Hirdetés
Szegeden 2020. március 31. 12:43

Mihálik Edvin: Támogassák Rovó László leváltását a Fidesz szegedi vezetői!

A Momentum helyi elnöke, Zöld város programért felelős tanácsnok egyértelmű állásfoglalást vár Bartók Csabától és Tápai Pétertől a Rovó-ügyben.

Hirdetés

Hírportálunkat a Szegedi Törvényszék P.20.567/2020/9. számú és a Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.223/2020/4. számú ítéletével a következők közlésére kötelezte:

Helyreigazítás

A 2020. március 31-én 12:43-kor közzétett cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Prof. Dr. Rovó László

  • lázasan is kezelte, műtötte pácienseit;
  • az egyetem és a klinika működésében komoly fennakadásokat okozott koronavírusos megfertőződése;
  • a Magyar Kormány, az egyetem és a saját maga által jegyzett ajánlásokat is semmibe vette;
  • március 8-áig Ausztriában, Sölden környékén síelt;
  • hogy nem igaz az arra vonatkozó közleménye, amely szerint síelésének helyszíne nem tartozott a kockázatos területek közé.

* * *

Mint arról korábban már írtunk, a Szegedi Tudományegyetem rektorának nagy port kavart koronavírus-fertőzésével kapcsolatosan a DK, a Momentum és a Jobbik szegedi szervezetei is lemondásra szólították fel Rovó Lászlót. Az ügyben a Fidesz szegedi politikusai eddig még nem foglaltak állást, kedden reggel viszont Mihálik Edvin, a Momentum helyi vezetője nyílt levelet tett közzé a Facebookon, amit Bartók Csaba szegedi Fidesz-elnöknek és Tápai Péternek, a párt frakcióvezetőjének címzett, és amiben arra szólítja fel a politikusokat, hozzák nyilvánosságra álláspontjukat a rektor ügyével kapcsolatosan. Továbbá Mihálik azt is kéri tőlük, hogy támogassák Rovó László leváltását.

Mihálik Edvin nyílt levelét az alábbiakban változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.

„Tisztelt Bartók Csaba és Tápai Péter!
Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Frakcióvezető úr!

Fontos ügyben fordulok önökhöz. Szeged városa az elmúlt napokban sajnos nemcsak a városvezetés körültekintő járványügyi intézkedései miatt került a figyelem középpontjába. Nagy felzúdulást keltett, hogy a Szegedi Tudományegyetem rektorának koronavírus tesztje pozitív lett egy márciusi síelés után. A rektor, aki egyben a szegedi Fül-Orr-Gégészeti és Nyak- Fejsebészeti Klinika igazgatója is, ahelyett, hogy síútja után karanténba vonult volna, munkába állt. Betegen folytatott tárgyalásokat, reprezentációs eseményeken vett részt rektorként, és a klinikán kollégáival személyesen is érintkezve, lázasan is kezelte, műtötte pácienseit. Rovó László óvatlansága miatt 120 embert kellett ideiglenesen karanténba küldeni, amíg ki nem zárták a fertőzés gyanúját. Több tucat kollégája került karanténba az egyetemről és a klinikáról, és ez mindkét intézmény működésében komoly fennakadásokat okozott.

Elvárható lenne városunk egyetemének és klinikájának egyik vezetőjétől, hogy felelősségteljesen lássa el hivatását. A járvány miatt az egyetemnek egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a digitális oktatásra, a klinikát pedig fel kellett készíteni a betegek nagyszámú fogadására. Ebben a helyzetben már önmagában is súlyos felelőtlenség egy magáncélú út beiktatása, ráadásul olyan területre, amely közvetlen szomszédságban állt már akkor is a járvány egyik gócpontjával. Megértjük, hogy az ember nem szívesen mondja le az előre kifizetett téli vakációját. De ha már erre nem volt képes a rektor úr, legalább az utólagosan szükséges óvintézkedéseket meg kellett volna tennie. Rovó László azonban a magyar kormány, az egyetem, és a saját maga által jegyzett ajánlásokat is semmibe vette. Több mint 100 ember egészségét és életét sodorta veszélybe azzal, hogy nem vonult karanténba. Rovó úr a város oktatási rendszerének és egészségügyi ellátásának egyik fontos vezetője. Érthetetlen és elfogadhatatlan az a felelőtlenség, ahogyan a járvány idején viselkedett. Szerencsénk, hogy ez a felelőtlenség nem vezetett tömeges megbetegedésekhez és súlyos tragédiákhoz. Egy biztos, ez nem Rovó Lászlón múlt.

Rovó László március 8-áig Ausztriában, Sölden környékén síelt. Ez a hely már március elején a vírusfertőzés egyik gócpontja lett, március 17-én pedig teljesen le is zárták a települést és környékét a járvány miatt. A lakók és turisták azóta sem hagyhatták el ezt vidéket. Az üdülőhely lezárásáról itthon is lehetett olvasni.
Sőt, a település vesztegzár alá helyezése előtt Tirol tartomány honlapján közzétettek egy figyelmeztetést, amelyben az osztrák hatóságok felszólítottak mindenkit: aki február 28-a után a térségben járt, az mindenképp vonuljon önkéntes karanténba. Ez az, amit Rovó úr nem tett meg, ráadásul még egy közleményt is kiadott a tiroli tartományi felhívás után, amelyben arról ír: síelésének helyszíne nem tartozott a kockázatos területek közé. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Rovó rektor úrnak pontosan tudnia kellett, hogy olyan helyen járt, ahol nagy volt a fertőzés veszélye. Mégsem vonult karanténba.

Ha a rektor a veszély tudatában döntött a karantén mellőzéséről, akkor azért kell lemondani. Ha pedig az általa vezetett intézmények vezetőjeként nem tájékozódott körültekintően a járványhelyzetről, akkor azért nem maradhat tovább a pozíciójában. Meggyőződésünk, hogy Rovó Lászlónak le kell mondani, vagy ha erre önként nem hajlandó, akkor fel kell menteni tisztségéből.

A rektor felelőtlensége miatt petíciót indítottak kollégái, már több mint 1000 aláírás gyűjtöttek a lemondását követelve. A Magyar Orvosi Kamara pedig etikai eljárást kezdeményezett a felelőtlen klinikaigazgató ellen. Szegeden a Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik közösen szólította fel Rovót a lemondásra. És sokan kíváncsiak a Fidesz álláspontjára is ezügyben!

Arra kérem, foglaljanak Önök is egyértelmű állást Rovó László tettével kapcsolatban! Arra kérem, osszák meg a nyilvánossággal a Fidesz szegedi szervezetének és közgyűlési frakciójának álláspontját!
Városunk kulcsfontosságú intézményeinek szakmaiságában rendült meg a bizalom a rektor vállalhatatlan tette miatt. Úgy gondolom, aki ilyen rendkívüli helyzetben ilyen felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot, az nem méltó rá, hogy Szegedet, kiváló egyetemünket és klinikánkat vezetői szinten képviselje.

Arra kérem önöket, mint a Fidesz-frakció szegedi vezetőjét és a Fidesz szegedi elnökét, hogy támogassák a járvány elleni küzdelemben fontos szerepet betöltő intézményeink jó hírnevének helyreállítását, támogassák Rovó László leváltását!
Kérem, a közbizalom mielőbb helyreállítása érdekében foglaljanak önök is egyértelmű állást az ügyben!

Tisztelettel:
Mihálik Edvin
elnök, Momentum szegedi helyi szervezet”

Mihálik Edvin eredeti Facebook-posztját itt találja:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bartók Csaba Fidesz járvány koronavírus lemondás Mihálik Edvin Momentum nyílt levél rektor Rovó László Szegedi Tudományegyetem Tápai Péter