Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. május 14. 18:44 Forrás: Szeged Televízió

Márki-Zay Péter is elmegy dudálni Gyulára a szólásszabadságért

Ma váratlanul kiderült a Kormányinfón, hogy a megyei jogú városokra nem vonatkozik Semjén Zsolt törvényjavaslata, amely szerint az 5 milliárdnál nagyobb beruházásokat a kormány különleges gazdasági övezetté nyilváníthatja és kivonhatja a helyhatóságok felügyelete alól. Hódmezővásárhely is megyei jogú város, polgármestere Márki-Zay Péter szerint ez az állapot megnyugtató, de korántsem biztos, hogy végleges.

Hirdetés

– A kormány törekvéseit nézve szerintem csak idő kérdése, hogy melyik várost, melyik települést mikor, milyen sorrendben milyen elvonásokkal sújtják.

– Vásárhely költségvetését hogyan érintik a kormány közelmúltbeli döntései?

– Amikor polgármesterként hivatalba léptem, kevesebb, mint 1,5 milliárd forint volt a számlánkon, pedig előtte elődeim 3 milliárd támogatást kaptak. Nekünk ezeket a pénzeket vissza kellett pótolni.

Lázár Jánosnak régi adósságait fizetjük, például a kórházat a Belügyminisztérium és a Követeléskezelő felé. Összességében a két év alatt több mint 1 milliárd forint volt, amit rendeznünk kellett.

Növeltük a bevételeinket, csökkentettük a kiadásinkat, sőt még némi adócsökkentésre is futotta, az elmúlt fél évben közel 1 milliárd forinttal csökkent a város lakosait és vállalkozásait terhelő adó. Folyamatos költségcsökkentéssel és racionalizálásokkal javítjuk a város pénzügyi helyzetét, a kormány pedig állandó elvonásokkal sújt. Vásárhelynek nem adtak engedélyt, hogy fölfüggessze hiteleinek törlesztését a veszélyhelyzet idején. Ráadásul elvontak tőlünk 124 millió forint gépjárműadót. A parkolás éves bevétele 70 millió forint, ezt most ingyenessé tették.

– Most májusban a cégeknek nem kell iparűzési adót fizetni, csak szeptember végén.

– Igen, és nagy kérdés, hogy akkor mennyit fognak fizetni! A vállalkozások nagyon komoly kedvezményekre kaptak lehetőségeket, és a forgalmuk is jelentősen csökkent, ami ads adóalapjukat is erősen lecsökkenti. Ez újabb százmilliók kiesését jelentheti a város kasszájából.

– A kormánytöbbség elfogadott egy másik új törvényt is, hogy a rémhírterjesztést szigorúbban kell büntetni. Az ellenzék nagyon aggódott, a kormánypártiak ezt fölösleges huhogásnak tartották. Aztán szerdán a rendőrök elvittek két embert, mert kiírták a véleményüket a Facebookra.

– Hogy az Orbán Viktor vezette kormány, illetve a NER mire képes, azt sokszor megtapasztalhattuk. Eddig is számtalanszor hallottunk hazugságokat tőlük. Varga Judit igazságügy-miniszter például az osztrák rádiónak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy véleménynyilvánításért soha senkit nem fognak üldözni.

Az elmúlt napok megmutatták, hogy ez sem igaz. Igenis nyílt politikai megfélemlítés zajlik. Mi természetesen ki fogunk állni.

Pénteken délután én is elmegyek Gyulára, szeretnék találkozni az ottani Kossuth Kör elnökével, Csóka-Szűcs Jánossal, akit rabosítottak egy Hadházy-féle Facebook-poszt megosztásáért, és egy a kórházról szóló információ közlése miatt. Délután 5-kor dudálással is ki fogjuk fejezni, hogy nem értünk egyet a pártállam visszaépítésével. Nem azért váltottunk rendszert, hogy ismét egy korrupt kommunista rendszert építsenek föl ezúttal narancsszínben. Minden magyar embernek, a fideszeseknek is alapvető érdeke, hogy ez a rendszer minél hamarabb szűnjön meg és egy demokratikus jogállamban élhessünk. Ha Orbán Viktor úgy gondolja, hogy Rákosi-rendszert akar építeni, akkor jobb, ha már most elkezd kipcsakul tanulni, mert valószínűleg ő sem itt fogja a nyugdíjas éveit tölteni.

M.T.
Képünk Márki-Zay Péter Facebook-oldaláról való, mellette áll Csóka-Szűcs János.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Gyula Hódmezővásárhely Márki-Zay Péter Momentum Szeged Televízió tüntetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés