Hirdetés
Szegeden 2020. május 14. 09:36

Szigorú szabályokkal nyitnak újra a szegedi bölcsődék hétfőn

Eddig négy bölcsőde tartott ügyeletet Szegeden, azonban a gazdaság beindulásával egyre többen mennek vissza dolgozni, és szükségük van arra, hogy el tudják helyezni gyermeküket. Ezért nyitják újra a szegedi bölcsődéket hétfőn.
Hirdetés
Hirdetés

– Szeged mind a 15 bölcsődéje kinyitja kapuit hétfőn

– mondta Király Sándorné, a Szeged Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központjának igazgatója. Természetesen nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt, hisz több szabályt is be kell tartaniuk a szülőknek. Többek között minden bejáratnál kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet minden belépőnek használnia kell. A szülőknek kötelező lesz a maszk viselése, anélkül nem léphetnek be az intézménybe. További változás, hogy a gyerekeket az átadóban veszik át a bölcsőde dolgozói, a csoportszobáig a szülők nem mehetnek be.

Király Sándorné azt is kiemelte, hogy a csoportszobákba csak olyan játékok lesznek, amelye könnyen fertőtleníthetők és ezt naponta meg is fogják tenni.  Egyelőre mellőzik a szájápolást és a fogápolást, valamint a törölközőket is a dajkák fogják odaadni a gyerekeknek, hogy ne fogdossák össze azokat. Ezeket is naponta kimossák. Emellett folyamatosan fertőtlenítik a kilincseket, az ajtókat és mindent, amit a gyerekek megfognak.

A bölcsődékben is maximalizálták a létszámot, 5 gyermek lehet egy csoportban. Így a nagyobb bölcsődék 40, a kisebbek pedig 20 gyereket tudnak fogadni.

A szülőknek – az óvodákhoz hasonlóan – munkáltatói igazolással kell bizonyítaniuk, hogy dolgozniuk kell, és ezért nem tudják hol elhelyezni gyermeküket. Csak akkor viheti be bármelyik szülő a bölcsődébe a gyerekét, amennyiben rendelkezik ilyen igazolással.

Jelenleg a szegedi bölcsődékbe 958 gyermek van és így – az előírások betartásával – körülbelül 400–450 gyermeket tudnak elhelyezni.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió tudósítását!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bölcsőde járvány koronavírus pandémia világjárvány