Hirdetés
Művház 2020. május 10. 08:34

Ilia Mihály Bálint Sándorról: Akit szeretnek, arról anekdoták születnek

Negyven évvel ezelőtt, 1980. május 10-én történt a tragédia: a legszögedibb szögedi, Bálint Sándor Budapesten lelépett egy autó elé, amely elsodorta. Ilia Mihály irodalomtörténésszel a néprajztudósról halálának az évfordulóján beszélgettünk. Aki a tanára volt az egyetemen és aki József Attilának éppúgy adott tanácsot, mint Pilinszky Jánosnak reményt, és akitől egy séta alatt több mindent lehetett megtudni Szegedről, mint bármilyen egyetemi kurzuson egy félév alatt.

Hirdetés

Eredetileg interjúban gondolkodtam, de azonnal kiderült, most megéri mikrofonállványnak lenni, és mindent rögzíteni és közreadni úgy, ahogy Ilia Mihály irodalomtörténész magától elmond Bálint Sándorról. Kérdeztem, persze, párat, de a válaszok, a történetek, az anekdoták kérdések nélkül is megállják a helyüket. A szó a Szegeden szerkesztett országos lap, a Tiszatáj egykori főszerkesztőjéé.

Hárman az előadáson

– Jártam hozzá az egyetemre hallgató koromban. Akkor jött, jöhetett vissza az egyetemre az 1956–57-es tanévben. Előadásokat tartott Szeged néprajzából. Hárman hallgattuk: Juhász Antal, aki később a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese lett és a Néprajzi Tanszék vezetője is volt, Szabó Ferenc, aki a gyulai levéltár igazgatója, majd a békéscsabai múzeum igazgatója volt, és én. Akkoriban nem volt nagyon divatban a néprajz, nem ismerték a hallgatók Bálint Sándort, hiszen nagy kiesés volt az egyetemen, amíg távol volt. A korabeli bölcsészoktatásban egy félév volt az irodalom szakosoknak kötelező, de ott is választható volt, hogy néprajzot, vagy népnyelvet tanuljon a hallgató. Bálint Sándor a később három kötetben megjelent Szeged néprajzát adta elő. Ne feledjük, Bálint Sándor néprajzi tanulmányai nem egyszerűen csak a néprajzról szólnak: művelődéstörténet, történelem, szakrális történetek, Szeged-történet – minden van benne. Hallatlan intenzitással használta föl az úgynevezett szegedi parasztnovellákat, azaz a XIX. század végi, XX. század eleji Tömörkény István és kollégái által írt szegedi és szegedi környéki tanyavilági történeteket. A két kötetes szegedi szótár főszereplője Tömörkény István: akkora idézetek vannak a szócikkeknél a Tömörkény-művekből, hogy külön népnyelvi tanulmánynak is beillenek. Nagyon sokszor, és sokat használta az irodalmat az óráin, sokszor hivatkozott írókra.

Ilia Mihály

Engem nagyon megfogott, hogy sokszor hivatkozott a szülőfalumra, Tápéra is. Ez teljesen a hívévé tett, hogy Tápét, ami csak gúnyolódásokban élt akkoriban a szegediek szóhasználatában ennyire földicsérte a néprajzi hagyomány szempontjából. Attól kezdve gyakorlatilag, nem azt mondom, hogy jó barátságban voltunk, hiszen nagy volt a korkülönbség köztünk, de közeli kapcsolatban voltunk.

Tanácsok József Attilának, Radnóti Miklós barátsága és Pilinszky János, akivel a vallásos kapcsolat volt nagyon erős

Valamiért sokszor úgy tűnik, Bálint Sándor egy magányos szegedi tudós volt, de ez egyáltalán nem volt így.

Amikor József Attila és Fábián Dániel kiadták a Ki a faluba! című röpiratukat, akkor először meglátogatták Bálint Sándort, hogy tanácsot kérjenek tőle. Azt meg végképp kevesen tudják, hogy nagyon jó barátságban volt Radnóti Miklóssal. Ismerek egy nagyon jellegzetes képet, szegedi fiatalok nézik a dómot: Baróti Dezső, Hont Ferenc, Gáspár Zoltán, Tolnai Gábor, Széll István, Buday György, Patrász István, Bálint Sándor és Radnóti Miklós. Radnóti Bálint Sándor vállán tartja a kezét. Később Bálint Sándor írt is róla, „ennél tisztább emberrel életemben nem találkoztam” – nagyon tisztelte és szerette Radnóti Miklóst. Annak én is szemtanúja voltam, hogy milyen jó barátságban volt Pilinszky Jánossal. Pilinszky gyakran meglátogatta Bálint Sándort Szegeden. Ebben szerepet játszott mindkettejük mély katolikussága.

Az a bizonyos fotó: a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai a Dóm téren 1934-ben (forrás: sulinet – A szegedi bölcsészkar Radnóti Miklós diákéveiben)

Bálint Sándor az irodalomban nagyon járatos volt. A néprajzi dolgait sem úgy kell elképzelni, hogy azok „egyszerűen csak” gyűjtések voltak. Jó példa erre, hogy külön kötetet adott ki Orosz Istvánról, Egy magyar szent ember címmel, és megjelentette Tombácz János meséit is. Ez ritkaságszámba ment: a magyar néprajztudományban kevés a mesélő monográfia. Nagy Olga adott ki Erdélyben hasonlót. Azaz foglalkozott Bálint Sándor a népi alkotókkal is, a személyiséggel is. A maga korában ez nagyon modern fogás volt a néprajzban.

Mellényúlt a karhatalom, avagy a félelmetes Bálint Sándor

Ismert, Bálint Sándor a Kereszténydemokrata Néppártnak volt szegedi országgyűlési képviselője. Ennek köszönhető, hogy elvesztette az egyetemi állását, és a tanítóképzőben tanított tovább Újszegeden. Úgy gondolta a hatalom, hogy ezzel „megoldotta a Bálint Sándor-kérdést”. Igazából nem, sőt, hiszen tucatjával nevelte ki a tanítóképzőben a tanítókat, aki később az ország egész területén dolgoztak, és vitték a bálint sándori néprajzi „beoltottságot”. Számos tanítványa lett néprajzos végül, akiket ott tanított Újszegeden. Egyébként egészen jól viselte ezeket a retorziókat. Pedig a végleges nyugdíjba küldése egy mondvacsinált per volt. Igen, nyugatról hozott be könyveket, többek között Méray Tibor Nagy Imréről szóló monográfiáját, de ilyet nagyon sokan csináltak akkoriban, ha lebuktak, maximum „megdádázták” őket, esetleg fegyelmit kaptak. Nála viszont jó alkalom volt, hogy a politika végképp kiszorítsa az egyetemről. Egy idő után rájött a párt, hogy az egyetemen könnyen lehet „fertőzni”: ha csak tíz hallgatónak adja tovább a tudását az oktató, akkor az a tíz viszi tovább, de továbbviszi. Jól tudta a politika, hogy félni kell Bálint Sándortól. Mert Bálint Sándor hatott. És a hatalom tudta, hogy sokkal jobban kell attól félni, aki nem nyílt politikai fórumon vitatkozik, hanem tanít. Az értelmiség mindig is előkészítette a politikai hatalom bukását, ha nem értett egyet azzal. Bálint Sándor is így hatott: a művein, a tanítványain keresztül. Bálint Sándor nem rejtette véka alá a vallásosságát, ami akkor nem volt divat, ezzel sem tudtak mit kezdeni igazából. Nem térített, nagyon tisztelte a más vallásúakat, és azokat is, akik nem voltak vallásosak. Sosem feledem el: én vittem el hozzá a már említett Nagy Olgát, az erdélyi néprajztudóst, mesegyűjtőt. Bálint Sándor megkérdezte tőle, „mondja, kedves, maga milyen vallású?” Nagy Olga erre azt felelte, „református”, református lelkésznek is volt a felesége. Sándor bácsi erre elmosolyodott, és azt mondta, „nem baj, lelköm, olyannak is köll lönni...”

Nem minden a néprajz – Szeged és kultúrája a középkorban

Szeretnék arról is beszélni, hogy Bálint Sándor nemcsak néprajztudós volt. Van egy kötete, amely a középkori Szeged művelődéstörténetéről szól. Ebben bebizonyítja, hogy a város a XV–XVII. században egyenrangú volt művelődéstörténeti szempontból a többi nagy magyar várossal, Debrecennel, Kolozsvárral, Kassával, Nagyváraddal. Tele vannak a korabeli lexikonok szegedi előnevű személyekkel, akik részben a reformáció, részben az ellenreformáció idején jelentős szerepet játszottak. Azaz fölfedezte Szeged középkori múltját, amikor a diákok innen elmehettek Európába tanulni, és hazahozták a tudást. De foglalkozott a későbbi kirajzottakkal is: nagyon sok szegedi származású embere telepedett le nemcsak a környéken, de még Kassán is. Nem túlzás, a paprikatermesztés ennek köszönhetően terjedt el az Alföldön, Bánátban, Bácskában. De közismert az is, Kassán egy ideig őző nyelvjárásban vezették a városi jegyzőkönyveket, mert szegediek voltak azok, akik ezeket írták, vezették. Bálint Sándor nagy figyelemmel kísérte ezt a kirajzást.

Tápé, ahova Móricz Zsigmond is vele ment ki

Szeged szempontjából Tápé mindig egy kicsit elmaradott volt, így a városi tréfáknak, gúnynak volt folyamatosan a tárgya. Ugyanakkor Bálint Sándor hamar fölfedezte, hogy az archaizált alföldi nyelvjárás és szokás megmaradt. Tápé Szeged adózó faluja volt, ami alól folyamatosan ki akartak bújni. Még pecsétet is hamisítottak ezért „Tápé nemes falu pecsétje” ez volt a gencsmadaras pecsét felirata, innen is jött a tápai gencs kifejezés. Bálint Sándornak sok tápai adatközlője volt, például az a Lele József is, aki később könyvet is írt róla, vagy Nyinkó Mihályné Őrzse néni, aki szent asszony volt Tápén. Az összes szakrális éneket tudta, az esküvőit, a keresztelőit, a temetésit, mindent. Tőle nagyon sok ilyen éneket gyűjtött, például.

És ne feledjük a legfontosabbat, Móricz Zsigmondot is Bálint Sándor viszi ki Tápéra. A Rózsa Sándor-regényben van is egy ilyen fejezet, hogy Tápén. Egy lólopás története. Móricz a regény őző részeit Bálint Sándorral íratta át. És később is a kollégáit, hallgatóit rendszeresen vitte Tápéra. A tápéiak a mai napig nagyon szeretik, az idősebbek közül sokan voltak a tanítványai is.

Séták a rakparton

Nagyon szeretett sétálni a Tisza-parton. Sokan és sokszor csatlakoztunk hozzá, szívesen beszélgetett. Egy-egy ilyen séta alatt, amíg elkísérte az ember többet tanult tőle néha, mint az egyetemen egy félév alatt. Mindenről lehetett őt kérdezni, és mindenre azonnal válaszolt is. De a munkában is nagyon sokat segített, volt, hogy egy ilyen séta alatt címet adott műveknek.

Egy életmű, amit egyre többen fedeznek föl, és írnak róla, foglalkoznak vele

Bálint Sándor életműve azért is fontos és érdekes, mert elég sok anekdota maradt fenn róla. És akiről anekdoták maradtak fönn, azt szerették. Tóth Béla, a Somogyi-könyvtár korábbi igazgatója is írt ezekről az anekdotákról, a volt hallgatói is nagyon sokat lejegyeztek. Magam is sokat jártam hallgatói találkozókra, és sokszor emlegették így, mindig nagy szeretettel beszéltek róla. Hogy csak egy ilyet mondjak, aminél én is ott voltam: egyszer leszakadtak az ablakain a redőnyök, nem tudta fölhúzni. Elhívta Tóth Bélát, mert tudta, hogy ezermester, asztalos volt. Megjavította, és kérdezte, mennyivel tartozom. Azt mondta erre Béla viccesen, „semmivel, loptuk mi ezt a drótot, nem fizettünk érte.” „Jól van, akkor imádkozom értetök...” – felelte erre Bálint Sándor. De a tanyai gyűjtőútjairól is nagyon sok ilyen történet maradt fönn.

A hagyatéka egy része a Móra Ferenc Múzeumban található, a másik része az egyetemi könyvtárban. A múzeumban egy kiváló néprajzos, Fodor Ferenc foglalkozik a hagyatékkal, nagyon lelkiismeretesen, lehetőséget biztosítva a kutatásra. Ez nagyon fontos.

A tragédia

Azt többnyire mindenki tudja, hogy Bálint Sándort Budapesten elütötte egy autó, mert lelépett elé a járdáról, és ebben a balesetben hunyt el. A barátok azonnal megírták, mi történt, gyorsan telefonáltak nekem is. A balesetben nem az autós volt a hibás, hanem Sándor bácsi: öreg korára nagyot hallott, figyelmetlenül lépett le elé. A visszapillantó tükör sodorta el, és okozott olyan súlyos fejsérülést neki, hogy végül nem tudták megmenteni az életét. Állítólag aki elsodorta, ismerte is őt. Nagyon le voltuk sújtva.

Bálint Sándor temetése 1980. május 20-án (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye; leltári szám: mfm_t9152)

Tisztelgő szavak Bálint Sándor temetésén – Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató beszéde Bálint Sándor sírjánál, 1980. május 20-án

„Exactum est monumentum aere perennius non tantum personae tuae sed civitati amabili Szegediensi. – Ércnél maradandóbb emlékmű állíttatott nemcsak a magad emlékére hanem a szeretett város, Szeged tiszteletére is.

Ennek–az emberi gondolat, az elmélyülten gondolkodó elme kristályosan csillogó, a tudomány számára halhatatlan alkotásaiból emelt – emlékműnek az árnyékában búcsúzom a legszögedibb szögeditől: Bálint Sándortól. Több mint egy hete már, hogy a fájdalmas hír szerteröppent, mégis rövid ez az idő arra, hogy a cizellált szavak sorának ötvözésével igazán méltatni tudjuk ennek az emberi életnek a gazdagságát. A lett és a lehetett volna feszítésében a gondolatok keringnek, mint a fecskék, melyek nem sokkal e tragikus nap előtt érkeztek vidékünkre. Búcsúzunk Bálint Sándortól, mindannyiunk kedves Sándor bácsijától. Nem fog többet végig sétálni a Tisza-parton, hogy a múzeum vagy a könyvtár kincses házát meglátogassa mindig azzal a szándékkal, hogy az onnan mentetteket bölcsen rendszerezve vissza és közreadja. Búcsúzik Bálint Sándortól a város, tereivel, fáival, házaival, hiszen szinte minden egyes kövét jól ismerte, minden szegletét beépítette abba az életműbe, amelyet szeretett szülőföldjének áldozott. Búcsúzik az Alsóváros és búcsúzik a tanyavilág. Búcsúznak a Szegedről kirajzott falvak lakói, búcsúzik a Szögedi nemzet.

Még adósaid vagyunk Bálint Sándor azzal, hogy a magyar tudomány panteonjában a megérdemelt helyre emeljünk, de Te örökké adósunk maradsz mindazzal, amit 50 év kutatásai során fáradhatatlan gondos munkával elmédbe gyűjtöttél s melyet örökre magaddal vittél.

Hiszem és tudom, hogy a kifogyhatatlan alkotó kedv még sok olyan tanulmánnyal ajándékozott volna meg bennünket, melyek életműved kiteljesíthették volna. Hiszen néhány hete csak, hogy beszélgettünk a Szegedi szótár pótkötetének sajtó alá rendezéséről, hiszen magad soroltad fel ragyogó terveid. Mégis az életmű így is teljes, a curriculum vitae 1980. május 10-én lezárult. Az a curriculum vitae, mely Szegeden 1904. augusztus 1-jén indult.

Bálint Sándor Szeged Alsóváros szülötte, élete végéig hű maradt városához. Tanulmányait Szegeden, majd Budapesten végezte s 1934-ben már egyetemi magántanár. Elbeszélése szerint egy szegedi Bartók koncert ébresztette rá a szegedi nagytáj népéletének, a szegedi parasztság, a város és lakói tárgyi és szellemi néprajzi anyaga gyűjtésének fontosságára.

Rendkívül elmélyült kutatási módszerével oly messzire visszatekintő történeti vetületet adott, melynek során szinte melléktermékként születtek olyan könyvek, mint például a Szeged reneszánsz kori műveltsége. Nehéz és lehetetlen feladat, hogy valaminő rangsort állítsunk fel a megjelent könyvek és tanulmányok sorában, melyek mindegyike szegedi témával foglalkozik. Az első kiemelkedő jelentőségű munka a Szegedi szótár, mellyel a szögedi népnyelv csodálatos gazdagságát mentette meg az utókornak. Ezt szinte kiegészíti a szegedi példabeszédek és jeles mondások gyűjteménye. A könyvek sorát pedig a Szögedi nemzet még nyomdában levő III. kötete zárja le, melyet kutatásai összefoglaló eredményének tekinthetünk. Kiegészíti e köteteket a sok-sok megjelent előtanulmány. Új ösvényeken járt és iskolát teremtett a szakrális néprajz kutatásában, az e témakörből megjelent könyvei különleges forrásértékűek az eljövendő generációk kutatói számára. Benne élt abban a közegben, melyben született, a néprajzi gyűjtőmunkát saját családja körében kezdhette, gyermekkori emlékeivel egészíthette ki, számára természetesnek adódott mindaz, ami a máshonnan idevetődött gyűjtők számára újdonság, sőt kuriozitás volt.

Fő műveit élete utolsó 15 esztendejében írta le, időt hagyott magának az alkotásra, a hosszú évek alatt felhalmozott adattömeg rendszerezésére. Türelmetlen, rohanó évtizedeinkben visszahúzódva a csendes szigetet jelentő Tisza-parti lakásba érlelte gondolatait. Hiszen maga írja a Szögedi nemzet előszavában: »Jelen mű szülővárosom népi hagyomány világának megörökítése, sok évtizedes kutatásnak, szemlélődésnek, egy emberélet örömmel vállalt iparkodásának gyümölcse«. Kora hajnalok csendes óráiban rótta fáradhatatlanul a sorokat. A Szögedi nemzet első kézirata több mint 3000 gépelt oldal volt. Szerényen élt, minden percét a tudománynak, a művészeteknek szentelve.

Búcsúzunk Bálint Sándortól, búcsúznak barátai, búcsúznak munkatársai. Búcsúznak a tanítványok, akiket a főiskola és az egyetem katedrájáról évtizedekig oktattál, akiket bármikor segítettél hasznos tanácsaiddal, akik elé emberi példát állítottál munkásságoddal.

A koporsó mellett a nagy elődök árnyai lengnek, Dugonics András, Kálmány Lajos, Reizner János, Tömörkény István, Móra Ferenc, akiknek panteonjában méltó helyet biztosítottál magadnak. S az eltávozott kortársak árnyai között ott van Móricz Zsigmondé, akit Te tanítottál a szögedi nyelvre, Ortutay Gyuláé és Erdei Ferencé, akik más más úton, de hozzád hasonlóan életüket tették fel a magyar parasztság sorsára.

Búcsúzunk Tőled megköszönve mindazt amit értünk szegediekért tettél. Búcsúzunk Tőled annak az emlékműnek az árnyékában, melyet tudásod, elméd kristályos gondolataiból emeltél magadnak s szeretett városodnak, Szegednek.

Exactum est monumentum aere perennius non tantum personae tuae sed civitati amabili Szegediensi.”

(Forrás: A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1978/79-1. [Szeged, 1980])

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: évforduló helytörténet Bálint Sándor Ilia Mihály néprajz