Művház 2020. április 27. 16:06

Zenészek sajátos válasza a karanténra: nyílttéri koncertek szerdán Szegeden

Élő megszólalásokra készül Szegedi Szimfonikus Zenekar két kamaraegyüttese, a Tisza Rézfúvós Kvintett és  Giovani Artisti Vonósnégyes. Egyelőre a révfúvósok három szerdai koncertje fix. A zene tényleg mindenkié.

A járványügyi helyzetre adott remek válaszok a két kamaraegyüttes tervbe vett koncertjei. A Tisza Rézfúvós Kvintett és a Giovani Artisti Vonósnégyes is tervezi, hogy

a lakótelepi házak közötti csendes terecskéken rövid koncerteket adnak, a járványügyi szabályok maradéktalan betartása mellett.

A művészek egymástól is megtartják a biztonságos távolságot, és a hallgatóságot is arra kérik, hogy ne gyűljenek köréjük. Egyben arra kérik a zenészek a szegedieket, hogy maradjanak otthon, és hallgassák a térzenét az ablakában állva, vagy akinek erkélye, balkonja van, nyugodtan fogalmazhatunk úgy: „páholyban” ülve.

Egyelőre a Tisza Rézfúvós Kvintett első három kis koncertjének helyszíne és időpontja biztos, akik szerdán,  április 29-én adnak három koncertet a város három különböző helyszínén. Így

  • Rókuson 16 óra 30-kor a vértói dombon, majd
  • Újszegeden 17 óra 15-kor a Herke u. 5. számú ház előtt és végül
  • Tarjánban 18 órakor a Hajlat utca és a Szamos utca kereszteződésében.

Giovani Artisti Vonósnégyes koncertjeinek időpontjairól és helyszíneiről amint információval rendelkezünk, megosztjuk olvasóinkkal.

Viva, viva a la musica!”

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: karantén koncert Giovani Artisti Vonósnégyes Tisza Rézfúvós Kvintett