Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Színes
  • Szeressük egymást, haver! – Sinkovics Gábor szókimondó interjúja Herczeg Zoltán divattervezővel
Színes 2020. május 13. 14:10

Szeressük egymást, haver! – Sinkovics Gábor szókimondó interjúja Herczeg Zoltán divattervezővel

„Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.” Pajor Tamás, a Neurotic együttes azóta már réges-régen megtért frontembere énekelte, üvöltötte bele a mikrofonba annak idején ezt az örökbecsű mondatot, hogy aztán néhány perccel később egy laza kézmozdulattal felvágja az ereit. Szólhatna az alábbi beszélgetés a divatról is, hiszen az interjúalany Herczeg Zoltán divattervező. Ám a cool cuccok alatt ezúttal maga az ördög lakozik.

Hirdetés

„Jöjjön aminek jönnie kell, ami most van elmúlt rég, rombold le lágyan az emlékét...”

– Akciós ár lehetett az a harmincezer forintos bírság.

– Különleges időket élünk, és ebbe aztán belefér egy olyan „bűncselekmény is”, ami úgy szól: indokolatlan hangjelzés elkövetése. Gyanítom sehol a világon nincs ilyen, rendőr legyen a talpán, aki szolgálatba helyezve önmagát, megállapítja, hogy én nem az előttem cammogó, idegesítően lassú autósra dudáltam, hanem azért nyomtam a tülköt, mert utálom a rendszert.

Valamennyi fotónkat Herczeg Zoltán divattervező hivatalos Facebook-oldaláról vettük át

– Láttam az erről szóló videóját, és persze a megannyi fotót, a Clark Ádám téri dudálásos tüntetésről. Meglepő volt az a hihetetlenül nagy rendőri készültség, talán ha a Manson-család és a battai rém tart szakmai konferenciát, akkor sem lett volna ott ennyi egyenruhás.

– A hatalom fél, és egyre kevésbé tűri, ha visszapofáznak neki. Nem sok eszköz maradt arra, hogy az ember kifejezze a nemtetszését és az undorát a rendszerről.

– A szóban forgó videójában többször is elhangzott egy... hogy is mondjam... egészen sokkoló kifejezés. A polgárháború szót emlegette, komolyan gondolja?

– Sajnos nagyon is valóságos, életszerű prognózis ez. Az embereknek a várható egyre nagyobb szegénység, munkanélküliség és éhezés közepette egyszer csak elegük lesz a folyamatos, mocskos, aljas hazudozásból és tolvajlásból, amiben immár tíz, de inkább harminc (nyolcvan?) esztendeje részünk van. Tartok tőle, hogy a helyzet egészen elmérgesedhet, a párbeszéd – már ha egyáltalán van ilyen – pedig brutális formát ölthet. Totálisan kettészelt országban élünk, és ez a megosztottság drámai eseményekhez vezethet. Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy azt mondhassuk: itt lehet előttünk az apokalipszis.

– Hallja magát kívülről?

– Hallom. És engem is megrémiszt. Félek attól, ami bekövetkezhet. Megrögzött pacifista vagyok, fegyvert soha nem fognék a kezembe, így a barikádra sem megyek fel, ha a helyzet úgy hozza. Én másként harcolok. Szavakkal, mondatokkal, és ha kell tettekkel.

„Korrupt vagyok és hazudós, magyar anya szült engemet, megkeresem a kenyeremet...”

– Akkor is rémisztő amit mond. Senki nem akarhat vért látni az utcán, hogy magyar verjen magyart...

– Ez nem film, ez az életünk, a sorsunk, amelyen csak mi magunk tudunk változtatni. És az élet, mint tudjuk, nagy rendező, az első világháború kirobbanásához elég volt egy merénylet, most ki tudja, mi lesz az a szikra, ami majd utcára vezényli az elégedetlenkedőket, az antiorbánistákat, és azokat az embereket, akiknek végre kinyílt a szemük és lekapcsolták a köztévének csúfolt propagandagyárat. De ne legyenek kétségei, a hatalom is fel van készülve minderre, nem véletlen, hogy a hátán olyan furán ráncolódó, redőződő zakójában Orbán Viktor mindenhová testőrök gyűrűjében megy, hogy a TEK emberei őrzik és lesik minden lépését, és hogy Mészáros Lőrinc, a legendás gázszerelő aprócska, zsebkendőnyi birtokán immár harckocsik parkolnak.

– Azt el sem tudja képzelni, hogy a jelenlegi hatalmat demokratikus eszközökkel is le lehet váltani?

– Ahhoz az kell, hogy egy az egyben küzdjön meg a szavazatokért az ellenzék és a hatalom. Hogy a „demokratikus”, ellenzéki pártok valóban fogjanak össze, tegyék félre a sérelmeiket, és képviseljék azt a sok-sok millió magyart, aki nem kér többet a lopásból, a korrupcióból, a hamis ideológiákból, az állandó ellenségkép-keresésből, az elnyomásból, a diktatúrából.

– Érzem a hangján az indulatot. Bennem is van bőven, az ember nehezen viseli, ha senkik döntenek a sorsáról, az életéről. Ha olykor úgy érzem, hogy szétrobbanok, akkor fogom a nagyfejű moszkvai őrkutyámat, és elmegyek vele sétálni. Hol ő rángat, hol én, és közben ott üvölt a fülemben a Rammstein zakatoló zenéje. Das tempo. Olyankor megnyugszom, és olyan vagyok, mint David Bowie és Mick Jagger, táncolok az utcán. Pontosabban táncolok a rekettyésben.

– Mindig azt szoktam mondani, hogy az élet megvédi önmagát. Az indulat előbb-utóbb elmúlik, mint ahogy ez a rendszer is eltűnik, véget ér Orbánék ámokfutása, kikapcsolják a pénzgyártó automatát, olyan lesz majd mint egy vulkánkitörés, és a hamun, a kihűlt láván egyszer csak kinő majd újra a burjánzó növényzet. Segít a humor, a zene, a művészet, de legjobban a hit segít.

– Azt olvastam, egy önnel készült interjúban, hogy volt egy hihetetlenül személyes élménye Krisztussal... ha jól fejeztem ki magam.

– Isten jót akar, ebben egészen biztos vagyok. Nekem ő a kezdet és ő a minden. Általa, vele élem az életem, és számomra a szeretet határoz meg mindent, és igen, valóban volt több, nagyon mély spirituális élményem, de erről most nem szeretnék bővebben beszélni. Az emberiség mindig lehülyézte, csodabogárnak tartotta azokat, akik valami újat, valami furcsát mondtak vagy tanítottak. Jézust például keresztre feszítették hívei, akiket megváltani jött ide a Földre. Ezt érdemelte tőlük szeretetéért cserébe...

„Eladok, eladok, mindent eladok. Eladok, eladok, mindent eladok, csak az eszemet nem... azt nem adom...”

– A zenéről és Istenről is beszélgethetünk, vagy bármi másról, csak ne az átkozott politikáról, amely körülvesz, mint egy mocsár, és húz, húz le egyre mélyebbre. Annyi szépség van az életben, ahogy Ara Malikian hegedül, Egres Katinka kijön a vízből, a Megy a gőzősben, Miszjuniverz bemegy a vízbe, az Ifjúságban, ahogy változnak a képkockák az Eszeveszett mesék című filmben. Vagy egyszerűen csak ücsörögsz a csendes dűlőn, bámulod a Balatont, és bort kortyolsz.

– Ha van is bennem időnként sok-sok indulat, az életem nemcsak politikai szerepvállalásról, véleményformálásról szól. Mérleg vagyok, így sokszor érvelek magamban, hogy jó-e nekem ez a forradalmár szerep, vagy inkább maradjak csendben. Csak mikor hallom újra meg újra a híreket, például arról a hatvannégy esztendős férfiról, akit egy Facebook-bejegyzés miatt otthonából vittek el a rendőrök. Hangsúlyozom, véleményt írt, nem rémhírt terjesztett, ám a hatalom ezt sem bírta elviselni. Innen üzenném a hegedűvel és futball-labdával is virtuóz módon bánó igazságügy-miniszter asszonynak azt a szót, hogy: SZABADSÁG. Vagy amikor a rénszarvasvadász Semjén az éjszaka leple alatt a szokásos sunyi módon olyan törvényjavaslatot terjeszt be, amivel gyakorlatilag hazavágja, koldussá teszi az önkormányzatokat. Sokszor képtelen vagyok visszafogni magam. Egyébként perverz módon időnként bele-belenézek a megannyi propaganda-tv műsorkínálatába is, mert egyszerűen kíváncsi vagyok, hogyan, mivel hülyítenek nagyjából kétmillió embert, aki hisz nekik. Nem lehet könnyű a tükörbe nézni azoknak, akik ezt véghezviszik. De hogy a felvetésére válaszoljak, magam is keresem a szépségét a hétköznapoknak, Popper Péter zseniális YouTube-videóit nézegetem, vagy a kvantumfizikáról gyűjtök be minél több ismeretet, Géczi Gábor előadásait csodálom, akárcsak az IPM magazint hónapról-hónapra. És a kocsiban jó hangosan szól a Turbo zenekar pszichedelikus hard rockja, vagy a Napra fantasztikus világzenéje. Szeretem az életem, még ebben az elátkozott diktatúrában is megtalálom a boldogságom, azt soha nem vehetik el tőlem, az belül van és állandó fénnyel ragyog.

– És az sem zavarja, hogy mennyi ellenséget szerez magának a szókimondásával?

– Kifejezetten sajnálom azokat, akik névtelenül, gyűlölködő kommenteket írnak. Aki így és itt éli ki magát, annak szomorú, keserű élete lehet. Persze az is előfordul, hogy az utcán találnak meg, és beugatnak valamit, fröcsögnek, szitkozódnak, de én olyankor széles mosollyal az arcomon odamegyek hozzájuk, még a legvadabb külsejűhöz is, és azt mondom: inkább „szeressük egymást, haver...” Megdöbbennek, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és akkor én folytatom: „Gyere, öleljük át egymást, egy vérből valók vagyunk!”

„Esztergálni, esztergálni, muszáj nekünk esztergálni?”

– Csodálkoznék, ha ezekből a friss kapcsolataiból mély barátság szövődne és a végén közös nyaralás tervével búcsúznának egymástól... De akik belekötnek Önbe, talán nem is tudják, hogy soha nem játszotta a celebet, nem merevedett bele a tévedhetetlenség pózába, és diplomásként ismert divattervezőként sem szégyellt kétkezi munkából megélni.

– Nincs abban semmi különös, ha az ember meg akar élni, és ha nem megy másként, dolgozik. Javasolnám ezt a NER ingyenélő, közpénzt halmozó, urizáló lovagjainak is, akiknek fogalmuk sincs, milyen lehet az az érzés, amikor az ember valóban melózik, teremt, újat hoz létre, alkot. Mi valamennyien a gondolatainkkal teremtünk magunk körül harmóniát, sőt akár új világot is. De a vödörcipelés is legalább ennyire hasznos.

– Egy divattervezővel beszélgetek és még szóba sem került a divat, mint olyan. Pedig az Ön által megálmodott O1G póló ugyanolyan lenyomatai, emlékdarabjai lehetnek a kétezres éveknek, mint mondjuk a jersey-ruha a hatvanas éveknek, és az Alföldi papucs a hetvenes esztendőknek. De mi most a trendi cuccok helyett az Európában divatjamúlt diktatúráról beszélgetünk. Valahogy nehéz elképzelnem, hogy nyolcvanöt esztendősen is karizmatikus egyéniség Giorgio Armaniról, hogy a tavaly hasnyálmirigyrákban elhunyt Karl Lagerfeldről, hogy forradalmárként politizáljanak.

– Ahogy az imént mondtam, számomra is jókora dilemma ez a szerep, de én most is elsősorban designernek tartom magam, aki a munkájának él.

„A jövő előttünk romokban hever, és ha nem akarjuk, nem jön el...”

– S ha nem lenne ez az átkozott járvány, no meg egy normális országban élnénk, ahol nem büntetik meg az ember harmincezer forintra egy dudálás miatt, ahol nem kerül levakarhatatlan bélyeg azokra, akik nem értenek egyet a hatalommal, az önkénnyel, az egyszemélyes uralkodással, az alárendeltséggel, a hajbókolással, a talpnyalással, akkor azt mondanám, irigylésre méltó helyzetben van, hiszen ez a korszak a divatról szól. Ha egy fiatal igényes, és van stílusa, egész jól nézhet ki, cool cuccokba öltözhet és már nem kell trottyos szövetgatyát, márványkoptatott, borzalmas formájú famert viselni, Bundesliga-séróval mászkálni. Mégis úgy látom, mintha egy kaptafára készülnének a fiatalemberek és az ifjú hölgyek. Sehol az egyéniség...

– Sajnos a majmolás soha nem megy ki a divatból, csak nem kilógni a tömegből, ez a jelszó. De azt gondolom ez a legkisebb baja most a jövő nemzedékének. Sokkal fontosabb probléma, hogyan, miből fognak megélni ebben az egyre inkább legatyásodott, tönkretett országban.

– Frédéric Beigbeder, reklámszakemberből lett író sok minden más mellett azt írta: „A világ irreális, kivéve, ha unalmas”. Az ötvenöt éves francia gondolkodóról tudni kell, hogy négy hobbija van, a társasági alkoholizmus, a házasságtörés, a magányos olvasgatás, és a beszélgetés. Meglehetősen pesszimista a világképe, ezért óvatosan kérdem, Ön milyen Magyarországot vizionál 2020 őszére, jövő tavaszra?

– A szívem azt súgja, hogy minden megváltozik, hogy az emberek felébrednek végre, és megbüntetik azokat, akik évek óta becsapták és kihasználták őket. Ám az eszem mást mond, ürességet látok, beletörődöttséget és unalmat, közönyt, hogy a francia írót idézzem. Pedig nincs más lehetőség, mint felismerni magunkban az Istent, és Orbán Viktorban a patás ördögöt. De hogy egy klasszikussal fejezzem be, inkább a divat mondja meg, hogy ki vagy, ne pedig a NER haszonélvezői, akik felruháznak ugyan, de inkább csak ilyen-olyan jelzőkkel, és tőlük bárki, de tényleg bárki legatyásodhat.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: divat Sinkovics Gábor divattervező Herczeg Zoltán
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés