Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. május 2. 23:22

Szinte mindenki Göncz Árpádot méltatta: az ellenzék a Parlamenten kívül emlékezett 1990. május 2-ára

A rendszerváltás utáni első szabadon választott országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóján az ellenzéki párton különböző módokon emlékeztek, és fogalmazták meg véleményeiket az aktuális politikai helyzetről.

Hirdetés

Harminc éve, 1990. május 2-án alakult meg a rendszerváltás utáni első, szabadon választott, többpárti Országgyűlés, ami Göncz Árpádot választotta meg házelnöknek és egyúttal (akkor még csak) ideiglenes köztársasági elnöknek. Az évfordulót a Parlamentben csak a kormánypártok ünnepelték, az ellenzéki pártok nem vettek részt az ünnepi ülésen, külön ünnepeltek, amiket jellemzően a Facebookon közvetítettek.

Az LMP szerint a kormány miatt nem lehetett közösen ünnepelni az Országgyűlés megalakulását

Az LMP fontos évfordulónak tartja a rendszerváltás utáni első szabadon megválasztott Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulását, a közös megünneplését ugyanakkor a kormány nem tette lehetővé, mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón.

Keresztes László Lóránt a Facebookon is közvetített beszédében azt mondta,

a szabadság, a szuverenitás és a demokrácia megvalósulásának évfordulója megérdemelte volna, hogy egy olyan nyilatkozat szülessen, amit valamennyi frakció támogatni tud.

Az LMP képviselőcsoportjának vezetője nagyon fontos értéknek nevezte a határon túl élő magyarokért való kiállást, amiben szerinte jó irányba mozdultak el az utóbbi időszakban, de még mindig nem teremtettek nemzeti konszenzust, hiszen olykor a kormánypártok és egyes ellenzékiek is pártpolitikai célokra használnak nemzetpolitikai kérdéseket. Szerinte a kormány nem képviseli következetesen a nemzeti érdekeket, ezért a nemzeti önrendelkezést még most is súlyos kérdések fenyegetik, a rendszerváltást pedig akkor tekinthetnék befejezettnek, ha megvalósult volna az állambiztonsági múlt feltárása

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a harminc évvel ezelőtt történtekről azt mondta,

mindenképpen önreflexiót várnának el azoktól, akik az első jobboldali kormány idején megakadályozták a jóvátételi törvény elfogadását.

Hangsúlyozta, fontos lett volna az is, hogy most egy olyan nyilatkozat szülessen, amely tükrözi a nemzeti minimumot. Ehhez

az ellenzéket is be kellett volna vonni a nyilatkozat megírásába, e nélkül ugyanis az csak az elmúlt harminc év „hideg polgárháborújának” a szimbolikus leképeződése lesz, amit csak a kormánypárti politikusok fogadnak el.

A két politikus beszédeit közvetítették élőben az LMP Facebook-oldalán, itt rögtön meg is nézhetők:

A DK szerint Göncz Árpád a rendszerváltozás jelképe volt

A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot. Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán az esemény után megosztott beszédben azt mondta:

Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek. Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt

– mondta Gyurcsány.

A DK frakciója nem ment el a parlament „ünnepinek hazudott” szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt, jelentette ki, hozzátéve: ők nem lesznek árulók.

A „köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja” azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott „ünnepinek csúfolt” beszédet mondani, mondta Áder Jánosra utalva.

Ezzel a gesztussal az államfő nem csak, hogy elveszítette „köztársasági elnök jellegét”, de az általa elvállalt szerep politikai giccsnek is hazug és botrányos, tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A politikus szerint harminc évvel ezelőtt a maitól gyökeresen különböző világ reményében gyűltek össze az új képviselők. Akik szombaton a parlamentben „ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál”, azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt.

Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak

– mondta.

A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel

– tette hozzá..

A kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől – mondta Gyurcsány, Kövér László néhány nappal ezelőtti kijelentésére utalva, miszerint a jelenlegi ellenzék nem része a magyar nemzetnek. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét.

Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből

– bírálta Ádert Gyurcsány.

Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat „bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben”

– jelentette ki, és szerinte a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával.

A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben

– mondta Gyurcsány.

A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott eseményen Kiss László óbudai polgármester a volt köztársasági elnököt olyan államférfinak nevezte, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent. Miközben a parlamentben azt lehet hallani, hogy sokan nem tekintik a nemzet részének az ellenzéket, szerinte Göncz Árpád mindenkit a nemzet részének tekintett.

Az egykori köztársasági elnökre politikai hovatartozástól és származástól függetlenül bárki méltán lehet büszke, mert az egész nemzet érdekében tevékenykedett. A legkisebbeket képviselte és nem az oligarchákat, a leggyengébbeket képviselte és nem a legerősebbeket, ő mindenki elnöke volt – jelentette ki. 

Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát. Gyurcsány Ferenc teljes beszédet is felkerült a Facebookra, itt lehet megnézni:

Hiller szerint Magyarországon nincs igazi köztársaság

Az MSZP is a volt köztársasági elnök, Göncz Árpád szobránál emlékezett, ahol Hiller István, a parlament alelnöke azt mondta:

Magyarországon ma nincs igazi köztársaság, de „soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki.”

Felidézte, hogy 30 éve ezen napon választotta meg az új Országgyűlés Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek, majd augusztus 3-án köztársasági elnöknek. Göncz Árpád két cikluson, tíz éven át töltötte be hivatalát, és nemcsak a köztársaság, de „az emberek, mindannyiunk elnöke volt”.

Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a megemlékezésen elmondta:

az ellenzék azért nem vett részt a parlament szombati ünnepi ülésén, mert szerintük a kormányoldal autoriter rendszert hozott létre, tagadja a demokratikus párbeszédet és a politikai váltógazdaságot.

Szerinte történelemhamisító az a politikai nyilatkozat, amelyet a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról fogadtak el az ellenzéki frakciók távollétében a „csonka” parlament ünnepi ülésén.

Az ellenzéki politikus szerint meg kell érteni, hogy nagyon sokan csalódtak a rendszerváltásban, de nem szabad feladni, szerinte minden nemzetnek, társadalomnak újra és újra meg kell harcolnia a demokráciáért, a jogállamért, a sajtószabadságért, a jólétért, a munkavállalók jogaiért, vannak generációk, amelyeknek többször is.

Az MSZP teljes megemlékezését itt lehet megnézni:

Szabó Tímea már 2022-re koncentrált

A következő választásokra utaló üzenetet tett közzé Facebook-oldalán a Párbeszéd frakcióvezetője szombaton, a parlament ünnepi ülése után.

„Küzdeni fogunk és 2022-ben a szabadságszerető emberekkel egy új, szolidáris és a közösségünk minden tagját tisztelő országot teremtünk”

– fogalmazott Szabó Tímea.

Az ellenzéki politikus két, Orbán Viktor miniszterelnök által posztolt fotót osztott meg, amikhez azt írta: „a kirekesztés kormánya” magában ünnepel. Megjegyezte azt is, hogy nincsenek nők a fotózkodó fideszesek között.

Szerinte mindkét dolog szimbolikus azok után, hogy Kövér László házelnök „a héten először az ellenzéket zárta ki a magyar nemzet közösségéből”, azután „a nőknek vetett oda két magvas gondolatot”.

Szabó Tímea idézett Facebook-posztja itt található:

A Párbeszéd teljes megemlékezését Göncz Árpád szobránál itt lehet megnézni:

Karácsony Gergely szerint Göncz Árpád mutatta meg a köztársaság jobbik, derűs arcát

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd társelnöke is Göncz Árpádról írt szombaton közzétett Facebook-posztjában.

„Elnökféle” ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből. A következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapjainkból is.

Ha valaki tudni akarja, hogyan tűnik el a köztársaság minden értéke az életünkből, milyen az, amikor egy közjogi méltóságot méltatlanná tesz a „szuttyos gyűlölete”, akkor nézze ennek a 30 éve megalakult Országgyűlésnek mai fura urát, aki kirekeszti a nemzetből a vele egyet nem értő ellenzéket – írta Kövér Lászlóról Karácsony Gergely.

Járvány idején, nemcsak Budapesten, de szerte az országban megmutatkozik a közösség ereje. Ezt kell megőrizni, mert szükség lesz rá, hogy legyűrjük a járvány utáni gazdasági, szociális válságot. Fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség.

Göncz Árpád szavai szerint azoknak kell szolgálóivá válnunk, akiknek szolgálója nincsen. Példát kell mutatni emberségből, szolidaritásból, együttműködésből és méltányosságból

– olvasható Karácsony Gergely Facebook-oldalán.

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Demokratikus Koalíció DK Gyurcsány Ferenc Hiller István Karácsony Gergely LMP MSZP Orbán-kormány Országgyűlés Párbeszéd parlament rendszerváltás Szabó Tímea Ungár Péter
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés