Hirdetés
Szegeden 2020. április 22. 12:31

Hámori Janka Európa egyik legjobb matekosa a lányok között

Ha vége lesz a járványnak, el szeretne utazni Hollandiába a szegedi Hámori Janka, a Radnóti Miklós-gimnázium 17 éves diákja, aki aranyérmet szerzett az Európai Leány Matematika Diákolimpián. A versenyt április 15–21. között Hollandiában tartották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt virtuális volt. Janka pedig szeretné bepótolni, amit most kihagyott.
Hirdetés

– Hogyan érzed magad? Hogyan bírod a karantént, azt, hogy nem lehet iskolába járnod, nem vehettél részt személyesen a versenyen?

– Lassan már másfél hónapja vagyok itthon, ami természetesen nem a legjobb, de legalább lett egy kis extraidőm a felkészülésre a verseny előtt. Azt, hogy nem utazhattunk Hollandiába, nagyon sajnálom, de elfogadom, hogy ebben a helyzetben ez a helyes döntés. Ha vége lesz a járványnak, mindenképpen szeretnék ellátogatni Hollandiába, és megnézni, kicsit bepótolni, amit most kihagytunk.

– Tavaly Ukrajnában tizedikesként ezüstérmet szereztél az Európai Leány Matematika Diákolimpián (EGMO), de azon a versenyen személyesen vettél részt. Most a koronavírus-járvány miatt virtuális volt Hollandiában a diákolimpia, amelyen tizenegyedikesként aranyérmes lettél. Miben különbözött a két verseny?

– Természetesen rengeteg dologban különbözött a két verseny, hiszen nem tudtunk megjelenni. Szerencsére nagyon jó csapatvezetőink vannak – Fekete Panna és Kiss Melinda –, akik igyekeztek a csapatnak megteremteni az EGMO-hangulatot – virtuálisan is. Így sok mindenben hasonlított a mostani verseny arra, amikor tavaly elutazott a csapat Ukrajnába.

– Rajtad kívül csak a budapesti Fazekas Mihály-gimnáziumból voltak diákok a magyar csapatban, amely iskola hagyományosan nagyon erős matematikából?

Négy versenyző volt a magyar csapatban, rajtam kívül Velich Nóra (ezüstérmet szerzett), Kocsis Anett (bronzérmes) és Nguyen Bich Diep (bronzérmes). Rajtuk kívül még a fentebb említett csapatvezető és helyettese a csapat tagja. Igen, a többiek, Nóra, Anett és Diep a Fazekas gimibe járnak, de a matektáborok, és a tavalyi EGMO kapcsán már ismertem őket, ezért nem volt baj, hogy másik iskolából jöttek.

– A Radnóti-gimnázium diákjai is fantasztikusan teljesítenek a hazai és nemzetközi matematikaversenyeken, elegendő csak Williams Kadára, Gál Hannára, Várkonyi Dorkára, Hansel Somára, Lajkó Kálmánra vagy Weisz Mátéra gondolni, akiket ismerek, de mások is nagyon szép eredményeket értek el. Volt egy zseniosztály a Radnótiban, amelyből sokan külföldre mentek továbbtanulni, Cambridge-be, Oxfordba. Te mi szeretnél lenni? Hol szeretnél továbbtanulni?

– A nálam idősebb radnótisok mindig nagyon jó példával szolgáltak számomra, és mint sokan mások, én is szeretnék külföldi egyetemre jelentkezni, de beadom a jelentkezésemet az ELTE matematika szakára is. Azt még nem döntöttem el, mi leszek, de matematikával kapcsolatos dologgal szeretnék majd foglalkozni, és az alkalmazott irányba elmozdulni.

– Mit tanultál, kaptál leginkább a matematikatanárodtól, Schultz Jánostól?

Kilencedik osztály óta tanít Schultz János tanár úr, akit nagyon jó tanárnak tartok. Rengeteg mindent tanított nekem, és érdekes pluszanyagokat is küldött. Természetesen más tanáraim is vannak, voltak az évek során, sok helyre jártam, járok matekszakkörre. Lehetetlenség lenne felsorolni az összes nevet, de Tánczosné Fullér Ildikó (az általános iskolás matektanárom), valamint Pósa Lajos (aki a hétvégi matektáborokat tartja nekünk, és sok más gyereknek már nagyon régóta) különösen kedvesek még a szívemnek. Mindenkitől sokat tanultam. A másik matektanárom az iskolában Tigyi István, akitől a geometriát és a kombinatorikát, Schultz tanár úrtól pedig a számelméletet és az algebrát tanuljuk.

– A Facebookon egy röplabdás csapatkép a nyitófotód, aminek a jobb szélén állsz. Mai napig röplabdázol? Mit jelent számodra a sport?

Negyedikes koromtól kezdve röplabdáztam a Szegedi Röplabda Sport Egyesületnél, ahol Tátrai Sándor edzősködésével még az NB II-ben is játszhattam. Sajnos, idén februárban abba kellett hagynom a röplabdát, mert nem volt elég idő rá a matek mellett, de továbbra is nagyon szeretem a sportágat, és nem zárom ki a lehetőségét, hogy később visszamegyek játszani. Az edzőimtől és a csapatomtól sokat tanultam, rengeteget adott nekem a röplabda. Most éppen nincsenek meccsek, de amíg voltak, kijártam szurkolni a csapatomnak, amely nagyon szépen teljesített az idén.

Szabó C. Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: diákolimpia Hámori Janka Hollandia matematika Schultz János Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium