartogatott. Az idén például először készített fügebort, és van egy új, fehér cuvée-jük is, amely a Charlott fantázianevet kapta. Ezeket azonban egyelőre csak azok kóstolhatják meg, akik kilátogatnak az ásotthalmi pincészetükbe.

Party Rozé: ősszel már feldobhatja a bulikat

A Tóth Pincészet és a csongrádi Ungerbauer Családi Pincészet évek óta szomszédok a szegedi borfesztiválon. Az ismeretség persze nemcsak innen származik, hiszen mindkét borászat a Csongrádi Borvidékhez tartozik. Ungerbauer Anikó azt mondja, ők tizenötféle szőlőt termesztenek, ami igazán embert és borászt próbáló feladat. Minden fajtának ugyanis más érési ciklusa van, más eljárást, növényvédelmi munkálatokat igényel, így egész évben sok munkát ad a negyvenöt hektár szőlőterület. Igaz, ők az elsők a környéken, akik évekkel ezelőtt már alkalmazták a gépi szüretelést egy önjáró Gregoir kombájnnal.

A Bokrosparti Horgásztó környéke kiváló lehetőségekkel bír, amit igyekeznek is maximálisan kihasználni. Területeik klímáját a Tisza közelsége is jelentősen befolyásolja. Ültetvényeik nagy része egy kilométeren belül van a folyótól. Sokan inkább vörösboros vidéknek ismerik a Csongrádi Hegyközség környékét, amely nagy múlttal dicsekedhet a kadarka, kékfrankos, a cabernet franc és sauvignon, valamint a zweigelt szőlőkből készült testes vörösökkel. A régi ismert fajták mellett az Ungerbauer gazdaságban már találunk pinot noir és néró ültetvényeket is, mellettük ott vannak a fehér borszőlők, amelyek évről évre szintén jelentős sikereket érnek el a borversenyek megmérettetésein. Az Ungerbauer pincészetben a vezető fajták között szerepel a Cserszegi Fűszeres, az Irsai Olivér, a Zöld Veltelini, a Chardonnay, a Szürkebarát, a Rajnai Rizling, a Sauvignon Blanc, és a Bianca is.

A tulajdonos család nagyon büszke egy új rozéházasításra is, amelynek a Party Rozé nevet adták. Ungerbauer Anikó nagyon sajnálja, hogy idén nem kínálhatják a Szegedi Borfesztiválon a boraikat. Idén is jó termésre számít, habár a kissé dombosabb területen lévő sauvignon blanc ültetvényüket megcsípte a fagy.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bor Borfesztivál Szegedi Borfesztivál Ujvári Pincészet Ungerbauer Családi Borpince Pintér Tamás Tóth Pincészet Tóth Tamás Ungerbauer Anikó