Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. március 30. 12:51

Pihen az úszóműves kikötő, kikötötték

Képriport
Óramű pontossággal a tervezett 10 óra 45 perckor érkezett végleges helyére annak a maga nemében egyedülálló úszóműnek a központi eleme, amely a Partfürdőn fog szolgálni a következő években. Az erős szél ellenére minden gond nélkül rögzítették a parthoz a hajótestet.

Hirdetés

A büfé már a helyén, tehát nagy baj nem lehet – viccelődött az egyik munkás a hétfő délelőtti vízi manőver után. Azért nem volt ilyen egyszerű a 75 tonnás központi elem célhoz juttatása. A Jégvirág nevű vontatóhajó időben elindította a „csomagot” a Mahart Tiszayacht Kft. tápéi üzeméből, ám az erős szél szinte elrepítette a rakománnyal együtt a Belvárosi hídig. Az időzítés azért fontos, mert össze kell hangolni a parton várakozó kollégák és a vontatóhajó mozgását – magyarázza Molnár János, aki projektmenedzserként felügyelte a tavaly nyáron indult munkálatokat.

Végül jóval a célállomás fölé úszott a Tiszán a két vízi jármű, mert az erős szél miatt szélvédett részen kellett megfordulnia. Ez sikerült is a Jégvirágnak, és a megbeszélt időre oda is értek a Partfürdőn kiépített fogadó egységhez. Itt két erős kötéllel rögzítették a hatalmas úszómű központi elemét.

Ez volt az első lépés, de még messze nem fejeztük be a telepítést – mondta Molnár János. A hajó ugyanis azonnal visszafordult a tápéi üzembe, hogy leúsztassa azokat a pontonokat, melyeket a fő elemhez rögzítenek majd. Öt ponton kerül az egyik oldalra, három a másikra. Ezekhez lehet majd rögzíteni azokat a kishajókat, melyek majd itt horgonyoznak a főszezonban. Így 48 hajó részére lesz hely, de igény szerint 72 férőhelyesre bővíthető majd ez a rész.

A központi úszómű sincs még teljesen kész, de most már nyugodtan be lehet fejezni azokat a munkálatokat, melyek nyomán elnyeri végleges formáját ez az egység. A színpad már most is jól látszik, hiszen arra is gondoltak a szervezők, hogy nyárestéken itt lépjenek fel különböző zenekarok, és akár a Szegedi Ifjúsági Napok alatt is egy új színhelyet találjanak az együtteseknek. Fontos lesz még a két nagy merevítő rúd rögzítése is, melyek stabilan tartják majd az építményt minden időjárási és vízállási helyzetben.

A 180 millió forintos uniós támogatásból épült úszóműves kikötő „összerakása” még kedden is folytatódik, hiszen megérkezik egy hatalmas daru, amely többek között az acélból épült bejárót emeli majd a helyére. A tervek szerint május elején fogadhatja a vendégeket a vízi építmény, persze ehhez lesz még néhány szava a koronavírus-járványnak. Reméljük, nem kell sokáig várnunk arra, hogy kipróbáljuk Szeged legújabb látványosságát a Partfürdőn. 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Jávorszky Iván kikötő partfürdő
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés