Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szeged az első város, amely az egészségügyi dolgozók mellett a szociális szférában dolgozóknak is lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet alatt ingyen utazhassanak a közösségi közlekedési eszközökön
Szegeden 2020. március 30. 18:36

Szeged az első város, amely az egészségügyi dolgozók mellett a szociális szférában dolgozóknak is lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet alatt ingyen utazhassanak a közösségi közlekedési eszközökön

Botka László rendeletben hirdette ki, mától a veszélyhelyzet visszavonásáig ingyen utazhatnak Szeged közösségi közlekedési eszközein az egészségügyi és szociális dolgozók. Hogyan igazolják magukat?
Hirdetés

Egyszerűen, érthetően szabályozza ezt a polgármesteri rendelet:

  • az egészségügyi vagy szociális szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy

  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyeknek kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal

vehetők igénybe ingyen a járatok, a kettő közül az egyik biztosan van minden érintett dolgozónak, ezt kell megmutatni az ellenőröknek.

Szeged az első város, amely az egészségügyi dolgozók mellett a szociális szférában dolgozóknak is lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet alatt ingyen utazhassanak a közösségi közlekedési eszközökön.

Ne feledjék azt sem, április 1-jétől változik a menetrend, itt van, hogyan.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László egészségügy járvány koronavírus közösségi közlekedés menetrend pandémia Szegedi Közlekedési Kft. SZKT világjárvány Volánbusz