Hirdetés
Túl a városon 2020. április 14. 19:40 Forrás: MTI

Kásler Miklós kedden videokonferencián egyeztetett a kórházigazgatókkal

Kásler Miklós minisztériuma közleményében azt emelte ki, hogy egy hónap állt minden intézmény vezetőségének rendelkezésére, hogy végrehajtsák az átszervezéseket.
Hirdetés

A közlemény szerint a tárcavezető megköszönte a magyar egészségügyi intézmények, kórházak főigazgatóinak és munkatársainak az eddigi felkészülést a koronavírus-járvány elleni védekezésre, a betegek kezelésére, az intenzív ágyak előkészítésére és a lélegeztetésre szoruló betegek ellátására.

A minisztérium közleményében azt emelte ki:

a kórházakban országszerte tart az ágykapacitás bővítése, felkészülve a tömeges megbetegedésekre, és egy hónap állt minden intézmény vezetőségének rendelkezésére, hogy végrehajtsák az átszervezéseket. Ezeket a kórházak döntő többségben teljesítették is.

Emlékeztettek arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentése után – a WHO március 11-én világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt – Kásler Miklós azonnal összehívta a járvány elleni védekezésben vezető szerepet betöltő háttérintézmények képviselőit.

Az operatív törzs útmutatásai alapján a miniszter január 25. óta minden nap egyeztet az Emmi intézményeinek szakmai képviselőivel. A feladatok meghatározásának célja „az előttünk álló időszakra vonatkozó folyamatos felkészülés stratégiai előkészítése” – írták. Jelezték, hogy az eljárásrendet – a diagnosztikai és terápiás protokoll tekintetében – a legújabb ismeretek és tapasztalatok alapján aktualizálják.

Ezt nézze meg!
Budapesti főorvos: veszélyezteti a fejlődésneurológiai osztály csecsemőinek egészséges élethez való jogát a Kásler-minisztérium
Megtapsolták a Rehabilitációs Intézet kirúgott igazgatóját – elsírta magát az érte szervezett tüntetésen
Kásler lemondatta a Fejér megyei kórház igazgatóját, mert az intézmény csúszott az adatszolgáltatással – reagált a minisztérium
Koronavírus: spórolnak az egészségügyi dolgozókon? – fizetetlen szabadságra küldik őket, a minisztérium cáfol

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kásler Miklós egyeztetés kórházigazgató Emberi Erőforrások Minisztériuma járvány koronavírus